Borítókép: port.hu
Pierre Anthon egy nap rájön, hogy az életnek semmi értelme, ezért nem érdemes bármit is csinálni. Miután nihilizmusa egy fa tetejére korlátozza életterét, osztálytársai megpróbálják meggyőzni, hogy igenis vannak dolgok az életben, amiknek van értelme. Ezt egymásnak kitalált kihívásokkal akarják bebizonyítani, a játéknak indult feladat azonban szélsőséges állapotokba torkollik.
Janne Teller regénye világsikerű lett. Bár megjelenésekor Dániában betiltották, azóta operát is rendeztek a regényből, hazánkban pedig egy bábelőadás is készült belőle. A darabot a Budapest Bábszínházban mutatták be, a mai napig műsoron van és teltházas előadásokat játszanak belőle. Várható volt tehát, hogy a történet aktualitása és relevanciája előbb-utóbb a filmvászonra is áthozza az alkotást.
Akinek van tapasztalata a skandináv drámákkal, az számíthat egy igen erős beütésű melankóliára, nyers megjelenítésre és egy csipet fanyar humorra is. A Semmi ezek közül mindegyikből nyújt; a gyerekek a bizonyítani akarás hevében egyre kriminálisabb és merészebb kihívásokat támasztanak egymás felé, amik kendőzetlenül jelennek meg a vásznon. A témája és a hangulata visszaidézi a kétezres évek elejét, miközben a mai modern világból is merít.
A film megérteti a karakterek motivációit és a fő üzenetet azokkal a nézőkkel is, akik nem olvasták a könyvet. Mivel nem igazán összetett olvasmány, és hosszában sem tesz túl egy átlagos játékidejű film forgatókönyvén, ez testhezálló feladat volt. Eleinte nehézséget okozhat a gyerekszínészek megkülönböztetése és a szereplők megjegyzése, de a jelentés és az üzenet mindvégig tiszta marad.
A film képi világa egészen egyszerű, realisztikus és borús, tökéletesen visszaadja a depresszív gyermeki lélek életérzését, ami abszolút jellemző a filmben megjelenő karakterekre is. A kameramozgások a handheld stílusban felvett jelenetekkel elérik, hogy a néző úgy érezze, mintha ő maga is a gyerekek között lenne.
A film epizódszerűen tartalmaz mindent, ami a könyvben is megtörtént, némileg mellőzve a drámai ívet, ami miatt a gyermekek áldozatait és egyre veszélyesebb kihívásait elég kapkodósan mutatták be. Sokszor azt az érzést kelti, hogy a forgatókönyvön nem dolgozott dramaturg, mivel a könyvben elég nagy hangsúlyt kap a gyermekek által átélt trauma. A filmben, bár megvolt rá a lehetőség, ennek nyomatékosítása mégis háttérbe szorul.
Nem lehet elmenni a gyerekszínészek alakítása mellett sem. Egyes szereplők hitelesen és bravúrosan jelennek meg, míg más színészek egyszerűen nem tudják érzékeltetni a nézővel az általuk játszott karakterek lelkivilágát. Utóbbi különösképpen igaz a borítókon és az előzetesekben nagy szerepet kapott kislányra, aki a cselekmény jelentős részét a vállán viszi, de nem mindig éli bele magát eléggé a szerepébe.
A Semmi kötelezőolvasmány-szerű pontossággal mindent átad, ami az alapműben benne volt, ám hozzáadott értéket nem tartalmaz. Az egyetlen aktualizálás, ami a könyvhöz képest újítás, a modern technológia (pl. okostelefon, közösségi háló) beültetése a történetbe, hiszen a gyerekek ennek köszönhetően lesznek híresek, ez pedig a mai világban sokkal gyorsabban elérhető a közösségi média révén, mint amikor a regény íródott.
Összességében egyszeri megtekintésre mindenképp érdemes, viszont számos olyan emésztendő és időtálló gondolat veszett ki a filmből, ami az eredeti művet igen maradandó olvasmánnyá tette. Valószínűleg nem fog olyan sokáig fennmaradni ennek a filmnek az emlékezete, mint amire a regény szert tudott tenni.
