Kölcsönösség, empátia, odafigyelés. Eme három kifejezés lehetne az alapja annak az erős váznak, amelyre a biztonságosan kötődő ember építkezni tud. Ez sokunknak azt a képet sugallhatja, hogy egy ilyen kötődésű felnőtt ideális gyermekkort tudhat maga mögött. Amire legyintünk azt gondolva, hogy ez a vízió csak a pszichológiai szakkönyvek hasábjain létezik. Esetleg azon az állásponton vagyunk, hogy könnyű harmonikus életet élni, ha jó alapokkal indulunk és mindent megtettek azért szüleink, hogy semmilyen nehézséggel ne kelljen szembesülnünk.
Azonban nem a maximális védelem, nem a kiemelkedő anyagi körülmények, sőt, nem is a folyamatos rendelkezésre állás adja meg a biztonságos kapcsolódás kiindulópontját. De kezdjük az elején…
Mit hozunk a gyermekkorból?
Többször említettük már az Idegen Helyzet nevű vizsgálatot, amely eredményei között szerencsére a biztonságosan kötődő gyerekekre csakugyan találunk példát. Ők az anya jelenlétében bátran indultak a környezet felfedezésére, és miután érzékelték anyjuk támogatását, az ismeretlen személy közeledését is elfogadták. A teszt folyamán végig kapcsolatban volt egymással a gyermek és az anyja – nézéssel, gesztikulációkkal, érintésekkel kommunikáltak.
Ezek az anyukák otthon is odaillően és gyorsan reagáltak. Érzékenységükkel megtalálták a megfelelő választ a gyermekük szükségleteire. Csemetéik hamarabb önállósodtak, kevesebbet sírtak, emellett az anya állandó jelenlétét sem igényelték. Életkoruktól függően hosszabb-rövidebb időre el tudtak tőle távolodni. Olyan képet alakítottak ki a közvetlen világukról, hogy biztonságban érezhetik magukat.
Milyenek a szülők?
Az eddigi ismeretek azt mutatják, hogy legnagyobb valószínűséggel azok a gyerekek kötődnek biztonságosan, akiknek legalább az egyik szülője ugyancsak biztonságos kapcsolódással rendelkezik. Mindez nem azt jelenti, hogy maguk a szülők is ezt tapasztalták meg gyermekként. Sokkal inkább, hogy egy, már érzelmileg átdolgozott, bizonytalan korai kötődés után váltak képessé erre, és gyermekeiknek ezt a mintát adták tovább.
Mit tartogat a felnőttkor?
A biztonságos kötődésű ember jó eséllyel fog kölcsönös együttérzésen és megértésen nyugvó kapcsolatokat kialakítani. Ösztönösen közel tud kerülni másokhoz, nem fél attól, hogy elutasítják, elhagyják. Képes tartósan elköteleződni viszonyaiban, legyen szó magánéletéről vagy karrierről. Ezeket az öngondoskodással kiegészülve egyensúlyban is tudja tartani.
Probléma esetén nem fél segítséget kérni, emiatt nem tartja magát gyengének vagy butának. Nyíltan kimutatja érzéseit, ugyanakkor ezt nem szélsőségesen vagy túlságosan impulzívan teszi. Szerelmi életét tekintve a hosszabb távú, bensőséges, bizalommal teli kapcsolatok jellemzik. Rendszerint távol áll tőle a féltékenykedés.
Általában az azonos kötődésű emberekkel tudja a számára harmonikus állapotot elérni, ugyanis az elkerülő kötődésű emberrel nem lehet arra bizalmi szintre lépni, amelyet ő igényel. A szorongó kötődésű személy inkább bekebelezné a ragaszkodásával, ez pedig nem egyenértékű azzal a kapcsolati formával, amelyre a biztonságos mintával rendelkező ember vágyik.
Azt hihetjük, hogy neki nem adódnak nehézségei a kapcsolatok terén. Dehogyisnem. Őt is átverhetik, konfliktusokba keveredhet, továbbá vele sem igazságos mindig az élet. A kulcs abban rejlik, hogy a vélhetően negatív tapasztalatok esetén sem változik meg, hogy egy értékes és szerethető emberként tekint magára.
Ha valamilyen gond merül fel életében, azt a kérdést teszi fel, hogy ,,Mi történik velem/bennem?”. Nem tálcán kínálva várja a megoldásokat, hanem hajlandó, sőt szeret is időt tölteni önmaga megismerésével, a helyzet körüljárásával a tisztánlátás érdekében.
Viszonya önmagával
Tiszteli önmagát, az énképe pozitív és a többi emberhez is ez alapján viszonyul, nyitottsággal közelít feléjük. Reflektál a saját viselkedésére, szükségleteire. Egyensúlyban tudja tartani az érzés, cselekvés és gondolkodás hármasát. Ennél a kötődési stílusnál ez egyfajta “különleges képesség”, mivel a bizonytalanul kötődő személyeket illetően ez a balansz mindig kibillen valamelyik irányba.
Ideje számottevő részét a “jelenben” tölti, bár képes és hajlandó a többi idősíkkal is foglalkozni anélkül, hogy a múlt érzelmei túlságosan elárasztanák vagy jövő kérdései frusztrálnák. A döntéshozatal sem okoz kihívást számára, tud terveket kovácsolni, de nem esik át felesleges álmodozásba.
Az érzelmi stabilitásának köszönhetően könnyebben épül fel tragikus történésekből, és kisebb eséllyel alakulnak ki nála súlyosabb pszichés zavarok, mint azoknál, akik bizonytalan kötődési alapokról indulnak.
A felnőttkorban végzett kötődésvizsgálatok egyre többször erősítik meg, hogy felnőve már nem feltétlenül azzal van összefüggésben kötődési stílusunk, hogy gyermekként mit éltünk át. Sokkal inkább azzal, hogy kellemetlen korai kötődési élmények esetén képesek voltunk-e tagadás vagy elbagatellizálás helyett érzelmileg átdolgozni azokat.
A kötődési minta amellett, hogy hajlamos a stabilitásra, megváltozhat pozitív irányba is. Ehhez az kell, hogy szembenézzünk saját belső világunkkal, és olykor megterhelő, szomorú pillanatok árán felfedezzük azt. Felismeréseink néha fájdalmasak, és biztosan hosszú útra lépünk, ha önismerettel kezdünk foglalkozni. Mindazonáltal olyan tapasztalásokkal lehetünk gazdagabbak ez idő alatt, amelyek nagyban javíthatják a későbbiekben életminőségünket. Ugye megéri?!
A cikk Lukács Liza Hogyan szeretsz? – Kötődési sebeink gyógyítása c. könyve alapján készült
