Borítókép: Pinceszínház. Készítette: Szabó Réka
Ahogy az MI felborítja a kreativitás emberi monopóliumáról alkotott konszenzusunkat, és az értelmiségi szakmák űzőinek szembe kell nézniük saját pótolhatóságukkal, a színházi ökoszisztéma is megérzi az elmúlás fagyos fuvallatát a tarkóján. A legjobb védekezés azonban a támadás, és a drámaírók tollat ragadva írják meg az MI-t, mielőtt az írná le őket.
Tavaly a Budapesti Anarchista Színház előadásában néztem meg a Menekülés Godot elől című darabot, amit már a SAMU (Semi-Automatic Memory Unit), egy korai MI írt, csupán a szerkesztésben volt segítségére emberi lény. A technológia fejlődésével párhuzamosan egyre több és egyre színvonalasabb hasonló művekkel találkozhatunk.
MI az Isten?
Az MI vagyok forgatókönyvét, ha hihetünk a Pinceszínház weboldalának, teljes egészében emberi kéz alkotta (Székely Csaba). Azonban az online ismerkedés megpróbáltatásain és a Lonely Planet athéni változatán túllendülve nagyon is jelentős szerepet kap a darabban a mesterséges intelligencia.
Főhősünk, Emma (Bakonyi Csilla) – akinek nem is hasonlíthatna jobban a neve az MI-re – , egyetemi professzorként vizsgálja a technológia kultúrára gyakorolt hatását. Előadás-részleteiből nyerünk betekintést az MI történelmi előképeire: a mindentudás fájáról gyümölcsöt szakajtó bibliai emberpárra, a gólemet készítő prágai Júda Löw rabbira, valamint Mary Shelley Frankensteinjének élőhalott szörnyére. Ezen történetek mindegyikében az isteni teremtésé a főszerep: a gólem szájába Isten nevét helyezik, a “modern Prométheusz” pedig az istenektől a tudás lángját elcsenő héroszra utal. A darabban az isteni szimbolika a Sixtus-kápolna centrumfreskójának, az Ádám teremtésének felidézésével jelenik meg.
Mi más is lenne a mesterséges intelligencia fejlesztése, minthogy az emberi faj “istent játszik”? Az Édenkert Ádámjához és Évájához hasonlóan most az MI ébredhet öntudatra, amit annál is nehezebb ellenőriznünk, mivel nem tudjuk, pontosan mit jelent a tudat, és hogyan ment végbe a kognitív forradalom az emberiség hajnalán. Azonban a koncentrálódó tudásból felemelkedő MI idővel esélyesebben pályázhat az isteni szerepre, mint az őt fejlesztő emberek. Ugyanis az adatbázisokból és üzenetváltásokból tanuló MI ugyanúgy az emberi interakciók eredménye, mint a vallás, és ugyanígy segíti, irányítja és bünteti az emberiséget, mint Isten.
Maga az előadás
A darab első felének könnyedsége a banalitás határán mozgott, még akkor is, ha ez egyedül a csattanó lendületének fokozására volt hivatott. Én értem, hogy drámai tetőpont, de akkor is nehéz elhinni, hogy a szerető családban felnevelkedett, jó képességű lány szó nélkül hagyja ott a férjét imént elvesztett, gyászoló anyát. A boldog család idilli képét és a tragikus tetőpontot valamivel jobban össze lehetett volna gyúrni, például annak hangsúlyozásával, hogy a szerelmespár életében terhet jelent a gyerek, vagy az anyával kifejezetten konfliktusos a viszonya
A chatbottal történő beszélgetés azonban minőségi váltás volt számomra. Az MI veszélyeiről edukálni a nézőközönséget mindig hasznos, a chatbot mesterkélt nevetése és az ember időnkénti őszintétlensége közti párhuzam gondolatébresztő, az ujjak számára vonatkozó poénok pedig egy mélyebb vonalat képviselnek a minden-férfi-egy-szemétláda humornál.
Bakonyi Csilla kiválóan hozta a futurisztikus Istenanya-szerepet, a felfokozott pillanatokat elnyújtó beakadásai inkább táplálták, mintsem lelőtték a katarzist. Mozdulataiban meg tudta őrizni a gépiességet, miközben hangszíne és mondandója végtelenül emberi volt. 25 évesnek kevésbé volt hiteles, mint a darab későbbi részeiben, de ez egy vállalható veszteség a “one-woman show” nagyszerűsége tudatában.
Yuval Noah Harari, a világsikerű szerző legújabb könyvében, a Nexusban azon kesereg, hogy a biológiai drámákhoz szokott nézőknek nehezére esik befogadni a szervetlenebb koncepciók, mint a bürokrácia vagy az MI szerepeltetésére vállalkozó műveket. Ezért csak ünnepelhetjük, ha kortárs színházunk az utóbbi felé tesz lépéseket, ráadásul ehhez hasonló színvonalon.
