Az illékony tehetség - A parfüm

Az illékony tehetség – A parfüm / Könyv- és filmkritika

Patrick Süskind 1985-ben kiadott regénye munkái közül a legismertebb. Több mint 40 nyelvre fordították le, és 15 millió példányt adtak el belőle világszerte, 2006-ban pedig filmet is forgattak belőle. Cikkünkben együtt kerül bemutatásra az alapmű és az abból készült film.

Borítókép: lendületmagazin.hu

Ahogy a regény is megállapítja, a szagok olyan érzéseket keltenek bennünk, amiket nem lehet az utókor számára megőrizni. A történet főhőse azonban épp ezzel a rejtett tehetséggel van megáldva. Az illatok dimenzióját nem lehet szoborba zárni, nem lehet képre festeni, sem elénekelni, még írni is csak körülményesen lehet róla. Mégis egy olyan elemi ösztönöket felébresztő jelenségről van szó, ami a főhős számára végtelen lehetőséget biztosít.

Patrick Süskind műve

Jean-Baptiste Grenouille látszólag nem egy különleges valaki. Aki megpillantja őt, csak egy igénytelen külsejű, átlagos jellemű, nem túl intelligens fiatalembert lát maga előtt. Grenouille kimagaslóan jó szaglószerve azonban olyan illatok felismerésére és előállítására teszi őt képessé, amelyekkel akár az egész világot uralma alá hajthatja.

Ben Whishaw Grenouille szerepében
Ben Whishaw, Grenouille szerepében. Kép: PORT.hu

Grenouille nehéz sorsú fiatalember, aki már a születése utáni első felsírásával is – közvetve – saját édesanyja halálát okozza. Amerre csak jár, életek érnek véget, mind az egyház, mind az árvaház, mind a nevelői megválnak tőle. Egy magányos utazás során szembesül valamivel: a természeti hatásokat leszámítva neki nincsen semmilyen szaga. Mondhatni láthatatlan lényként jár a hétköznapi emberek között. Ekkor veszi fejébe, hogy elutazik Grasse-ba és megalkotja a tökéletes illatot.

A sorozatos kudarcok után Grenouille megleli a különleges módszert; a parfüm előállításához gyönyörű fiatal lányok hajából nyeri ki az illatukat. A kísérlethez állati eredetű zsírt használ, hogy a hajukból lepárlaszthassa az esszenciákat. Mindennek azonban szörnyű ára van. A fiatal lányok ugyanis nem állnak önként a fiú rendelkezésére, ezért az kénytelen megölni őket, hogy a szagukat zavartalanul megőrizhesse.

A kísérlet sikerrel jár; az illatok eredményes kinyerése után Grenouille magán alkalmazza az elkészült parfümöt, aminek hatására a körülötte lévő emberek nemhogy észreveszik, de szeretni is kezdik. Még akkor is tiszteletet vív ki az őt szidalmazó tömegtől, amikor fény derül a gyilkosságokra, és épp a kivégzésére készülnek. A fiú egy pillanatra úgy érzi, hogy az emberek szeretik, rövidesen azonban rájön a keserű igazságra; arra, hogy az illatok szeretete nem egyenlő a személy szeretetével. Ezért inkább véget vet életének – a lehető leggroteszkebb és legembertelenebb módon. Emlékezete így nyomtalanul tűnik el a semmibe.

A regény viszonylag egyszerű nyelvezettel operál. A hétköznapok bemutatását nem kívánja művészeti magasságokba vinni, helyette inkább kendőzetlenül és nyersen tár mindent az olvasó elé. Nehezen nevezhető korlenyomatnak, lévén, hogy egy német író adta ki a nyolcvanas évek közepén, éppen ezért a történelmiségén sokkal kevesebb a hangsúly, mint az absztrakt mondanivaló átadásán. Kevés helyet ad az egyéni olvasatnak, minden egzaktan és tisztán le van írva benne.

Hogy sikerült ezt filmre vinni?

Mivel a könyv nyelvezete és stílusa sem túl összetett, éppen megfelelő történeti eszközökkel operál ahhoz, hogy egy egész estés film születhessen belőle. Süskind eredetileg Stanley Kubrick-nak vagy Milos Forman-nek akarta eladni a megfilmesítési jogokat. Hosszas alaptőke-keresés és produceri váltások után, 2006-ban a Constantin Film gondozásában megvalósulhatott a könyv filmadaptációja. A filmet Tom Tykwer rendezte, akinek olyan neves alkotásokat köszönhetünk, mint a 2012-es Felhőatlasz vagy az 1998-as A lé meg a Lola.

Akárcsak a könyv esetében, a film formanyelve sem tudja átadni Grenouille tehetségét és a szagok világát. Éppen ezért a cikornyásan körbeírt illatvilágot a film vizualitásban igyekszik átvinni. A bűzölgő, hétköznapi párizsi nép és a kifinomult érzékkel megalkotott parfüméria közötti éles kontraszt a színekben, a világításban és a kameramozgásban jelenik meg. Javarészt Grenouille szemszögéből követjük a történetet, így sokkal könnyebb azonosulni vele és a motivációjával.

Grenouille és Baldini
Grenouille (Whishaw) és mestere, Baldini (Hoffman). Kép: PORT.hu

A filmhez rengeteget ad hozzá a színészgárda. Dustin Hoffman a film első, Alan Rickman pedig a második felében kap jelentős szerepet, mindketten kihozták a maximumot a karakterükből. A különc zseni alakítására Ben Whishaw, csontos arckifejezésével és egyszálbél testalkatával kiváló választás volt. Mivel a regény narratív eszközei nem minden esetben fordíthatók le a film nyelvére, a történet egyes pontjait narrációval töltik ki, amihez John Hurt kellemes orgánuma nyújt külön élményt.

A levágott hajú és lemeztelenített lányok teteme épp olyan felkavaró látvány, mint amennyire a könyv leírja. Grenouille beteges megszállottsága, hogy a tökéletes illatot megalkossa, maximálisan tükröződik Ben Whishaw kifejezéstelen arcán és tág pupilláin, ahogy az aprólékos folyamatokat véghezviszi. Amilyen látványvilágot a könyv felvázol, azt a film egy az egyben visszaadja. Mindezt igényes produkciós színvonallal, briliáns alakításokkal és minimalista zenével teszi, amivel még jobban átadja az 18. századi Franciaország életérzését.

Bár a film műfaját tekintve pszichológiai történelmi thriller, az események abszurditása némi komikus megvalósítást is kap. Az illatok emberfeletti hatáskeltése gyakran túlzónak hat a vásznon, ami némileg kibillentheti a néző realitásérzékét, egyúttal eltompítva a történet alapgondolatát; hogy a szeretetet nem lehet a különleges adottságokkal kivívni, sem kierőszakolni. Akinek azonban nincs különösebb igénye mélyebb tartalomra és csupán a festői képekben akar gyönyörködni, illetve szereti a groteszk ábrázolásokat, annak minden bizonnyal megfelelő kikapcsolódás lesz a film.

Grenouille megkörnyékez egy fiatal lányt
Grenouille megkörnyékez egy fiatal lányt. Kép: CreepyShake.com

Összefoglaló

A parfüm nem egy magasművészeti alkotás, és nem is próbál az lenni. A történet egyszerűsége és könnyen fogyaszthatósága alatt azonban olyan elemi gondolat bújik meg, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Talán a mostani világunkban is járnak olyan láthatatlan tehetségek, akikről nem emlékezünk meg, akikről nem is tudhatunk, mégis hozzáadnak valamit a mi mindennapjainkhoz is. A társadalmi kirekesztettségben maradt emberek erkölcsi érzéke eltörpülhet az adottságaik mellett, amiket ezzel rossz célra használnak fel. Grenouille a saját, fejletlen korának áldozata, ami által ő maga is gyilkossá válik, emlékezete pedig eltorzul. Mindenképp érdemes a könyvet és a filmet is magunkhoz venni.