Egy nagybőgős, két színész, és egy kórházi lepedő. Ennyi.
Nincs is szükség többre, a jó forgatókönyv alapanyag szokás szerint adott, Kerekes Éva és Mucsi Zoltán pedig gond nélkül hozzák a mindenkori Nőt és Férfit. Mert mint ahogy azt megszokhatta, aki már olvasott/látott Háy János történetet, az tudja, hogy Háy darabjai mindig a mindenkori emberi természetről szólnak, és közönségüknek (nem is annyira) görbe tükröt tartva emelik fel, nevettetik, vagy épp húzzák magukkal a nézőt, abba a nem ritkán groteszk humorral átitatott, mégis nagyon valóságos jelenbe, amely után némileg felüdülés lehet kilépni a (Szkéné)színházteremből a holdfénybe, hogy azután a kedves nagyérdemű hazáig gondolkodhasson azon, hogy tulajdonképpen azért volt kényelmetlen neki a darab, mert enyhe sajnálattal és lenézéssel vizsgálta a darab szereplőit, vagy mert túl sokszor ismert magára azokban a mindennapi helyzetekben, amit Háy tűpontosan meg tud ragadni. Nevetni mindenesetre biztos saját magunkon is fogunk, ahogy figyeljük a színészi játékot.
Az Elemben sincs ez másképp, bár a Nehézhez és pláne A halott emberhez viszonyítva sokkal felemelőbb, lélekmelengetőbb darab. Humoros elemek az összes fentebb említett alkotásban vannak, itt azonban nem marad el a feloldozás sem, a katartikus élményt olyan életigazságok segítik, amik talán szájbarágósak lennének direktbe kimondva, de így az élet mindennapos mozzanatain keresztül átszűrve jól működnek. A női és férfi (klasszikus értelemben vett) archetípusai szépen megjelennek és bár valamelyest egy bizonyos személyiségtípusra hajaznak, mindenki felismerhet rá illő személyiségjegyeket a karakterek párbeszédét figyelve.
Alaphelyzet: egy haldokló, kómában fekvő édesanya, akit épp meglátogat középkorú lánya és annak férje. Két szálon fut a darab: a fentebb említett az egyik, a másik pedig a kómában fekvő idős özvegy, aki előtt halott férje társaságában lepereg közös életük, és a kórteremben történő eseményekre emlékeivel reflektál. Izgalmas felütés, ugye? Nos az igazi bravúrt (mint mindig) most is a dialógusok (Kiss Mónika) és a rendezés (Bérces László) jelentik: mivel csak két színész van, az idős asszonyt és halott férjét, máshogy kell megjeleníteni, mint a látogatni járó középkorú házaspárt. Fények le és felkapcsolása, valamint a kórházi lepedő segíti a jelenetváltásokat. Nem véletlen azonban a minimális gárda: kapcsolatban áll az előadás fő motívumával, hogy stílszerű legyek elemével: az élet ismétlődésében rejlő szépséggel. Hogy nem attól szép az élet, hogy különleges, vagy más, mint amit mások élnek. Épp ellenkezőleg: az örömök és bánatok, amiket megélünk rendre ugyanazok az a vidám és szomorú dolgok, amiket más is megél, és ez jól van így. Kinevethetjük gyerekeink cselekedeteit, de vajon nem követtük-e el ugyanazokat, vagy hasonlókat amikor abban a korban voltunk, mint ők. Banális lenne? Hát így leírva talán az, de a darabot nézve egészen biztosan nem. Az anya pont úgy keresi vérnyomásmérőjébe az elemet, ahogy azt lánya teszi később csak éppen a fürdőszobai mérlegbe, és a mindenkori férj pont ugyanolyan bosszúsan zsörtölődik az ilyesmi feleslegességét méltatva.
Azonban eltérően a Sztreccsben (Háy János novellagyűjteménye, a POKET kiadásában) megjelenő novellák sokszor végletekig gyarló szereplőitől, itt gyönyörűen kiegyensúlyozza egymást a női és férfi princípiumok találkozása. A Sztreccsben megjelenő karaktereket csak önös érdekek mozgatják, bűntudatuk is csak a legextrémebb esetben van, alapvetően sokkal sarkítottabb az összes szituáció, az olvasó egyszerűen nem tud bevonódni, végig külső szemlélőként csóválja a fejét, és reméli, hogy vele ilyesmi nem történhet meg, hogy ő nem ilyen. Ezzel szemben az Elemet egy kiforrottabb, csendes bölcsesség jellemzi, nagy adag életszeretettel: a férfi szögletes realizmusát a feminin, érzelmi és nem célalapú beállítottság nagyon szépen tompítja, árnyalja, ezzel felébresztve a gyengédséget a férfiben. A férfi türelmes, de tényközpontú világlátása pedig segít a nőnek földhözragadtabban gondolkodni. Egyszóval tökéletes dinamika, egy tökéletlenül, de szeretetben leélt élet nagyítóján keresztül. Ezt nyújtja az Elem és még sokkal többet: hitet abban, hogy ha nem is botlások nélkül, de igenis le lehet élni együtt, párban azt a 30-50 évet, sőt csak úgy lehet, a lényeg csak az, hogy megfelelő humorral, türelemmel, de főleg elfogadással kezelje az ember az életet, hogy utána a halálát úgy élhesse meg egyedül, hogy az van mellette, akit igazán szeret.
(fotó: art7.hu)
