Borítókép: Ozan Cebeci, flickr.com
Miről is van szó?
Mivel Magyarországon a tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti, könnyen felmerülhet bennünk a kérdés, hogy meddig és milyen módon érdemes az oktatási rendszerre bízni magunkat. 18, 19 évesen pedig (látszólag) önállóan, önmagunkért felelősséget vállalva döntünk felsőoktatásbéli továbbtanulásunkról.
Ezek az évek azonban elhúzódhatnak és ha nem figyelünk, tovább ragadhatunk a szülői házban, ami egyik oldalról kényelmet, más szempontból azonban nagy árat jelent. Sorra követhetünk el hibákat, amelyek csak elősegítik a „mamahotel” jelenség állandósulását és a szüleinkkel ápolt kapcsolat is rejteget magában buktatókat, amelyek nehezítik a családi fészek elhagyását.
A jó hír, hogy minden lehetőségünk adott hozzá, hogy minél gördülékenyebben oldjuk meg a felmerülő problémákat és felismerjük, ha a külső tényezőktől függetlenül kell változtatnunk saját hozzáállásunkon.
Azok a piszkos anyagiak
Talán az első és legfontosabb, hogy mire az egyetem folyosóit rójuk, jellemzően kialakulnak saját igényeink. Ha nem is élünk nagy lábon, akkor is új dolgokkal találkozunk, új szituációkban kell helytállnunk. Ezek sokszor anyagi vonzattal is járnak, amelyek fedezése jellemzően egyre jobban a mi vállunkra hárul.
Egyre jobban elhatárolódnak az új, egyéni kívánságok és a család többi tagja számára is biztosított háttér.
Ha ezt időben észrevesszük, akkor meghatározhatjuk, hogy mi az, amiért mi adunk ki pénzt, és mi az, amit még “kivehetünk” az otthoni háztartásból. A Hallgató Magazin, egy szűkebb körben készített kutatásából kiderül, az egyetemista korosztályban leggyakrabban csak a lakhatásért nem kell fizetni. A fiatalok jellemzően minden más plusz kiadást, illetve alapszükségletet (ruházkodás, étkezés, utazás) igyekeznek maguknak biztosítani. Kisebb mértékben, de érkeztek olyan válaszok is, hogy már a lakhatásért is fizetnek, tehát nem ingyen maradnak a családi fészekben, továbbá minden hónapban egy fix összeggel „beszállnak a közösbe”.
Ahhoz, hogy elsajátíthassuk a pénzkezelés csínját-bínját, megegyezhetünk akár egy állandó összegben, amit folyamatosan kapunk addig, amíg tanulással töltjük az éveinket. Az anyagi függetlenedés bármilyen mértékben elejét veszi annak, hogy továbbra is természetesnek vegyük az eddigieket, majd felkészületlenül érjenek minket a kihívások amik a saját háztartásunkban várnak ránk.
Feladatmegosztás
Mivel együtt élünk, elkerülhetetlen, hogy szokásaink is találkozzanak. Lehet, hogy már van kialakult rendszerünk a háztartásban felmerülő feladatok elvégzése kapcsán vagy korábban azért kaptunk zsebpénzt, ha segítettünk otthon. Ezeket a sémákat érdemes lehet megtartani, finomítani, főleg, ha korábban jól működtek. Az előre meghatározott, tiszta elvárások segíthetnek. Mindenki számára más a prioritás, így a vállalt felelősség egy adott területért egyértelműbb határokat szab és számos konfliktust előzhet meg.
Ha egy régi közös szokás elmarad, vagy nem tudunk eleget tenni korábbi feladatainknak, akkor meg kell találnunk a módját, hogy ezt pótoljuk, valami újat alakítsunk ki, vagy más területen ajánljuk fel a segítségünket. Lehet, hogy mi észre sem vesszük ezeket a változásokat. A külső ingerekre reagálunk, az egyetemi feladatokkal vagyunk elfoglalva, későn érünk haza, sosem vagyunk olyankor otthon, amikor ők, de a szüleink, testvéreink, akiknek teljesen változatlan az életmódjuk, észre fogják venni mindezt.
Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt az új, kialakulóban lévő életünk és a régi, megszokott dolgok között.
A lelki oldal
Noha a fentebb említett gyakorlati problémákra jó esetben találunk megoldást, a személyes kapcsolatok megértése a lelki nehézségek, konfliktusok áthidalását segíti. L. Stipkovits Erika Szeretettel sebezve című könyvében különböző kategóriákba sorolja felmenőink viselkedését, nevelési formáikat. Egy-egy fejezetben először jellemzi a szülőtípust, majd azt, hogy milyen hatással van gyermeke gyermekkorára, felnőttkorára, illetve később párkapcsolatára. A fejezetek végén tanácsokat is ad arról, hogyan kezeljük felnőtt fejjel a szülő viselkedését, ha az már terhet jelent nekünk, illetve mi min változtathatunk egy kiegyensúlyozottabb kapcsolat érdekében.
Csak, hogy néhány példát említsünk, a szülősítő szülő tudattalanul felcseréli a szerepeket és azt várja el, hogy gyermeke szülőként viselkedjen. Így sok esetben túl korán, túl nehéz feladatokat hagy rá. “Az idomár szülő (…) kevéssé képes arra, hogy a gyerek valós igényeihez alkalmazkodva, az ő fejlődési tempóját követve adjon feladatokat, jelöljön ki célokat és nyújtson elismerést a teljesítményekért.” A mártír szülő mindent felad a gyermekéért és ezért később bűntudatot kelt benne, amikor a gyermek nem őt helyezi előtérbe döntéshelyzetben. A borostyán szülők “túlféltik” gyermeküket, akár helyette végeznek el feladatokat, amivel nehezítik a fejlődését.
A könyv további szituációkkal, jellemvonásokkal kapcsolatban is szolgáltat hasznos információkat. Akár ezen kötet segítségével is közelebb kerülhetünk azon problémák megoldásához, amelyek gátolnak minket az előrelépésben vagy nehézséget okoznak. Lehet, hogy egy megoldatlan családi probléma, vagy szüleink viselkedésében folyamatosan visszatérő mintázatok is nehezítik a mamahotelünk elhagyását.
Miért érdemes odafigyelni?
Lehet, hogy még a közelben sincs az elköltözés gondolata, azonban saját magunkon segítünk, ha teszünk a változásért. Természetes, hogy nehézséget jelent önálló életünk elindítása. Ha viszont tudatosan vállaljuk a felelősséget, később könnyebben ragadjuk meg a kínálkozó lehetőségeket és boldogulunk egyedül.
