Interaktív gyilkoshajsza – Hajmeresztő a Pinceszínházban

Budapesti Szerkesztőség
Egy komikusan mozgalmas fodrászszalonban gyilkosság történik, de hogy ki az elkövető, azt a nézőközönség kénye-kedve határozza meg. Paul Pörtner 1963-as, örökzöld vígjátékának előadását tekintettük meg a Ferencvárosi Pinceszínházban.

Mindenki gyanús

A darab egy amerikai fodrászszalonban játszódik, ahol négy, első ránézésre ártalmatlan karakter társalgásából bontakozik ki a cselekmény. Tony Whitcomb (Csiby Gergely), a hazudós hajszobrász; Barbara DeMarco (Jeney Luca), a cinikus alterlány; Mrs. Schubert (Bozó Andrea), a kleptomán politikusfeleség és Edward Lawrence (Cserna Antal), a bérgyilkos küllemű régiségkereskedő (na jó, ő talán nem ártalmatlan első ránézésre) tartózkodnak a szalonban, mielőtt a gyilkosság megtörténik. Isabel Czerny-t, a gazdag zongoraművészt holtan találják emeleti lakásában, és a gyilkos mindenképp közöttük van. A fejleményekből pedig kiderül, hogy jó pár elhallgatott részlet és csúsztatás meglehetősen gyanúsabb helyzetbe hozza hőseinket, mint ahogy azt először sejtettük volna.

Marton Róbert és Cserna Antal Forrás: Szabó Réka

A bevezető jelenetsort követően kinyílik a színpad a nézőtér felé, és a két rendőr (Marton Róbert és Labán Roland) facilitálásával megkezdődik a nézők bevonása a nyomozásba. Bármit kérdezhetnek, megjegyezhetnek, újrajátszathatnak, vétózhatnak, elvégre ők jelentik a bűneset több mint száz tanúját. Eközben mindenkiben formálódik a gyanú: valaki észrevett egy apró csókot, mások egy elrejtett ollóra lesznek figyelmesek, megint mások profilozzák a karaktereket, vagy az indíték-alkalom párosból indulnak ki. A közönség aktív részvételét igényeli a darab folyása, mely számtalan heuréka-pillanatot és harsogó nevetést vált ki. Végül egy szavazással dől el, hogy addig a pontig ki volt a leggyanúsabb, és a színészek azt a változatot játsszák el, amelyikben az adott szereplő volt a gyilkos.

Improvizáció és szövegkönyv határán

Nemcsak a közönség, de a színészek képzelőerejét is megmozgatja az előadás. Annak ellenére ugyanis, hogy előre meg van írva a négy különböző végkifejlet, a szövegkönyv nem egy minden eshetőséget lefedő lapozgatós kalandkönyv, hanem jelentős beleélést és improvizációt követel meg a színészektől. Így a korra utaló megjegyzések vagy az önreflektív utalások mellett veszekedhetnek, megsértődhetnek vagy kacérkodhatnak a közönséggel is. Nem mellesleg a szavazást és a darab megoldását az is befolyásolja, hogy egy adott este hogyan játsszák el a színművészek titokzatos szerepüket.

Bozó Andrea Mrs. Schubert szerepében Forrás: Szabó Réka

Ha Thomas Mann Márió és a varázsló című elbeszélésére gondolunk, elmondhatjuk, hogy a Hajmeresztőben megtörik Cipolla varázslata. A színészek nem birtokolják a figyelem monopóliumát, nem szigetelik el egymástól a nézőket az egyirányú információátadás jegyében, hanem épp ellenkezőleg: közösséget teremtenek, átadják a kezdeményezést a közönségnek, és lehetőséget nyújtanak a csoportosulásra, vitára, interakcióra. A szünetben személyesen is oda lehetett menni Nick Rossetti hadnagyhoz kérdezősködni, a bátortalanabbak pedig cetlikre írhatták fel kérdéseiket.

Persze az árnyoldala is megvan a túlzott demokratizálódásnak. Néhányan a jelen lévő iskoláscsoport tagjai közül akkor is felcaplattak a színpadra beszélgetni a színészekkel, amikor nem ennek volt itt az ideje. Ők biztos félreértettek valamit.

Az általunk megnézett előadáson végül Barbara DeMarcót szavazták meg gyilkosnak, nagyon szoros, mindössze két főnyi többséggel. Amikor legközelebb megyünk, légy szíves valaki mást szavazzatok meg, mert kíváncsiak vagyunk a többi változatra is.