D: Mi inspirált arra, hogy belekezdj ebbe a kutatásba?
V: Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy a zeneoktatásban mi nem jó – mert én azt érzem, hogy valami nagyon nem működik és szerintem sokan vagyunk ezzel így, akik ezen a pályán gondolkoznak vagy már ezzel foglalkoznak. Ehhez társul, hogy mindig nagyon érdeklődtem a technológiai újdonságok iránt – ha nem is olyan mélyen, de követtem mindent, ami így a digitális eszközökkel kapcsolatos. És amikor elérhetővé vált a mesterséges intelligencia, rögtön megragadta a figyelmemet, hogy „Hú, ez nagyon érdekes, keveset tudunk róla, de mégis, mit lehetne ezzel csinálni?” – ezekre mindig is kíváncsi voltam. És az elmúlt nyáron összeért a fejemben a kettő: már nagyon sok dologra használják a mesterséges intelligenciát, ezért nem lehetne-e valahogy a pedagógiában is?
Így elkezdtem utánanézni, hogy vannak-e erről már tanulmányok vagy kutatások, hogy foglalkozik-e már ezzel valaki? És a válasz igen, de még csak nagyon elméleti szinten. Végeztem egy szakirodalmi áttekintést, ahol több, mint harminc tanulmányt olvastam el, de azt látom, hogy mindenki még csak tapogatózik. Azonban azt tapasztaltam, hogy a zeneoktatásról még nem írt senki semmit. Senki nem kötötte össze eddig ezt a két dolgot. Ekkor kezdtem el gondolkozni, hogy miért ne lehetne?
D: És mit gondolsz, miért nem lehet találni semmit zenei vonatkozásban?
V: Hát, alapból a zeneoktatásnak a digitalizációja egy nagyon kényes kérdés szerintem. Főleg itt, Kodály országában még mindig sokan inkább elhatárolódnak ettől, hogy a zenélésbe nem kell semmi digitális és őrizzük meg ezt a tradícionális-hagyományos zenetanítási módszert. Persze az általános iskolákban már látunk olyat, hogy interaktív tábla vagy egy számítógépes feladat, de például egy szolfézsórán én még nem vagy csak ritkán láttam hasonlót. Amennyire Magyarországon kicsit le van maradva az oktatás digitalizációja, a zeneoktatásban ez még inkább igaz. Szerintem azért, mert a zenetanárok kicsit jobban elzárkóznak ettől, mint egy közismereti tárgyat tanító.
D: Bár külföldön ez már nem így van – ott jobban tudják ezeket az eszközöket integrálni.
V: Igen, ezen gondolkoztam egyébként, miért lehet. A szemeszter során ellátogatott hozzánk két ausztrál professzor, akik több programot is bemutattak, amelyeket használnak az oktatás során. Én ezeket nagyon érdekesnek találtam, de rájöttem, hogy ők teljesen más zenei anyagot tanítanak ott. Fel is villant bennem, hogy pont ezért ezek a programok nem is használhatóak nálunk és hogy a mi anyagunkat, például a megszokott Kodály-módszert vagy a népdalainkat, valóban nehéz lenne digitális módon érdekessé tenni. De szerintem érdemes lenne megpróbálni. Mert eddig nem tekintettünk ki a megszokott zeneoktatásból: mindenki megtanulta az egyetemen, hogyan kell a Kodály-módszer szerint szolfézst vagy hangszert tanítani és ezt azóta is úgy csinálják, minden változás nélkül. Én is lassan végzős tanár szakos hallgatóként szerintem ugyanazt tanultam, mint amit 25 évvel ezelőtt.
D: Tehát a digitalizációt ez is gátolja.
V: Igen, én nagyon hiányolom, hogy ilyen kurzus legyen a tanár szakosoknak, ami valójában megmutatja, hogy te, a zenetanári munkád során milyen eszközökhöz tudsz nyúlni, mivel tudod az órát érdekesebbé tenni. Ez nincs. Alapjában sincs – én a Kréta-rendszerrel akkor találkoztam először, amikor elkezdtem tanítani. Nekem arról előtte az egyetemen senki nem beszélt, hogy mit hogyan kell benne csinálni és milyen adminisztrációs feladatai vannak egy tanárnak. Magamtól kellett kitalálnom.
D: Arról mi a véleményed, hogy külföldön a digitalizáció sokkal könnyebben megvalósul? Tényleg csak Magyarország ennyire konzervatív?
V: Én úgy általánosságban – persze tisztelet a kivételnek, mert vannak kivételek – azt látom, hogy a mai tanárok nem annyira nyitottak arra, hogy használják a digitális eszközöket. És talán egy nem is akarnak vele foglalkozni: megvan a jól bevált módszer – bár most már érzékelhető, hogy nem működik, azonban sajnos nem látszik jelentős tendencia a változásra, a sok, mégis országos viszonylatban kevés, lelkes oktató erőfeszítései ellenére.
V: A másik dolog pedig, hogy a magyarországi iskolák eszközei nagyon elavultak. Egy tíz éves laptoppal, amire húsz percet kell várni, míg bekapcsol és akkor is frissít vagy nem tudok bejelentkezni, nincs wifi és többször is kidob a rendszerből, azzal nem tudok hatékony munkát végezni. Ráadásul annyira változó, hogy hol mi áll rendelkezésre – az egyik iskola teljesen jól felszerelt, majd odébb megyünk néhány kilométert és még egy interaktív tábla sincs.
D: Viszont erre pedig valószínüleg lenne igény, ha csak például a kor alfa-geneárcióját nézzük, akik igazi digitális bennszülöttek.
V: Igen, erről mondanék is egy jó élményt, ami velem történt. Ahol én most szolfézst tanítok, ott az egyik napon olyan teremben tanítok, ahol nincs semmi – se interaktív tábla, se számítógép, csak egy zongora és egy hagyományos tábla. A másik napon viszont más teremben vagyok, ahol van interaktív tábla. Ekkor el szoktam vinni a saját gépemet, amit összekapcsolok ezzel az eszközzel. Amikor először bevittem és kinyitottam a laptopom, akkor rögtön odafigyeltek azok is, akik amúgy addig beszélgettek, hogy „Hű, egy gép!”, és máris megnyertem a figyelmüket. Ennyi kellett, hogy felnyissak egy laptopot és már jobban figyeltek. Persze ezen lehet vitatkozni, hogy jó-e vagy sem, de úgy gondolom, hogy amilyen helyzetben van a zeneoktatás és ennek a társadalmi megbecsültsége, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a gyermekek figyelmét elnyerjük. És ha én azzal nyerem meg, hogy nem ledarálom fejből vagy felolvastatom a tankönyvből az anyagot, hanem kiteszek egy PPT-t, amire a gyermek jobban felfigyel, akkor ezt fogom tenni. Vizuálisabb, terelhetőbb a figyelem, főleg ha elindítok egy videót vagy lejátszom egy hanganyagot.
D: És ha ugye a beszélgetős társaságból akár csak egy valakinek megnyerjük a figyelmét, a többiek követni fogják, ők is kíváncsiak lesznek. Ez már egy mérföldkő, még ha a picik nem is realizálják, pont azért, mert kicsik és anyu-apu járatja őket az „uncsi” szolfézsra. De ha megtalálják magukat ebben a helyzetben, ez a tudás és élmény akkor is hozzátesz a későbbi életükhöz, ha zenével kezdenek foglalkozni avagy sem.
V: Igen. Ehhez még egy kiemelt gondolatom lenne, hogy nekünk, zenetanároknak jelenleg nincs fontosabb dolgunk, minstem, hogy valahoygan érdekessé tegyük ezt a tanagyagot, ami ugyanaz az anyag, ami 25 – vagy 100 – évvel ezelőtt volt. Nagyon sokszor azt látom – és én ezt nem veszem személyes sértésnek -, hogy a gyerkeket nem érdekli az a népdal, ami benne van a szolfézskönyvben. És ez lenne a feladat, hogy minél kreatívabban, minél érdekesebbé tegyük ezt a tudást.
D: Mit gondolsz, mi lenne az első olyan lépés, amit az AI segítségével karöltve meg tudnál tenni, hogy minél színesebb, minél újabb, minél pezsdítőbb legyen ez a tanulási folyamat?
V: Nagyon sok lehetőség van. Például a gyakorlatom során a mentortanárom csinált olyat, hogy a kicsik szolmizációs létráját átalakította. AI segítségével generált egy képet, amin szerepel egy fa és ennek a fának az almáin voltak a szolmizációs hangok. És mondta, hogy már ettől jobb volt a figyelem és énekelték a tábláról a hangokat. Tehát már akár egy generált kép vagy egy népdal szövegéről készíttetett illusztráció is hatékony tud lenni.
D: És milyen lenne ez a hangzóanyag tekintetében?
V: Őszintén szólva ezzel még kifejezetten nem próbálkoztam, de szerintem már egy felénekelt dallammal is el tudnánk kezdeni és például generáltathatunk hozzá egy másikat. Vagy esetleg kiadom házi feladatba, hogy írj le magadnak egy dallamot – vagy akár egy órán tanultat – és akkor mindenki készíttessen hozzá egy kísérő vagy hangszeres dallamot. Egyszerre lenne kreatív és buzdítaná kísérletezésre a gyermekeket.
D: Szuper ötlet! Ezzel egy olyan sikerélményt adhatunk a diákoknak, amely tovább inspirálja őket a fejlődésre – még akkor is, ha először csak néhány ütem atonális dallammal kezdik, amit az AI több módon is még izgalmasabbá tud tenni.
V: És ebből még akár teljesen jó dolgok is kisülhetnek.
D: Kanyarodjunk kicsit az irodalmi áttekintésed felé. Ennek az eredménye alapján, merre indulnál először a kutatásban?
V: Ugye korábban elmítettem, hogy egyrészt nem esik említés a zeneoktatásról egyáltalán, másérszt pedig talán kettő olyan tanulmányt találtam, amely gyakorlati példákat mutatott be az általános pedagógiai használatáról, hogy például itt egy screenshot arról, hogy én ezt generáltattam le az AI-jal és így használtam az osztályteremben. Szóval mindenképpen ilyet szeretnék csinálni: szolfézzsal vagy ének-zenével kapcsolatos feladatokat és ezekre letesztelni akár a ChatGPT-t. Persze több platformmal is kipróbálható, de ez az a fajta mesterséges intelligencia, amit a legtöbben ismerünk és használunk. És a kezdetekhez képest azért jól fejlődik, javulgat.
V: Az erről tartott bevezető előadásomon is kérdeztem a hallgatókat a tapasztalataikról és ők is és én is azt tapasztaltuk, hogy totál nincs képben a zenével, főleg a magyar- és klasszikus zenével kapcsolatban. Egyáltalán nincs. És ez nem baj, nekem ez is eredmény. Én erre is kíváncsi vagyok: ha nem tudja, nem tudja, de ezt szeretném letesztelni, hogy mi az amit tud és mi az, amit nem? Egyáltalán használható-e számunkra valamire? Mert az is lehet, hogy egyáltalán nem. Ebbe szeretnék egy kicsit belemerülni, hogy végülis milyen feladatokban tud nekünk segíteni. A tanulmányokból azt szűrtem le, hogy a legtöbben óratervezésre használják. Nem tudom, hogy ez a hangszeres tanároknál mennyire releváns, de nekem például, mint szolfézstanár, meg kellett tanulnom, hogyan kell egy 45 perces tanórát felépíteni. És ennek a megtervezésére, illetve kreatív ötletelésre – például interaktív vagy mozgásos feladatoknál -, teljesen alkalmas, ezt a tanulmányokban is említették, hogy erre nagyon gyakran használják. Minden ilyesmit le szeretnék tesztelni.
D: Szerinted az AI tanítható erre? Hiszen a kezdetekben is rengeteget úgymond „tőlünk tanult”, akár az általunk bepötyögött válaszokból és az indulása óta nagyon sokat fejlődött. Azonban zenei vonatkozásban annyira még nem fejlett, ezért felmerül a kérdés, hogy erre ugyanúgy tanítható lenne-e?
V: Szerintem igen, de nem mindegy, hogy milyen alkalmazással vagy modellel próbálkozunk. Mert ugye vannak olyan modellek, amelyeket kifejezetten egy anyagból „betanítanak” és akkor ő azt tudja, többet nem. És nem is tud tanulni újat, hacsak nem a fejlesztői nem „tanítják”. Ezzel szemben vannak olyanok is, amelyek képesek maguktól tanulni, és ha jól tudom, a ChatGPT is ilyen, ezért úgy gondolom, hogy lehetne tanítani, sőt, a mentortanárom már próbálkozott is ezzel, hogy bepötyögte neki a jó választ, ezzel is „tanítva” a ChatGPT-t.
(Rákérdeztem, mi volt a kérdés, aminek a válaszát megtanította Vera mentora a ChatGPT-nek. Egy egyszerű C-dúr skála hangjaira kérdezett rá, amelyre elsőre természetesen rossz választ kapott. Kis kitérőben mi ugyanezt a kérdést újra feltettük az AI-nak és most elsőre korrekt választ kaptunk, ezzel is bizonyosságot nyertünk, hogy a ChatGPT rohamosan fejlődik, s ha mindent vagy a bonyolultabb kérdéseket nem is tudja még megválaszolni, az alapvető kérdésekben egyre többször számíthatunk a segítségére.)
D: Meddig szeretnél elmenni a kutatásban? Milyen további lépéseket szeretnél megtenni?
V: A tesztelések által – amelyek főként tanári feladatokra irányulnak -, reménykedem abban, hogy olyan eredmények születnek, amelyek használhatóak, így ezek meg tudnának jelenni. Emellett szerintem a tanárokat meg kellene ismertetni ezekkel a dolgokkal, mert például a ChatGPT is olyan, hogy valaki már másfél éve használja, de van, aki még nem is hallott róla és nem is próbálta. Vagy van, aki csak fenntartásokkal meri használni, éppezért azt is fontosnak tartom, hogy mielőtt bármit is elkezdünk használni az oktatásban, előtte szükség lenne olyan kurzusokra, előadásokra vagy szakmai napokra, ahol beszélünk arról, hogy pontosan milyen veszélyei vannak és hogyan használjuk. Hogy ne féljünk tőle, mert azt látom sokakon, hogy félnek tőle. Mindenekelőtt ezt kéne letisztázni és utána nagyobb léptékben is lehet gondolkodni, hogy az iskolába milyen feladatokat vigyünk be vele a tanórákra.
V: Azonban még annyira előre nem látok, jelenleg főleg a kísérletezés mozgatja a fantáziámat, de a végcél az lenne, hogy olyan használható megoldásokat találjunk, amelyeket tényleg tudunk alkalmazni és meg lehet osztani a pedagógusokkal, hogy „Igen, ezt én is próbáltam, működik, ez tud neked segíteni, próbáld ki, használd”. Hogy valamit tegyek azért, hogy modernebb legyen ez az egész. Egyedül persze nem tudom és nem is akarom megváltani a világot és megváltoztatni az egész zeneoktatást, de legalább ötletelni és más pedagógusokkal együtt kísérletezni és kipróbálni a lehetőségeket.
D: A kutatás előrehaladtával, amikor már nem csupán Te magad kísérletezel, hanem tegyük fel, egy csapat is állna már melletted, akkor kiket emelnél be ebbe folyamatba? Idősebb kollégákat, esetleg a korosztályodból egyéneket vagy inkább fiatalabbakat?
V: Mindenkit! Azt látom, hogy a mostani tanár-társadalomban nagyon látszódnak a különböző „rétegek” és korosztályok – vannak a fiatal tanárok és vannak az idősek. És óriási a szakadék – gondolkodásban, digitális készségekben, mindenben. És szerintem fontos, hogy ez mindenkihez eljusson. Úgy gondolom, hogy a fiatalok talán maguktól jobban tájékozódnak, de az idősek nem – pedig szerintem ezt velük is meg kellene ismertetni.
D: Nyitottak lennének rá?
V: Nyilván nehéz lenne a komfortzónából kilépni, de abban sokan egyetértünk, hogy a mai gyerekek egyszerűen mások és a régi módszerek nem működnek. Nem figyelnek, nem érdekli őket és én is tudom ezt, de mégis van nekem egy tananyag, amit el kell vele sajáttítanom úgy, hogy őt ez nem érdekli. De ez más tantárgynál is így van gondolom.
D: De azért a közismereti tárgyakba egy kicsit könnyebben bevezethető a digitális megközelítés.
V: Igen és erre még rájön az is, hogy ha minden kötél szakad, az a motiváló erő még mindig ott van, hogy ebből bizony le kell érettségizni. De a zenére nem lehet ezt mondani, ezért ott még fontosabb, hogy valóban érdekessé tudjuk tenni.
V: Ezért is remélem, hogy az idősebb kollégák nyitottak lennének, de szerintem ehhez az kéne, hogy egyáltalán tudják, hogy mi ez. Az alapvető dolgokat kell tisztába tenni.
D: Ha jól tudom, a későbbiekben szeretnél PhD-t csinálni, és ha nem is kifejezetten ebből írod a disszertációdat, el tudod képzelni, hogy ezen kutatásod is valamelyest a részét képezze?
V: Igen, én szeretném, ha ebből tudnék dolgozni, de azt senki nem látja, hogy ez hova fog kifutni két év múlva. Ez a fő irány, de ameddig Magyarországon az iskolák alapvető technikai felszereltsége nincs rendben, addig én hiába gondolkozom azon, hogy hogyan használjuk a mesterséges intelligenciát, ha egyszerűen nem tudom hol és min alkalmazni.
D: És ha áthidalhatnánk ezt a hátrányt azzal, hogy teszem azt, papír alapúvá tesszük?
V: Ezeket meg lehetne oldani, de ha még erre sem lenne lehetőség, még mindig ott vannak a mozgásos gyakorlatok. Ezeket legeneráltathatjuk, aztán az osztályban felállunk és megcsináljuk. Úgyhogy az AI tud olyan ötleteket is adni, amelyeknek semmilyen fizikai megjelenésű tényezője nincs.
V: Fontosnak tartom kiemelni, hogy ezt a „használjuk a ChatGPT-t az oktatásban” dolgot én nem úgy képzelem el, hogy mondjuk az órán van egy nagy interakítv tábla, rajta a ChatGPT-vel és akkor vele beszélgetünk és ő tanítja meg az anyagot. Ez is egy lehetőség persze, de én leginkább azt látom reálisnak, hogy a színfalak mögött a tanárt segíti.
D: Végezetül ennek az egésznek a megítéléséről kérdeznélek. Szerinted hogyan változna meg a zenetanári identitásnak a megítélése, ha napvilágra kerül, hogy a tanári munka során felmerülő bizonytalan vagy gátolt területeket – például, ha generációs problémába ütközünk, mert nem tudunk teszem azt egy Alfa-generációs gyermek fejével gondolkodni – AI segítségével tesszük szilárd, biztonságos talajjá?
V: Remélem, hogy egy kicsivel jobb irányba. Bár ez kettős dolog. Nagyon ellentétes vélemények vannak.
D: És ugyanez a megítélés hogyan változna az idősebb tanárok felől? Nekik ugye erre nem volt lehetőségük és talán még el is ítélik, hogy elakadáskor egy AI-hoz fordulsz, nem pedig a „nehéz úton” jössz rá, hosszabb folyamat során magadtól.
V: Erre én is gondoltam, hogy nem „gáz”-e, hogy én bizonyos dolgokat nem tudok és segítséget kell kérnem. De tegyük fel, hogy van olyan diák a csoportomban, akinek a viselkedését nem tudom hova tenni és saját kútfőből egyszerűen nem fogok tudni rájönni, mi lehet a baj, így megoldani sem tudom. De biztos vagyok benne, hogy előttünk, akinek ugye még ilyen segítsége nem volt, ő is megkérdezett valakit, egy tapasztaltabb kollégát például, de ugye őket sem tanították ki feltétlenül erre. Nekem annyival több lehetőségem van, hogy megkérdezhetek egy olyan mesterséges intelligencia modellt, akit pszichológiai tudásanyaggal „tanítottak be” és lehet, hogy tud rá egy épkézláb megoldást mondani vagy legalább útmutatást, kiindulópontot tud adni. És ez nagy segítség és egy fontos feltárandó terület.
V: Tehát itt is vegyesek a vélemények.
És Te mit gondolsz, kedves Olvasó? Esetleg van ötleted, tapasztalatod vagy szeretnél valamilyen formában részt venni ebben a kutatásban? Vera nagy szeretettel vár minden kedves Érdeklődőt, kíváncsi gondolatot és új megközelítést avirraszto.veronika@yahoo.com e-mail címen!
