Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

leverkusen focistái

A Bayer Leverkusen nagy menetelése

A német csapat hamarosan két hete, hogy megszerezte történetének első bajnoki címét, amikor a Werder Bremen csapatát 4:0-ra győzte le. Xabi Alonso együttese azóta is veretlenül menetel mind a bajnokságban, mind pedig az Európa-ligában. De hogy ki is az a Bayer Leverkusen és honnan indult? Cikkünkből kiderül.

Borítókép grafikája: Molnár Boglárka

A gyógyszergyáriak

1903-ban történt, hogy két dolgozó, Wilhelm Hauschild és August Kuhlmann levelet küldött az akkori Friedrich Bayer & Co. festékgyár vezetőségének azért, hogy támogatást kérjenek egy üzemi tornaegyesület megalapításához. A két férfi fontosnak találta, hogy Leverkusenben (akkoriban ezt a nevet viselte a környék, ahol a gyár is található volt) társadalmilag elfogadott legyen a tornasport. A kezdeményezésre 170 munkatársuk adta egyetértő aláírását, amit el is küldtek a vezetőségnek, és hamarosan válasz érkezett, amelyben az igazgatóság tetszését nyilvánította és támogatását adta az ötlethez, továbbá egy tornacsarnok megépítését javasolta. Így 1904. július 1-jén hivatalosan is megalakult a Turn- und Spielverein der Farbenfabriken vorm. Friedr. Bayer & Co., röviden TuS 04 nevű egyesület.

A tornaterem
A tornatermet (bal oldalon) a gyógyászati termékek raktárának bővítéseként építették Forrás: bayer04.de 

1907-ben 16 lelkes személy elhatározta – a tornászok beleegyezésével -, hogy megalapítják a klub labdarúgó csapatát. A tornászok által kitűzött feltétel az volt, hogy a labdarúgó férfiaknak kötelezően részt kellett venniük a heti gimnasztikai estéken. A hivatalos döntésre a Wiesdorfer Hof nevű étteremben került sor, ahol a résztvevők megszavazták a futball csapat megalapítását.

Az üzemi futball csapat első mérkőzéseit főleg az imént említett étterem mögötti üres területen vagy azzal szemben, a volt téglagyár területén játszotta. Más helyszínekkel is próbálkozott a csapat, ilyen volt például a ma Carl Duisberg Park (akkoriban Kaiser-Wilhelm-Park)  néven ismert terület zöld gyepe, ahonnan  kis idő múlva kitiltották a játékot, ugyanis a park névadójának, Carl Duisbergnek nem nyerte el a tetszését, hogy ott futballoztak. Ezek az első mérkőzések mind barátságosak voltak, csupán a játék élvezete számított.

Egészen az első világháborúig nem talált végleges pályát a klub, ezért minden egyes alkalommal helyszínről helyszínre jártak. 1914-ben azonban otthonra lelt a csapat a Dhünnaue mezőn. Sajnos itt is problémákba ütközött a játék, ugyanis a pályát gyakran öntötte el árvíz, így sokszor helyszínt vagy időpontot kellett változtatni a mérkőzések előtt.

1923-ban került sor egy nagy változásra a TuS 04 történetében, amikor is egész Németországban szakadás történt a torna és a “sport” között. Ekkor alakult ki országszerte a legtöbb önálló futball szakosztály. Leverkusenben sem volt ez másképp, a labdarúgó klub végleg szakított a TuS 04-gyel, és saját klubot alapít FV 04 Leverkusen néven. Ekkor alakult ki a csapat piros-fekete színnel ellátott meze is.

Úton a csúcs felé

A ‘30-as és ‘40-es években a klub az akkori német másodosztályban futballozott. 1951-ben azonban fergeteges idényt zárt a csapat, április 8-án a Fortuna Köln ellen 5:2-es győzelmet aratott, ezzel pedig hivatalosan is feljutott az akkori elsőosztályba (Oberliga West), ahol egészen 1956-ig szerepelt.

A német másodosztály győztes csapata 1951-ben
A német másodosztály győztes csapata 1951-ben Forrás: bayer04.de

1962-ben ismét fel tudták tornázni magukat az első ligába, azonban az 1962/63-as idény változást hozott a német futball számára; bevezették angol mintára a Bundesligát, amely azt jelentette, hogy már csak egy Nyugat-Németországra kiterjedő elsőosztály volt. A gyógyszergyáriak így a következő szezont a Bundesliga alatti Regionalliga West-ben kezdték.

Több évnyi, a másodosztályban eltöltött idény után a Leverkusen az 1979/80-as szezonban a Bundesligába jutott, és a mai napig is ott játszik. Az évtized végén pedig már a nemzetközi porondon is megmutatta erejét, ugyanis az 1987/88-as UEFA Kupát egy bravúros győzelemmel nyerte meg. A döntő visszavágóját 3:0-s hátrányból indította a német csapat a spanyol Español ellen, azonban egyenlíteni tudtak, és a mérkőzés 3:3-as eredménye után a tizenegyes párbaj döntött, ahol végül a Leverkusen bizonyult jobbnak.

UEFA Cup győzelem
Falko Götz (bal) és Wolfgang Rolff (jobb) az UEFA Kupa trófeájával. Götz betalált a döntőben, ő szerezte a németek 2. gólját. Forrás: uefa.com

A ‘90-es években a csapat még több sikert aratott: az 1992/93-as szezonban megnyerte a Német Kupát, és a következő szezonban története során először állhatott a Bundesliga tabella harmadik, az 1996/97-es idényben pedig a második fokára. 

A dicsőséges szezon

A leírtak alapján láthatjuk, hogy a Bayer Leverkusen csapata honnan indult, és milyen akadályokon kellett átverekednie magát, hogy az élvonalba kerüljön. Az eddigi eredményei közül azonban mégis hiányzott valami, ez pedig a Bundesliga bajnoki címe volt. A klub 119 éves története során először az idei, 2023/24-es szezonban tudta elérni ezt a célt. Na de milyen eredménnyel!

Az idényben a csapat első bajnoki mérkőzését 2023. augusztus 19-én játszotta, ahol bravúros idegenbeli győzelemmel, 3:2-re verték meg a Lipcsét. Itt kezdődött a megállíthatatlan menetelés. A következő mérkőzéseiken csak úgy szórták a gólokat és mindössze 4 csapat (Bayern München, Borussia Dortmund, VfB Stuttgart, Borussia Mönchengladbach) volt képes arra, hogy legalább döntetlent játsszanak a gyógyszergyáriakkal. 

A múlt hét vasárnapi idegenbeli mérkőzésen nehéz dolga volt a Leverkusennek a Dortmund csapata ellen; úgy tűnt, véget érhet a veretlenségi sorozat. Azonban a hosszabbítás hetedik percében Josip Stanisic góljával kiegyenlítettek a gyógyszergyáriak és 1:1-es végeredménnyel zárult a meccs, így az elképesztő sorozat tovább folytatódhat.

A Leverkusen a bajnoki idényben eddig összesen 75 gólt lőtt, ez meccsekre lebontva átlagosan 2,5 gólt jelent, miközben kapott góljaik száma csak 20.  A csapat 16 gólszerzője közül kiemelendő a nigériai Victor Boniface és a német Florian Wirtz, akik mindketten 11 gólt szereztek eddig a bajnokságban.

Bundesliga győztesei
A 2023/24-es Bundesliga szezon győztesei Forrás: thesun.my


A Xabi Alonso vezette csapat elképesztő statisztikái és rekordjai azonban még mindig szaporodhatnak, ugyanis a bajnokságból még 4 meccs hátravan, az Európa-ligában is még versenyben vannak a németek, valamint a Német Kupa döntőjében is játszanak majd május végén. Ha az imént említett mérkőzéseken nem kapnak ki, a most még 45 meccsnél tartó (és Európa top 5 ligájában rekordnak számító) veretlenségi sorozat akár 53-ra is növekedhet. Ezzel nem csak ők válnának az első csapattá a Bundesliga történetében, akik egy egész idényt veretlenül zárnak, hanem a futball történelemkönyvébe is mindenkorra beírnák magukat.