Borítókép: mti.hu
Nemrég tértél vissza a kajak-kenu világbajnokságról egy aranyéremmel. Hogyan fogadtad ezt az eredményt? A közeli ismerőseidet, családodat, barátaidat hogyan érintette ez a siker?
Már több világbajnokságon is megfordultam, eddig azonban “csak” ezüst- és bronzérmeket tudtam begyűjteni – hét ezüstérmem volt ezelőtt. Az is már egy felemelő érzés, ha a világon a második legjobbja vagy valamiből. Most, hogy végre sikerült aranyat is nyernem, úgy érzem, minden összeállt: a sok edzés, a lemondás. Nagyon boldog voltam. Természetesen a családom és barátaim is azok, mindig együtt örülnek a sikereimnek. Mindenki szeretne nyerni a versenyeken, ezt viszont nem osztják ingyen, nagyon meg kellett érte küzdeni.
Említetted, hogy sokan dolgoztak ezért az eredményért. Milyen volt a mezőny? Mennyire volt éles a verseny?
17-en indultunk, világszerte minden kontinensről érkezett versenyző. Az egyik ukrán lánnyal vívtam egy nagyobb csatát ( Liudmyla Babak 6-szoros világbajnok, a szám specialistája. – a szerk.) Sokat kellett taktikázni, nehéz pályán tudtam csak legyőzni. Örültem neki, amikor végre sikerült.
Korábban ezüstérmet szereztél a duisburgi világbajnokságon, 5000 méteren. Az edzés és a kitartó munka mellett kinek és minek köszönheted a sikereidet?
Az élsport sok lemondással jár, de szerencsére a családom és barátaim körbevesznek. Akikre mindig számíthatok ők ott vannak mellettem napi szinten, és ez a fontos. Először is kiemelném az edzőmet, Guj Attilát és az egyesületemet, a Lágymányosi Sparit, hogy támogatnak és segítenek a sikerhez vezető úton. Külön köszönet illeti a családomat, hogy ott állnak mögöttem és mind lelki és anyagi hátteret biztosítanak nekem, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Nélkülük nem értem volna el ezeket a sikereket. Ezen felül hálásan köszönöm minden támogatómnak, akik ha csak egy kis összeggel is, de mindig annyit dobnak nekem és a csapatomnak össze, hogy el tudjunk menni edzőtáborokba év közben.
Mi volt az első élményed a sporttal? Hogyan indult a kenus karriered?
Már nagyon kicsiként sportoltam. Ötéves koromban kezdtem el az úszást, aztán átmentem szinkronúszni, közösen a nővéremmel együtt. Családdal is együtt jártunk ide-oda sportolni. Tizenöt éves koromban kezdtem el a kenuzást. Ekkor már idős voltam a versenysport elkezdéséhez, de mivel versenyszerűen űztem az előző sportokat is, ezért volt már egy alap edzettségi szintem, amivel fel tudtam venni a versenyt a kenuban. Így jó sok munkával, de be tudtam érni a korosztályomat.
Hogyan egyezteted össze az élsportolást az életed többi területével?
Ami igazán nehéz volt, hogy az egyetem mellett tudjak sportolni, vagyis az órarendemet úgy összeállítani, hogy a edzésekre is jusson idő. Annyi előnyöm volt, hogy mivel nyáron nem volt tanítás, az edzőtáborokat könnyebb volt megszervezni. Amióta lediplomáztam és dolgozom, nehezebb egy kicsit – még az egyetemnél is nehezebb, amit nem hittem volna. Jelenleg félállásban dolgozom, így úgy néz ki egy napom, hogy reggel elmegyek edzeni, utána bemegyek dolgozni, végül pedig elmegyek a délutáni edzésre. Innen általában este nyolc-kilenc környékére érek haza, attól függően, hogy milyen típusú edzés volt. Hétköznap tehát semmi egyébre nincs időm, szombaton pedig egy edzéssel zárom a délelőttöt. Innentől van másfél napom, hogy kipihenjem az elmúlt hetet, regenerálódjak a következő hétre és azt csináljam, amit szeretek. Elég sok mindent kell összesűríteni, vagyis sajnos nagyon meg kell válogatnom, hogy mire fordítsam az időmet. Hozzáteszem, ha nem szeretném a sportot, akkor nem űzném, nem csinálnám egy egész életen át.
Gondolom a körödben ezt meg szokták érteni, hiszen sok mindenre nem jut így időd.
Szerencsére a legtöbben megértik és mindig örülnek, ha egy egy baráti összejövetelre mégiscsak el tudok menni. Boldognak mondhatom magam, hogy ilyen emberek vesznek körbe.
Szerinted jól egyezteted össze a dolgokat?
Szerintem az időmenedzselésem nagyon jó, megtanultam beosztani a teendőimet. Ami fontos, azért megteszek mindent, hogy időt tudjak rá szánni.
Szerinted milyen iránymutatást adhat a sport a mai világ emberének?
A sport egyfelől a szórakoztatóipar részét képezi a mai társadalomnak. Sokan a kikapcsolódás miatt nézik; lehet fogadni emberekre, szurkolni a kedvenc csapatunknak, stb. Ha viszont valaki jobban benne van a sportban, az tudja, hogy egy sportteljesítmény mennyi munkával, alázatossággal és lemondással jár. A sportolókat, akiket követek pl. Instagramon, mind nagyon tisztelem, mert tudom, mennyi munkával jár a sporteredményük. Úgy gondolom, hogy ez egy példamutató dolog: az, hogy mennyi mindent meg lehet tenni egy cél érdekében, és igazából semmi sem lehetetlen. Tíz évvel ezelőtt én sem gondoltam volna, hogy sikerülhet az aranyérem – persze álmodozni lehet. Szerintem a sportolók a küzdésükkel, maximalizmusukkal és áldozatkészségükkel példát mutatnak a mai társadalomnak arról, hogy milyen erősek is vagyunk. Ezt nem csak fizikai értelemben mondom.
Milyen mérföldköveket szeretnél elérni az kenuzásban?
Anno azt mondtam magamnak, hogy ha egyszer világbajnok leszek, akkor nyugodt szívvel abba tudom hagyni, mert elértem mindent, amit számomra ebben a sportban lehet. A saját határaimat persze még feszegethetném ilyenekkel, hogy több világbajnoki, vagy európai cím. Nekem további célom innentől kezdve az öröm kenuzás. Most, hogy a világbajnoki cím már megvan, talán önfeledtebben és kevesebb teherrel tudok odaállni a rajthoz. Jövőre lesz olimpia, szeretnék ott állni a válogatón és meg fogok mindent tenni azért, hogy minél előrébb végezzek. Ha kijutok az olimpiára arra készülök, ha nem akkor pedig a világbajnokságra. Sokat fogok még ezekért a célokért küzdeni és edzeni.
