Kettő vagy négy?
A görögök az 1896-os siker után azt szerették volna, hogy innentől kezdve az ötkarikás játékok helyszíne mindig Görögország maradjon. Ezzel a döntéssel Pierre de Coubertin báró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nem értett egyet, a következő játékok rendezésének jogát ugyanis Párizsnak szerette volna adni.
Az 1900-as és 1904-es olimpia sem rendelkezett azzal az varázzsal, mint az 1896-os első hivatalos újkori játékok. Míg az 1900-ast a párizsi, addig a négy évvel későbbi játékokat a St. Louis-i világkiállítás szorította háttérbe és vonta el róla a figyelmet. Kellett tehát valami, amivel visszaszerzik az olimpia szellemét, amit először tapasztalhatott meg a világ 1896-ban. És persze az sem látszott jó jelnek, hogy az akkor még Rómába tervezett 1908-as olimpia időpontjában a város szintén egy kiállítást tervezett.
Így alakult egy kompromisszum a két fél között, mégpedig az, hogy a korábbi négyéves sorozat között kapjon helyet egy másik is. Az egyik a Pierre de Coubertin ötlete alapján működött volna (mégpedig úgy, hogy a rendező ország mindig más), míg a másik a görögök tervét vette alapul.
Szűkösnek tűnt a bizottság számára is a két éves intervallum, azonban úgy gondolták, hogy a modern olimpiai mozgalom képes lesz a megvalósításra. Így történt tehát, hogy 1906-ban, második alkalommal adhatott Athén városa otthont az olimpiai játékoknak, a NOB pedig teljes támogatását adta a görögöknek a szervezésben.
Pánhellén görögsaláta
Ez az időközi olimpia több szempontból is jelentőséggel bírt. Számos ma is ismert és használt olimpiai tradíció ekkor látott először napvilágot. Ilyen volt például az, hogy a versenyzők – az immáron először külön eseményt kapó – nyitóünnepség keretein belül a stadionba nemzeti csapatként vonultak be, őket pedig a nemzetük zászlaja követte. Továbbá ez volt az első olimpia, amelyen a sportolók regisztrációja a saját Olimpiai Bizottságukon keresztül történt. A versenysorozat emellett – az ezt megelőző kettő, valamint a következő olimpiával szemben – nem hónapokon keresztül zajlott, csupán 11 napig tartott.
A versenyszámok nagy részét az atlétika ágai tették ki, azonban a korábbi olimpiák programjai közül többet is kivettek a menetrendből (például a box, golf, lacrosse és az íjászat) és a helyükre kerültek újak, mint például a gerelyhajítás vagy a görög pentatlon.
A majdnem kéthetes versenysorozaton 20 nemzet 854 versenyzője mérettette meg magát. Közülük érdemes kiemelni pár nevet:
Paul Pilgrim
Az amerikai atléta bravúros eredményt ért el, hiszen a 400 és 800 méteres síkfutásban is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ennek a teljesítménynek a nagyságát pedig az is tökéletesen mutatja, hogy ugyanezt csak 70 évvel később, az 1976-os olimpián volt képes elérni egy sportoló, a kubai Alberto Juantorena.
Ray Ewry
Az olimpiák történetében több csodatörténetről is olvashatunk, ilyen az amerikai sportolóé is, aki gyermekbénulása miatt 20 éves korára tudott csak megtanulni rendesen járni. Ez azonban nem tántorította el attól, hogy megvalósítsa álmait: az 1906-os olimpiáig már 6 aranyéremmel rendelkezett, Athénban pedig 8-ra gyarapította a számukat, amikor megvédte címét helyből távolugrásban és helyből magasugrásban is. 1908-ban egyébként még egyszer képes volt a címvédésre, amivel tízszeres olimpiai bajnokká vált; eredménye rekordnak számított egészen 2008-ig, amikor is Michael Phelps megdöntötte ezt a csúcsot.
William “Billy” Sherring
A kanadai származású atlétának saját magának kellett finanszíroznia a kijutását a helyszínre, azonban vasúti fékező munkája miatt korlátozottak voltak a forrásai. Egy helyi sportklub összegyűjtött számára 90 dollárt, amit Billy arra használt fel, hogy fogadjon egy lóra a lóversenyen. A döntés meghozta gyümölcsét: a ló hatszoros szorzóval nyerte meg a futamot, így Billy elegendő pénzt gyűjtött összeaz athéni utazásához.
Így érkezett tehát a helyszínre már februárban, és a versenysorozat kezdete előtt két hónapot töltött el az országban, hozzászokott a helyi viszonyokhoz és emellett hordárként vállalt munkát a vasútállomáson. A felkészülés sikeres volt, a 15. mérföldtől kezdve ő állt az élen és közel 7 perces előnnyel nyerte meg a maratonfutást. Az utolsó körben pedig egy igazán különleges és megtisztelő futópartnert tudhatott maga mellett György görög királyi herceg személyében.
Magyar viszonylatban is sikeresnek számított a versenysorozat, hazánk az éremtábla 11. helyén végzett 2 arany-, 5 ezüst- illetve 3 bronzéremmel. A 35 férfiból álló magyar küldöttség 7 sportágban vett részt (atlétika, vívás, gimnasztika, lövészet, úszás, tenisz, birkózás), és 2 kivételével (lövészet, tenisz) mindegyikben szerzett legalább egy érmet.
A következő években a szervezők nem tudták tartani a tempót, a versenyzőknek pedig a 2 év felkészülési idő rövidnek bizonyult, így az 1906-os volt az első és egyben utolsó időközi olimpia. Végül a NOB úgy könyvelte el a versenysorozatot, mint egy nem hivatalos olimpia, így a kiosztott érmeket nem vették számításba a későbbiekben. Ennek az eseménynek azonban valójában nem is ez volt a célja, hanem az, hogy megmutassa, milyennek is kell lennie egy igazi ötkarikás olimpiának.
