Az előadás főszereplői. Borító: ujszinhaz.hu
Mózsi a világ ellen
Jelenet az előadásból. Fotó: ujszinhaz.hu
A darab története folytatja a szerző Tizenhárom almafa című regényének történetét, ahol megismerhettük Tánczos Csuda Mózest, és családját. Mózsi egy igazi székely góbé, ízes beszéddel, csavaros észjárással, és mindig megvan a kellő furfangja ahhoz, hogy kimásszon a szorult helyzetekből. Az Elvásik a veres csillag elején főhősünk munkaszolgálatról visszatér a falujába, és azzal szembesül, hogy az bizony a szovjet haderő kezére került. Ki is neveztek az élére egy komisszárt, hogy gyakorolja Moszkva hatalmát a Kárpátok hegyei között. Mózsi és a falu lakói alkalmazkodnak a “szociálizmusba”, ahogy a darabban mondják, a főszereplő pedig fondorlatos ötleteivel teljesíti megbízatását “csertifikátos vadőrként”. Azonban mikor a komisszárt elhelyezik, és a falunak új gazdája lesz a román hatóságok személyében, egy pillanatig úgy tűnik, Mózes és családjának szerencséje megfordult, ám hősünket nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon…
“Ami tiéd volt, az most a másé. És ezt egészet úgy hívják, hogy szociálizmus”
Jelenet az előadásból. Fotó: ujszinhaz.hu
A fenti idézet akkor hangzik el, amikor a főszereplő fiát tanítja az új világrendről. Az előadás során kiemelt szerepet kapnak a népi bölcsességek, mondások, mivel Mózsi gyakran idézi ezeket, akár családjának, akár a komisszárnak, akár az ellenségeinek. A darab cselekménye bár fordulatos, és néha kacagtató, megakasztják a jelenetváltások – néha amikor csúcspontjára érne a cselekmény, hirtelen elsötétül a színpad, és néha nem egyszerű újra felvenni a történet fonalát, mert lehet, hogy napokkal, hónapokkal később járunk. A díszletelemek bár minimálisak, mégis kompletté teszik a színpadképet, és gyakori mozgatásuk megfelel a gyorsan váltakozó eseményeknek. A színészek emellett gyakorta használják a nézőteret a színrelépéshez, a címadó vörös csillagot is az erkély külső falára akasztják fel.
Az előadás két legerőteljesebb karaktere a főszereplő Mózes Jánosi Dávid alakításában, és a komisszár, akit ifj. Jászai László formál meg. Előbbi remekül játssza a székely karaktert, tájszólása, és ahogyan a tájszavakat használja, nagyon természetesnek hat. A komisszár harsány, és kissé mismásoló figurája is remek alakítás. Sajnos a fenti kettőnél több karakterre nehéz emlékezni – bár jelen voltak ugyan, Mózes és a komisszár kiemelése háttérbe tolt olyan szereplőket, és színészeket is, akik több terepet kaphattak volna, itt gondolok például Mózsi családjára, vagy a többi, a cselekményben sok szerepet játszó falulakóra. Az mindenképpen pozitívum ezek ellenére, hogy a tömegjelenetekben, és a lezárásnál is jól együttműködtek a főszereplők és a háttérszereplők, és akkor érezhető volt akár a humoros, akár a drámai tetőpont. A két kedvenc jelenetem, a dobrudzsai faültetés és a medvevadászat remekül példázzák a fent említett tetőpont kiemelést.
Az “Elvásik a veres csillag” kettős élmény tehát. Jómagam nagy várakozásokkal ültem be rá, mivel az erdélyi irodalom mindig is közel állt a szívemhez – és összességében nem távoztam csalódottan. A fentebb említett, rendezésből kiemelt elemek bár zavartak valamennyire, szemet tudtam hunyni felettük. A főszereplő Jánosi Dávid kétségkívül tartóoszlopa az előadásnak, egyszerre nevettet és szomorít el. Wass Albert alapműve arról is mesél, hogy bármennyire is nehéz időket élünk meg, fontos az összetartás, az egymásról való gondoskodás, és hogy sose felejtsük el a humorunkat. Kiss József rendezését azoknak ajánlom, akiket érdekel Erdély történelme, a szerző meséltető, magával ragadó stílusa, és évszázados bölcsessége, no meg persze azoknak is, akik szeretnének egyszerre kacagni és gondolkodni egy előadáson.
