Borítókép: Art Market Budapest Facebook
Hogyha még nem hallottál korábban erről, íme a legfontosabb tudnivalók a rendezvényről: az Art Market Budapest Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, és egyben Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása is. Az esemény szerves részét képezi az Art Photo Budapest, ami Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására, valamint az Inside Art névre hallgató nemzetközi művészeti konferencia is. Idén október 19 és 22 között volt lehetőség meglátogatni a tizenharmadszorra megrendezett kiállítást, ami közel harminc ország százhúsz kiállítóját látta vendégül a Bálna Rendezvényközpontban.
Kicsivel egy óra után érek a vásár helyszínére. Tartok tőle, hogy sokan lesznek, hiszen a négy napon át tartó vásárnak csupán az első napja ingyenes, ezt kihasználva ilyenkor szoktak lenni a legtöbben. Szerencsére a számításaim nem jönnek be: az eseményt látogató évente több tízezer emberből mindössze néhánnyal találkozom.
Nincs sok időm, ezért hagyom, hogy a kíváncsiságom vezéreljen a körbejáráson, és úgy döntök, a képek eladását jelző piros pontokat keresgélve megyek végig kiállítóról kiállítóra. Habár ez még csak az első nap a négyből, de bízok benne, hogy a hivatalos megnyitót megelőző VIP előestén már elkelt egy-két műalkotás.
Még a ruhatárig sem sikerül eljutnom, rögtön megfog valami színes és vibráló: nem tudom nem észrevenni az élénk, hívogató standot, ami a hazai kortárs roma művészetre hívja fel a figyelmet – ugyanis ez a 2023-as év kiemelt témája. Hamarosan az is kiderül számomra, hogy külső helyszíneken egész programsorozat várja az érdeklődőket SHUK.ART néven, ami mint egy önálló mini művészeti fesztivál, párhuzamosan fut a rendezvénnyel a vásár ideje alatt.
Rögtön az első emeleten, egy lengyel galériában botlok bele az első eladott képbe, aminek türkiz árnyalatai engem is azonnal magával ragadnak. Habár nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez lenne az első dolog, amire nyolcvan eurót költenék, de egy kicsit elidőzök még a standnál.
Hamar másik kedvenceimmé válnak Christian Albarracín kolumbiai művész lemezekből álló emberfigurái, amiknél akár hosszú-hosszú perceket is el lehetne tölteni azon gondolodva, hogy miért csak hátulról láthatjuk őket, és milyenek lehetnek vajon az ábrázolt illetők a hátukon túlmutatóan.
Tovább haladva sorra váltják egymást az egyre elvontabb és realisztikusabb képek, de a jólesően megbotránkoztató és a következetesen konzervatív skálán belül is látni különböző alkotásokat. A formabontó kőkenyér szeleteken át a rozsdás kertkapuig mindent találok. Annyi megcsodálni való van, hogy a második emeletre érve már telítődve vagyok az ingerekkel, így csak gyorsan végigmegyek a kiállítóterek között.
Több mint egy óra bóklászás után a kijárat felé tartva szummázom, hogy itt bizony számos órát el lehet tölteni, sőt ha igazán részletekig menően szeretne az ember nézelődni, akkor akár egy egész délutánt is érdemes rászánni.
Összességében a kiállítás nagy előnye, hogy “házhoz jön” a művészet; nem kell elutaznod Franciaországba, Dél-Afrikába, Japánba (és még számos más helyre) ahhoz, hogy magad is vághass egy szeletkét a nemzetközi kortárs művészet ezerízű tortájából. Akár megszállott műkedvelőként, akár kritikus laikusként látogatsz ide, biztos lehetsz abban, hogy találsz majd kedvedre való, az ízlésednek megfelelő műveket. Elég ha csak egyszer eljutsz ide, utána minden évben igyekszel majd visszatérni erre a gondolatébresztő kiállításra, hogy újból és újból megismerhess egy darabot a képek mögött megbúvó történetekről és azok alkotóiról. Ki tudja, lehet, hogy pont az itt tett látogatásod kelti fel a titkon benned szunnyadó művészt.
