Borítókép: pexels.com
Tame Impala – Currents
Megjelenés: 2015
Stílus: indie pop és rock, pszichedelikus pop és rock, dreampop, R&B
Kedvenc dalok: Let It Happen, The Moment, The Less I Know the Better
Kevin Parker – a Tame Impala nevű zenekar zeneszerzője és legfőbb tagja – igaz, hogy eddig csak négy albumot adott ki, de már így is az indie zene egyik legismertebb előadójaként tartják őt számon. Első két lemeze gitárcentrikusak, egyfajta lo-fi hangzás is felfedezhető bennük, így amikor a Currents megjelent a szintetizátor uralta hangzásvilágával, sokan kapták fel a fejüket. Az album ismertté tette Kevin Parker zenéjét, és a kritikusok is elégedettek voltak vele, sőt, a Rolling Stone magazin legjobb albumjainak listáján is helyet foglalt.
A Let It Happen egy rendkívül erős kezdést biztosít a lemeznek, effektjeivel és mixelésével már egyből lenyűgözi a hallgatót. A negyedik perchez közeledve megváltozik a dal menete, és egy loopoltatott rész követi az alapdallamot, amely a dal végén egy egyszerű, de nagyszerű gitárriff által tűnik fel újra. A The Moment esetén a refrénben megszólaló harang és késleltetett vokál tökéletes, életvidám hangulatot teremt, a dal vége pedig pszichedelikus katarzisba csúcsosodik. A The Less I Know the Better egyértelműen az album slágerdala, amely a megjelenés után kilenc évvel is, a mai napig népszerű a közösségi média platformjain. A Past Life című dalt agyzsibbasztó effektjei miatt fül- vagy fejhallgatóval érdemes hallgatni, és itt a vokál egyfajta történetmesélési funkciót tölt be. A New Person, Same Old Mistakes hosszan, nagyvonalúan zárja le az albumot, mint ahogy a Let It Happen elkezdte.
Death From Above 1979 – The Physical World
Megjelenés: 2014
Stílus: noise-rock, dance-punk, garage rock, hard rock
Kedvenc dalok: Right On, Frankenstein!, Virgins, The Physical World
Szerintem a Death From Above 1979 formációt nem sokan ismerik, pedig egyike azoknak a garage rock zenekaroknak, akik mindössze egy basszusgitár és egy dob használatával képesek elérni hard rockos hangzást. Bár a The Physical World kevésbé punkos, mint a zenekar korábbi lemezei, cserébe sokkal színesebb, jobban mixelt és a riffek is jobban működnek rajta.
A Right On, Frankenstein! című dalon megmutatkozik a vokál, a baszusgitár és a dob szoros összhangja. A Virgins durva dobjátékával, nyers vokáljával, néhol bluesos riffjeivel a dirty rock stílust idézi elő. A White Is Red egy kis szusszanást biztosít az amúgy pörgős lemezen, amelyben bár gyengédebb dallam fedezhető fel, de a torzított basszusgitár itt is feltűnik. A Trainwreck 1979 refrénje már nyomokban a szintetizátornak is főszerepet ad; így nem véletlen, hogy ezt a dalt slágernek szánta a zenekar ezen az albumon. A Gemini bár az album vége felé található, ennek ellenére egy lendületes, erősen noise-rockos dalról van szó. A The Physical World című dal utolsó két perce pedig egy felettébb epikus lezárást ad ennek a vagány albumnak.
Gojira – Fortitude
Megjelenés: 2021
Stílus: technikális death metál, prog-metál, groove metál, post-rock
Kedvenc dalok: Amazonia, Hold On, Grind
Jómagam a zenekart már a világsajtót bejáró és megdöbbentő olimpiai fellépése előtt ismertem, és egészen gyakran hallgattam. Legutóbb a zenekar ekkora figyelmet a Magma című albuma után kapott, amely egy egészen depresszív, de mégis kemény, néhol pszichedelikus gyászlemez volt. A Fortitude című alkotásuk ezzel szemben optimista üzenetet közvetít minden dalában, és a hallgatása közben nem fordul magába az ember, nem úgy, mint a Magma esetében.
Az Amazonia című dal a brazil esőerdők és az ott élő őslakosok kultúrájának a védelmére íródott – mivel a zenekar fő üzenete kezdettől fogva a környezetvédelem. A dal intrója doromb hangjával adja meg az alapritmust, a népzenei hangzást pedig a torokének is erősíti. A Hold On egy lassú, lüktető dallammal kezd, ami átmegy death metálos zúzásba, a dal a végére pedig megmutatja újra melodikusabb hangzását. A New Found bár refrénjében is felettébb felemelő, de outrója bemutatja azt, hogy egyfajta közösségformáló közös éneklés hogyan férhet meg a metál zenével. A The Chant annak ellenére, hogy metál dal, egy dúros dallammal rendelkezik, én az előző albumukról származó The Shooting Star boldog hangulatú testvéreként szoktam rá hivatkozni. Az albumzáró Grind a legkeményebb alkotás, talán ez hasonlít leginkább a Gojira régi, tisztán technikális death metálos érájára.
Chris Rea – Auberge
Megjelenés: 1991
Stílus: blues rock, soft rock, lassú blues
Kedvenc dalok: Auberge, Heaven, And You My Love
Bár a blues alapjában véve nem Európából származik, de azért ezen kontinensen is szép számban vannak, akik ebben a stílusban alkotnak. Közülük én most Chris Reát választottam, mert talán ő az, aki mellőzve bármilyen más stílussal való keveredést, ízig-vérig igazi lassú bluest gitározik a mai napig, erre pedig az Auberge című lemeze a bizonyíték.
A lemezt nyitó és egyben címadó dal, az Auberge swinges, hosszabb alkotás, amit a rézfúvós hangszerek erősítenek. A Heaven nemcsak akkordmenetében csodálatos , hanem a slide-gyűrűvel megszólított gitárjáték gyöngédségében is szintúgy szépnek mondható, és akkor még nem említettem meg Chris Rea kellemesen kesernyés és füstös hangját. A Set Me Free-ben megmutatkozik a zongora és a hammond-orgona ereje, amelyet a szinte sikoltozó szólógitár egészít ki. A Looking for the Summer a búzatáblák és erdők mellett elhaladó nyári autózást juttatja eszembe.
Az And You My Love ikonikus dallama végigkíséri az összes verzét és refrént, a dal végi szólóban meg mintha gitár sírását hallaná a hallgató. E alkotás esetében külön említést érdemel a basszusgitár kohéziós ereje. A The Mention of Your Name-ben már csak a szimfonikus zenekar és a zongora dallamait figyelhetjük meg, nincs benne ikonikus gitárszóló, de nem is kell, mert az dal egy visszafogott, de ettől függetlenül érzelmes lezárása ennek a kellemes, szívet melengető lemeznek.
Sisi – Sistahood
Megjelenés: 2023
Stílus: oldschool hiphop, dubstep rap, hunglish rap, grime
Kedvenc dalok: ASZTMA, Álmok, Baszok Rátok
Sisi a magyar hiphopzene azon hirtelen berobbanó alakja, aki egy szokatlan nevű debüt dallal – ez esetben a Yalá-ról beszélek – megdöbbentette a magyar zenei szcénát. Későbbi kislemezei újabbnál újabb stílusokat ötvöztek, a Sistematik elnevezésű EP-je pedig bár kevésbé volt erős és koherens, mégis elengedhetetlen lépés volt első albumának kiadásáig, amely a Sistahood nevet kapta.
Az ASZTMA címet viselő dal egy hosszabb intróval kezdi el a lemezt, amit egy veretős dubstep beat vált fel. A dalban mégis az a zseniális és kreatív, hogy Sisi a rappelés mellett elektronikus zajokra emlékeztető hangokat ad ki, ezáltal mintha a gyakran hangutánzó vokál is valamennyire hangszer lenne. Az Álmok esetében a rímek játékát emelném ki, továbbá itt már az éneklés is egyfajta módon szerepet kap. A Jungle bár remek beattel, feattel rendelkezik, a dal mégsem tud kiteljesedni három perc alatt, pedig az egész albumon ebben az alkotásban van a legnagyobb potenciál. A Baszok Rátok a Krúbi feattel egyértelműen az album legjobb száma, amely szakít az eddigi elektronikus zenei megközelítéssel, és sokkal inkább az oldschool hiphop képviselteti magát stílusilag, mint ahogy a következő két dal, a SHEN GONG WU és a Stayin’ High is.
A Teddki és a Szar két sötétebb dal, talán ezek egyedül nem illenek az albumról a nyári, kora őszi hangulathoz, ám az előbbi alkotás egy remek, társadalomkritikus dalszöveggel rendelkezik, az utóbbi viszont sajnos nem került a kedvenceim közé. Az album kettőssége az agresszív elektronikus zenei rap és az oldschool hiphop által nyilvánul meg, épp emiatt a „haddelhadd” házibulikhoz és a chilles, beszélgetős iszogatásokhoz is remek választás lehet.
