Borítókép: Nagy Nóra
Háttérinformációk
Amor Towles amerikai regényíró Bostonban született és nőtt fel, a Yale Egyetemen végzett, majd angol nyelv és irodalomból szerzett mesterdiplomát a Stanfordon. Főbb művei a Rules of Civility (2011), Gentleman in Moscow (Egy úr Moszkvában) (2016), The Lincoln Highway (2021) és a Table for Two (2024), amely nem regény, hanem hat rövid történet és novella gyűjteménye.
Az Egy úr Moszkvában 2019-ben jelent meg Magyarországon a Könyvmolyképző Kiadó neve alatt, ahol Arany pöttyös besorolást kapott. A könyv keletkezésének hátteréről, a benne szereplő Metropol Hotel történetéről sok érdekes információ olvasható a szerző hivatalos oldalán.
A könyvből készült 8 részes minisorozat 2024 tavaszán került fel a SkyShowtime streaming szolgáltató kínálatába. A sorozatot az Egyesült Királyságban forgatták Sam Miller és Sarah O’Gorman rendezésében; Alekszandr Rosztovot, a főszereplőt pedig a méltán elismert Ewan McGregor skót színész játssza.
Cselekmény (viszonylag röviden és tömören) – SPOILER
A történet 1922-ben kezdődik, Moszkvában. Alekszandr Iljics Rosztov „főállású arisztokrata”, akit 30 éves korában házi őrizetre ítélnek a bolsevikok osztályellenesség vádjával. Viszont a házi őrizetet nem akárhol kell eltöltenie, hanem a Metropol Hotelben, ami Moszkva első luxushotele volt. Nemcsak szállást (bár lakosztály helyett egy huzatos padlásszobát kap), de teljes ellátást is biztosítanak számára.
Tehát adott egy felsőbbrendűségtudattal rendelkező gróf, akit száműztek a kedvenc helyére, nem is hangzik olyan rosszul, ugye? Viszont a börtön az börtön, legyen akármilyen szép is. A regény közel 600 oldalon keresztül 32 év történetét meséli el, sőt még a múltba is visszanyúl, ezzel bemutatva a gróf életének előzményeit, illetve legnagyobb tragédiáját: a húga halálát. Állandó mellékszereplők mellett sok visszatérő karakter is van (bár ezek közül néhány a sorozatban meg sem jelenik – de erről később). A karaktereket szeretjük és utáljuk, végigkövethetjük életük hullámvölgyeit, a regényben többnyire Rosztov szemszögéből (de ő mindenről tud, ahogy egy nemesnek illik), míg a sorozatban Szófia, Rosztov fogadott lánya narrálja a történetet. Több karakter is, de elsősorban maga Rosztovegy lassú, de jelentős karakterfejlődésen megy keresztül, ami talán a mű egyik legszebben vezetett szála: a gróf elhagyja a címeit, változtat a prioritásain, elfogadja helyzetét és a legjobbat hozza ki abból, mégis megmarad annak az úriembernek, aki mindig is volt.
A regény és a sorozat egyaránt finom humorral ötvözve mutatja be ezt az egyébként nem éppen vidám élet- és történelmi helyzetet. Bár sokan történelmi és kulturális korrajznak tekintik a művet (eredeti és adaptált formáját is), fontos tudni, hogy a szerző nem történész és főként nem Oroszország történelmének és kultúrájának szakértője, csupán egy lelkes irodalmár, akit magával ragadott az orosz irodalom aranykora és ebből merített ihletet. Tehát a könyv/sorozat fiktív, nem vehetőek készpénznek a megjelenő történelmi személyek, illetve események, de tagadhatatlan, hogy sok szempontból történelemhű (mármint történelemkönyv-hű) a mű.
Könyv vagy sorozat?
Természetesen mindkét formátumnak megvannak a maga előnyei és hátrányai,vegyük most ezeket górcső alá az Egy úr Moszkvában című műben.
Tegyük hozzá, hogy személyes véleményem szerint (és én egyértelműen könyvpárti, mondhatni adaptációellenes vagyok), a sorozat hozta a könyv színvonalát. Bár nem teljesen maradt hű a könyvhöz, de ez nehezen is várható el, hisz nem lehet mindent belesűríteni 8 epizódba, illetve „eladhatóbbá” kell tenni a lehető legtöbb nézőnek.
A könyv előnyei és hátrányai
A kötet egy 1922-es Moszkva (belváros) térképpel, illetve a Hol van már? című vers részletével kezdődik, mely miatt elítélték a grófot, sőt a bírósági ülés leiratát is itt olvashatjuk. Ez egy nagyon jó kezdeti képet ad, segít az olvasónak belehelyezkedni az akkori időszakba, jobban átlátni a körülményeket.
Rosztov szemén keresztül megismerjük az akkori orosz történelmi eseményeket, a szállodát, az alkalmazottakat és sok vendéget is. Emellett megismerhetjük főhősünk élettörténetét, ami nem egy hosszú leírásban van rákényszerítve az olvasóra, hanem fragmentáltan, beszélgetésekbe helyezve, hiszen a gróf folyamatosan nosztalgiázik, régi történeteket mesél beszélgetőtársainak. Ez a fajta történetvezetés a könyvben nagyon jól működik, ugyanakkor könnyű elveszni az években: volt, hogy akár több év is kimaradt a történetből. Ezt a szerző úgy próbálta áthidalni, hogy a fejezet elején összefoglalta az éppen aktuális történelmi helyzetet, de ez néhol lehet, hogy az olvasó számára nem elegendő; esetenként azon kapja magát az ember, hogy oldalakat lapoz vissza, hogy akkor pontosan mi is történt, hogy kapcsolódik ez ide?
Ami előnye és hátránya is lehet a műnek: rengeteg utalás, intertextualitás szerepel benne. A könyv teljes megértéséhez és átéléséhez szükség van egy alapvető (vagy annál kicsit több) történelmi és irodalmi műveltségre. Bár van néhány magyarázó lábjegyzet, szerintem egy átlagos olvasó szemében, aki utoljára gimnáziumban tanult orosz irodalmat, történelmet, vannak érthetetlen utalások; nem biztos, hogy összeáll neki a kép. Viszont ha abból a szempontból közelítjük meg, hogy egy olyan olvasó veszi a kezébe a könyvet, aki érdeklődik az iránt, ami iránt Rosztov is, a rengeteg utalás, a megjelenő ismert személyiségek csak még jobban odakötik az olvasót a könyvhöz.
A sorozat előnyei és hátrányai
Mint már említettem, a sorozat megállja a helyét: sok dialógust teljesen átvett a könyvből, a karakterek személyisége megmaradt, nem változtattak semmin drasztikusan és ezt nagyon nagy előnynek tartom. Az epizódokat nézve könnyebb tartani a fonalat, hogy éppen hol is járunk időben, illetve az is segít, hogy látjuk a szereplők öregedését. A narrátor Szófia, Nyina Kulikova lánya, akit édesanyja Rosztovra bízott. Bár ez a részlet eltér a könyvtől, egyáltalán nem zavaró; romantizálja az egész sorozatot, hogy van egy fix hang, aki mindig visszatér, mintha ő mesélné el a teljes történetet (annak ellenére, hogy Szófia csak a 4. epizód legvégén jelenik meg).
A sorozat műfaja történelmi dráma. A forgatókönyvben plusz szerelmi szálak jelennek meg, vagy épp tűnnek el. A könyvben sem Emil és Marina, sem Olga és Vaszilij kapcsolata nem jelenik meg, Miksának azonban van egy nem elhanyagolható szerelmi szála egy bizonyos Katyerinával, aki a könyvben visszatérő szereplő. A mű vége felé, Miksa halála után ő adja át Rosztovnak Miksa életművét: egy könyvet, melynek címe Kenyér és só (ami szintén teljesen kimaradt az adaptációból).
Visszakanyarodva a szerelmi szálakhoz: Alekszandr Iljics és Anna Urbanova szerelme. A sorozatban egy kedves apa-anya hangulatot keltő kapcsolat alakult ki közöttük. Nagy hangsúly volt ezen a történetszálon, sok romantikus pillanattal. Ez a könyvből nagyrészt hiányzott. Tisztában volt az olvasó a románccal, viszont nem került olyan szinten fókuszba, mint a sorozatban. Ezt nem mondanám hátránynak a sorozatot tekintve, hisz a nézők szeretik a szerelmi szálakat, de nekem előnynek sem számított.
A sorozatból hiányoznak azok az apróságok, melyek igazán szerethetővé teszik a könyvet: a barátságok bemutatása, a gúnynevek, Szófia és Rosztov kapcsolatának, játékainak részletei. Ezen felül hiányolom az Oszippa Ivanovics Glebnyikovval való üléseket, elmélkedéseket, hisz a sorozatban legfeljebb kettő „tanóra” kerül képernyőre, pedig nagyon érdekes szál az, ahogyan a gróf kitanítja a grúz párttisztviselőt.
Korábban már említettem a kimaradt mellékszereplőket. A sorozat nem hozott fel és mutatott be olyan nagy számú szereplőgárdát, mint ami a könyvnek a sajátja. Aki csak a sorozatot nézi, sajnos kimarad abból, hogy apró összefüggéseiben is átlássa a történetet. Amor Towles regényét a Jenga játékhoz tudnám hasonlítani: sok kisebb elemből összeálló remekmű, melyből ha megfelelő helyről veszünk ki pár darabot, akkor ugyanolyan stabilan megáll, de mégsem teljes – jelen esetben ez lenne a sorozat.
Összegzés
Bár nálam a mérleg a könyv javára billen, kijelenthetem, hogy megéri megnézni a sorozatot. A színészi játék lenyűgöző, a történetvezetés követhető, izgalmas, humoros és visszarepít egy olyan korba és helyre, ahol valljuk be, nem éltünk volna, viszont képernyőn keresztül megismerni bizonyos részleteit igazán érdekes és bámulatos. Bár a luxus képét látjuk, ez ne tévesszen meg senkit: ha így is volt, az maximum egy nagyon kis százaléka az akkori orosz embereknek, akik ilyen kiváltságos körülmények között élhettek, még úgy is, hogy szereplőink is erős politikai nyomás alatt voltak és a történet néha megmutatta a kor sötét oldalát.
Ha viszont lelkes olvasó vagy és nem rettent vissza az elmélkedés a politikáról, illetve a hosszú gondolatmenetek, kérlek, vágj bele a mű olvasásába! Garantálom, hogy utána gazdagabbnak érzed magad, elgondolkodtat majd a helyzeten és talán te is másképp látod a saját körülményeidet – én legalábbis biztosan elgondolkodtam azon, hogy meg kell tanulni értékelni a helyzetünket. Alkeszandr Iljics Rosztov megtanított rá, hogy ha nem én irányítom a körülményeket, akkor a körülmények fognak irányítani engem.
