Sárkány Fanni eredetileg angol-média szakon kezdett, majd nemzetközi tanulmányok képzésen szerzett mesterdiplomát, utóbbin európai fejlesztéspolitikával és emberi jogokkal foglalkozott. Ekkortájt kezdett el érdeklődni a gyermek- és nőjogok iránt. Egy brüsszeli Erasmus tanulmányút pedig rádöbbentette, hogy a diplomácia foglalkoztatja legjobban, ehhez a karrierhez pedig a jogi tudást elengedhetetlennek tartotta. Ezért kezdte el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karát, amit ebben az évben fog befejezni. Fannival a nők társadalmi helyzetéről, a Mathias Corvinus Collegium képzéséről és a nőket érintő legnagyobb kihívásokról beszélgettünk.
Korábban beszéltél arról, hogy az ország színeit szeretnéd képviselni – ezt tetted korábban atlétaként és diplomataként is. Mi indított el téged ezen a pályán?
Azt gondolom, hogy a saját érdekeimet is tudom képviselni – elég makacs embernek tartom magam. Az az érzet azonban, amit mellesleg az MCC is képvisel, hogy az ember egy közösséget és egy nagyobb érdeket képvisel, pótolhatatlan és lenyűgöző. Ezt valóban akkor tapasztaltam meg legelőször, amikor atlétaként egy nemzet zászlójával indultam az Európa-bajnokságon. Hatalmas élmény volt, ugyanezt éreztem az edzőtáborokban is. Valamennyire hasonló az az érzés, amikor a diplomáciában a magyar álláspontot képviseli az ember, viszont bizonyos értelemben ez nehezebb műfaj. Az atlétika mérhető sportág, a verseny után az időeredmény objektív és egyértelmű: nem úgy, mint a diplomáciában. Egy tárgyalás után néha csak remélni tudjuk, hogy az álláspont képviselete és a mód, ahogyan átadtuk, valóban “célba ért”.
Az MCC-n belül, ahol egyébként diák is voltam, azért jelentkeztem a Női Közéleti Vezetőképzőbe (NKV), mert összetartást és közösséget reméltem. A legnagyobb cél, amiért küzdünk, az az összetartó közösség, ami az NKV diákjaiból is lesz.
Volt egy konkrét élmény, előadás, esetleg egy személy, aki inspirált téged ezen a képviseleti pályán?
Nekem majdnem minden előadás adott valamit, amit haza tudtam vinni, de Bogyay Katalin nagykövet asszony személye volt az egyik legmeghatározóbb számomra. Amióta én képviselem a programot – második éve -, őt mindig meghívom előadni, mert egyrészt azt gondolom, hogy érzi, a nőknek milyen úton lehet a diplomáciai karrier felé elindulni, másrészt pedig igen érdekes és kemény élettörténete van, amely bárki előtt példa lehet. Főleg azt érintően – amiről egyébként a képzésen is sokszor beszélünk – hogy a munka és a családi élet hogyan hangolható össze.
Sokfelé kipróbáltad magad és több területen is aktívan tevékenykedsz. Mi a fő profilod ezek közül?
Ha össze kellene foglalnom a tevékenységeimet, azt mondanám, hogy érdekképviselettel foglalkozom. Teszem ezt a diplomáciában, külpolitikai tanácsadóként az orosz-ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos mellett, valamint az NKV is egy érdekképviselettel foglalkozó munka. Mindig is multitasker voltam, sok minden érdekel és jelenleg úgy érzem, nem szeretnék csak egy utat választani.
Ebből fakadóan tudok egy tanácsot azoknak, akik a középiskola, vagy akár egyetem utáni időszakban nem tudnak azonnal dönteni, vagy irányt választani: nem baj! Van az a fajta “specialista alkatú” ember, aki már tizenkét éves korában pontosan tudja magáról, hogy csillagász lesz és ez meg is valósul, de talán többen olyanok, akik számára később derül ki, vagy generalisták és mindig is több területtel fognak foglalkozni. Bárhogyan is alakul, minden készség felfogható egyfajta találmányként és felhasználható egy cégnél, egy kormányban, egy családban. Csak meg kell találni a közösségi, társadalmi hiátust, amelyet segít betölteni a “találmányunk”.
Szerinted melyek a nők jogait érintő aktuális kihívások?
Azt gondolom, hogy ez területtől függően eltérő lehet. Mi a képzéssel alapvetően egy társadalmi szemléletváltást szeretnénk elérni. Az tagadhatatlan, hogy a közéletben számottevő különbség van a nők és férfiak arányát illetően. Ezt a társadalmi jelenséget egy ilyen kis fókuszcsoportú közösségen keresztül, mint amilyen az NKV, lassan meg lehet célozni, olyan üzenetet lehet küldeni a társadalomnak, hogy a nők ott vannak, ott lehetnek a különböző területeken; a közéletben és a tudományban is. Remek aktuális példa erre Karikó Katalin Nobel-díja, illetve Novák Katalin köztársasági elnök asszony munkája. Ilyen és hasonló képzésekkel el lehet érni változásokat, azt, hogy a közéleti pálya sokszor félelmetes képe helyett egy valódibb és motiváló karrierutat lássanak a fiatal hölgyek.
A másik kihívás, amelyet már korábban említettem is, az a családi és szakmai élet összehangolásának kérdése, amely nem csupán vezetői beosztásban lévő nőknél jelentkezik aggályként, szorongásként. Erről beszélni kell, növelni kell a tudatosságot azzal kapcsolatosan, hogy ezekkel a frusztrációkkal nagyon sok nő küzd, egyúttal le kell venni azt a terhet a nőkről, hogy ennek a rengeteg szerepnek, vagyis a dolgozó, az édesanya és a feleség szerepnek egyszerre és tökéletesen kell megfeleljenek. Ha ezeket a terheket levesszük, és a férfiakkal együttműködve tudunk jelen lenni a társadalomban, egy egészségesebb női önbizalom tud kialakulni – bízom benne, hogy a képzésünk is ezt segíti.
A harmadik dolog, amiről többet kellene beszélni, az a nők helyzete a COVID járvány után kialakult világban. Az ENSZ egyik kutatásából kiderült, hogy a globális, koronavírussal kapcsolatos kommunikációnak mindössze 3,5%-a foglalkozott a nők nehézségeivel, holott a járvány azokat az iparágakat érintette legsúlyosabban, amelyekben jellemzően nők dolgoznak; szállodaipar, könnyűipar, szépségipar, stb. Arról ne is beszéljünk, hogy az atipikus munkaviszonyok (távmunka, részmunkaidő, stb.) mellett végzett otthoni “láthatatlan” munkát (házimunka, gyermek és betegápolás, idősgondozás a családban) is jellemzően nők végzik, így az otthoni munkavégzés néha nem pihentetőbb, hanem fárasztóbb lehet.
Mi hívta életre az NKV-t?
2018-ban az MCC azért indította ezt a képzést, hogy a nők munkaerőpiaci helyzetét javítsa. Azóta szerintem rengeteg változás történt ezen a téren, ezzel együtt a program is változott. Amikor programvezetőként átgondoltam a szakmai koncepciót, úgy döntöttem, hogy egy pillérrendszert fogok bevezetni, hogy a képzési hétvégék még strukturáltabban egy-egy tudományterület köré épülhessenek. Egy új területként jelöltem meg a pszichológia/önismeret témakörét. Azt gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb terület, hiszen a számos szakmai-elméleti tudásanyag mellett (gazdaság, külpolitika, jog, stb.) szükség van a résztvevők önbizalmának, stressztűrésének fejlesztésére, képesnek kell lenniük a motiválásra, csapatépítésre és a krízismenedzsmentre is.
Mennyire van szükség a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására ma?
A közszférában szerintem viszonylag sok lehetőség adódik a motivált fiataloknak, itt inkább a közszereplői léttel járó kritikus közeg és kommentek azok a tényezők, amelyek visszatartják a nőket attól, hogy ezt válasszák karrierútnak. A magánszférában azonban – különösen a multicégeknél – szerintem még mindig megfigyelhető az úgynevezett “üvegplafon jelenség”: sokszor azért nem kap a munkavállaló egy vélt vagy valós előnyt – fizetésemelést, előléptetést, kitüntetést – mert nő. Ezeket az eseteket azonban nehéz bizonyítani, ezért a legtöbb, amit tehetünk, az a társadalmi szemléletváltás előmozdítása, siettetése.
Nemrégiben zárult le az NKV felvételije. Hány taggal és milyen egyéniségekkel bővült a közösség?
Minden évben 20-21 főt veszünk fel, már le is zajlott az első képzési hétvége. Mindig azt gondoljuk, hogy a közszférából érkeznek majd a legtöbben, viszont most úgy oszlik meg a csapat, hogy 50% közéleti területről (minisztériumokból, háttérintézményekből, stb.), 50% pedig más területekről érkezik hozzánk, például a vállalati szférából nagyobb cégektől, de van a résztvevők között projektmenedzser, újságíró, stratégiai elemző és operaénekes is. Sokszínű csapatot sikerült összehozni, ez az izgalmas csoportdinamika pedig a szituációs feladatok során fog igazán megmutatkozni.
Mik azok a női tulajdonságok, amikre a mostani társadalomnak szüksége van?
Szerintem nem lehet általános irányelveket megfogalmazni, hogy például a nők érzékenyebbek, ezért a szociálpolitikához, gondoskodáspolitikához jobban értenek, vagy nem racionális, hanem érzelmi alapon döntenek stb. Összességében nem lehet felosztani, hogy a nők és a férfiak mit tesznek hozzá egy társadalomhoz: annyi biztos, hogy mindkét nemre szükség van a döntéshozatalnál, érdekérvényesítésnél és a szakpolitika-alkotásnál. Ha mégis mondanom kellene valamit, diplomataként előny volt számomra, hogy hamar felismertem, melyek azok a témák, amelyekre a tárgyalópartner érzékeny, meddig lehet elmenni egy megállapodásban, melyek a kerülendő és üdvözlendő témák. Ez azonban nem biztos, hogy női tulajdonság, lehet, hogy csak diplomáciai érzék. Talán amit mégis ki lehetne emelni, az a szerepek összehangolásának képessége: bár igen nehéz, a nők folyamatosan több dologra figyelnek oda, ez már csak a gyermekvállalás miatt is érvényes. Ez a tulajdonság egy vezetői munkakörben is jól hasznosítható, hiszen sok esetben szükség van a figyelem megosztására több feladat között.
A feminizmus egyre nagyobb teret nyer a közéletben és a kultúrában is. Te hogyan ítéled meg ezt a terjeszkedést?
A képzésen természetesen tartunk a résztvevők számára olyan előadást, amely a feminizmus különböző hullámaival foglalkozik. A mozgalom azért indult el, mert esélyegyenlőségre volt szükség, kezdetben például szavazati jogra, illetve arra, hogy a nők is járhassanak egyetemre, dönthessenek tulajdonuk és házasságuk sorsáról. Azonban egy nagyon radikális és véleményem szerint félreértelmezett és dühös irányba halad a feminizmus aktuális hulláma, amely a közösségi média terjedése miatt mindenkit elérhet. Ezeket a felületeket főleg a most 15-25 éves korosztály használja: Facebookon, Instagramon és TikTokon is láttam hasonló videókat, “influenszereket”. Rendkívül taszító és káros az a férfigyűlölet és értéktagadás, amelyet ezek a videók közvetítenek. A képzés nem a radikális feminizmus testtartását veszi fel, hiszen egyértelmű, hogy a férfiakkal együttműködve vagyunk jelen a társadalomban, a családban, a munkahelyen. Az üzenet az, hogy: működjünk együtt! Azt gondolom, hogy a feminizmusnak rengeteg értelmes és támogatható célja volt korábban, de mostanra negatív felhangot kapott ez a kifejezés a fejemben, én már nem így hívnám a nők jogaival kapcsolatos munkát és erőfeszítéseket.
Egy MCC-s előadáson kerekasztal-beszélgetést tartottak a fiatal nők mentális állapotáról, amiben te is részt vettél. Szóba került a Barbie film is. Mik a benyomásaid a filmről? Milyen képet mutatott a társadalomról?
Nekem nagyon tetszett a film, ellentétben sok nővel, akikkel erről beszélgettem. Volt egy hiedelem, sok közösségi média platformon terjedt ez a legenda, hogy nők tömegei a film után rögtön szakítottak a párjukkal, ezt kicsit érdekesnek találtam, hiszen nem lehet, hogy ennyire manipulatív és egyszerű az üzenet. Szerintem nem csak a nemi szerepekről szól a film, természetesen voltak ijesztően sztereotip részek és azok antitézisei – először a gyenge férfi és az erős, de különc nő kapcsolata, majd Ken – felfedezve maszkulinitását – egy kisportolt férfi egy minibárt is tartalmazó, lovas festményekkel teli álom-legénylakásban, Barbie pedig a tökéletes hajjal ébredő nő, aki sosem hízik. Érdekes rész, amikor Barbie odamegy a fiatal lányokhoz, akik dühösen reagálnak a jelenlétére, hiszen egy olyan bálványt testesít meg, amelyet ők sosem tudnak elérni – ezt a kritikát a barbie babákkal szemben már sokszor megfogalmazták. Szerintem azonban ez a film sokkal inkább a halálfélelemről, a megöregedéstől, a változástól, az elmúlástól való félelemről és az ezzel való küzdelemről szól, valamint arról, hogy ennek milyen torz megoldásait próbálja ki az ember – plasztikai műtétek, csodatevő krémek, örök fiatalság elérése. Ezeket a bálványokat dönti le a film, hiszen Barbie élete is akkor kezdődik igazán, amikor valódi emberré válik és legördül az első könnycsepp. A film összességében sablonokkal dolgozik, mégis elragadó és végül számos fontos témát érint. Szerintem érdemes megnézni.
A formálódó fiataloknak is ajánlanád a filmet?
Azoknak, akik esetleg testképzavarral küzdenek, azok számára ez a film érzékeny lehet. Aki alapvetően nyitott a társadalomkritikára, vagy szeretne többet megtudni a nők és a férfiak közötti viszonyról, annak hasznos. Fiatal pároknak is tanulságos lehet a film, hiszen lehet látni, hogy amíg Ken és Barbie – vagyis a férfi és a nő – egyénként nem állnak a lábukon, addig együtt sem lesznek boldogok. Persze ez a valóságban összetettebb, de amíg az ember egyedül nem boldog, addig mással sem lesz az.
