Borítókép: Burst, Unsplash
A kapunyitási pánik fogalma az angol quarter life crisis magyar megfelelője. Azt a stresszel és szorongással teli időszakot hivatott megnevezni, amikor a „felhőtlen tinédzserévek” után új fejezet kezdődik az életünkben. Még nem állunk teljesen a saját lábunkon, de sok tekintetben önállóan éljük az életünket. Bizonytalanság, számtalan lehetséges út és korábban ismeretlen területen szerzett tapasztalatok jellemzik ezeket az éveket. Rengeteg pozitív élményt és életre szóló emléket gyűjthetünk ilyenkor, ám vannak kérdések, amelyeket elkerülhetetlenül feltesznek nekünk mások és mi is felteszünk magunknak.
Karrier – Na de milyen áron?
A továbbtanulásra egyeseknek határozott válaszuk van. Igen vagy nem. Mindkettőnek megvan azonban az árnyoldala. A kezdet kezdetén, mindkét esetben függünk anyagi szempontból az otthoniaktól, ám ha munkába állunk ez szépen lassan egyensúlyba kerülhet. Egyetemi éveink alatt nem a pénzkeresés az elsődleges, ha viszont bevállaljuk mellé az állandó munkát, könnyen elbukott vizsgákkal fizethetünk érte.
Az első opció választásakor a pénz biztosíthat függetlenséget és biztonságot, a tanulás, a fejlődési lehetőség ugyanakkor háttérbe szorulhat, a munkahelyváltás és előrelépés pedig nem tartozik a legkönnyebben megugorható akadályok közé. A második opció rengeteg élményt rejt magában, ugyanakkor felmerülhet bennünk a kérdés, hogy biztos jó döntés-e újabb hosszú éveken át bújni a könyveket olyan tudásért, amiről nem is mindig tudjuk, hogy fogjuk a gyakorlatban alkalmazni.
A sikeres, kiegyensúlyozott életnek nem előfeltétele a diploma, ahogy az első adandó munka elvállalása sem biztos, hogy a megfelelő úton indít el minket.
Hova is tűnnek a barátok?
Miközben nagy vonalakban mind ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, mégis sokszor távolabb kerülünk egymástól. Ahogy az iskolai kötelezettségek eltűnnek, – vagy átalakulnak, ha belevetjük magunkat a felsőoktatás sűrűjébe – lakhelyet váltunk, elhalványulnak kapcsolataink számunkra kedves emberekkel. A mélyebb barátságok is változásokon esnek át, hisz személyes prioritásunk is változik, a hétköznapjaink megtelnek kötelező feladatokkal. A felmerülő problémákban is egyre kevésbé tudunk segítséget nyújtani és tanácsot sem biztos, hogy tudunk adni, mert lehet soha nem éltünk át hasonlót.
Más szempontból az, hogy kevesebb időt (legalábbis kevesebb minőségi időt) tudunk együtt tölteni a régi barátokkal, nem tragédia, csak egy változás. Kialakíthatunk új közös szokásokat, megtalálva a módot arra, hogy odafigyeljünk egymásra, és próbára tehetjük valódi, értékes kapcsolatainkat. Mivel nem biztos, hogy támaszkodhatunk rájuk minden szituációban, így több időt kell egyedül töltenünk, amit szintén a javunkra fordíthatunk.
Megtanulunk egyedül lenni, újabb és újabb szituációkban ismerjük meg önmagunkat és jóval több felelősséget kell vállalnunk.
Családalapítás
Többünkben megfogalmazódik, hogy egyszer majd saját családot szeretnénk. alapítani. Az elképzelés valósággá formálása azonban nem olyan egyszerű, mint azt a külső szemlélők gondolhatják. A tanulással töltött évek elhúzódnak és szeretnénk a lehető legjobbat kihozni magunkból a munkakeresés során is, így a családalapítás akaratlanul is hátrébb kerülhet azon a bizonyos fontossági listán. Ha pedig nem szeretnénk családot, egészen máshogy rendezkedhetünk be a nagybetűs Életre. Ebben az esetben is időbe telik megtalálni a megfelelő személyt, akivel egyformán gondolkozunk és tartós párkapcsolatot is kialakítanánk. A vállunkra nehezedő felelősség úton-útfélen ránk kacsint: vajon a megfelelő partnerrel kezdünk bele mindebbe? Vajon honnan fogjuk tudni, hogy készen állunk-e egy ilyen feladatra?
A család gondolata ily módon már nem egy magától értetődő igény, hanem egy, távoli, de teljesítendő “feladat” képében tűnhet fel számunkra.
Külső tényezők
A kapunyitási pánikot csak erősíthetik a társadalmi elvárások, amelyek megkövetelték régen, hogy egy bejáratott sémát követve éljünk. Szüleink, idősebb rokonaink tapasztalatai és elvárásai általában nem egyeztethetőek össze a jelenlegi valóságunkkal. Azzal, amit a folyamatosan változó világunk kínál. Így maradunk magunkra a fél lábon billegő segítségekkel, kéretlen tanácsokkal és fülünkbe gúnyosan kacagó konformitás hatalmával.
Nemcsak a múlt jelenthet elrettentő példát. A modern világ változásai jóval több lehetőséget biztosítanak a számunkra, mint elődeink számára. Ez a fajta bőségzavar pedig kellően összezavarhat minket, amikor döntést kell hoznunk. Mire fektessük hangsúlyt, külföldre utazzunk vagy maradjunk itthon? Mire tegyünk félre? Egy korábbi cikkünkben már kitértünk arra, hogy mit is jelent a kiégés és milyen külső, esetleg belső hiedelmek hajszolnak minket a végkimerültség határára ilyen fiatalon. Mindenesetre, hogyha minden külső elvárásnak szeretnénk eleget tenni, legyen az családi, vagy a munkaerőpiac láthatatlan szabályai, és elvállalunk újabb és újabb feladatokat, akkor könnyedén szem elől téveszthetjük eredeti elképzeléseinket.
Miközben kinyílik számunkra a világ, azon kaphatjuk magunkat, hogy elveszetten tévelygünk és olyan dolgok után vágyakozunk, amelyek valójában nem is fontosak.
Mit tehetünk?
Az első és legfontosabb, hogy tudatosítsuk magunkban: nem vagyunk egyedül. Ezek a problémák minden, velünk hasonló korú életében jelentős szereplők, mégha kívülről úgy is fest, hogy minden elrendezett és minden a megfelelő úton halad. Teljesen természetes, hogy rengeteg kérdést teszünk fel, ahogy az is, hogy nem a korábbi forrásokra támaszkodva leljük meg esetleg a válaszokat.
Keressük meg a nehezebb szituációkban is a lehetőségeket. Amikor bizonytalanok vagyunk, esetleg félünk a döntéseink következményétől, olyankor nehéz meglelni a számunkra hasznos információkat. A folyamatos bizonytalanság viszont még rosszabb. Össze kell szedni minden bátorságunkat, dönteni és egy-egy helyzetből a lehető legjobbat kihozni. Ehhez azonban az kell, hogy ne a félelmeink táplálta meggyőződések alapján gondolkozzunk. Próbáljuk meg az ijesztő gondolatokat és a lehetséges legrosszabb forgatókönyveket egy számunkra megfelelő elképzeléssé alakítani és a buktatók helyett a lehetséges pozitívumokat szemügyre venni. Ha pedig nem úgy alakult, ahogy vártuk vagy nem jutottunk annyi örömhöz, mint gondoltuk, akkor sincs vége a világnak, nem igaz?
Türelem, türelem és türelem. Előttünk áll az egész élet, minek siettessünk minden különleges és hétköznapi eseményt? Lehet, hogy már jobbak szeretnénk lenni, előrébb szeretnénk tartani, a kezünkben tartanánk a diplomát, megtalálnánk életünk szerelmét, de (bármennyire is közhelyes) a célunkhoz vezető út mindig jelentősebb, mint maga a cél. Az értékes dolgok sem egyik napról a másikra alakulnak ki, ha pedig valamit erőltetni kell az elején, az még problémát fog okozni. Mindemellett mi sem állhatunk készen azonnal minden egyes változásra.
Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy mennyire fontos is az önismeret, de ebben az időszakban, amikor egyre fontosabb dolgokkal kapcsolatban hozunk döntéseket, még inkább oda kell figyelni önmagunkra. Valóban jól érezzük magunkat az adott szituációban? Tényleg erre vágyunk? Ahhoz, hogy a későbbiekben ne bánjunk meg semmit, meg kell ismernünk a saját igényeinket, vágyainkat és belső mozgatórugóinkat. Ha időt szánunk önmagunk feltérképezésére, akkor a későbbiekben könnyebben mondunk nemet, hozunk döntést, teljesítünk feladatokat és érezzük jól magunkat a saját bőrünkben.
