Borítókép: wikipedia.org
A „luzitán bástya” – A városról dióhéjban
Ahogy azt a felvezetőben is olvashattuk, Lisszabon Portugália fővárosa, és egyben legnagyobb városa, népessége 545 000 fő volt 2021-ben. Fekvése miatt (egyszerre épült az Atlanti-óceán partjára és a Tejo folyó tölcsértorkolatára) mindig is lakott volt – először a föníciaiak, majd a rómaiak éltek a területén. A kora újkorban, a nagy földrajzi felfedezések idején itt volt a portugál kereskedelmi flotta központja, de innen indult útjára például az Afrikát először megkerülő, és később Indiáig hajózó Vasco da Gama is – a kereskedők, és felfedezők minden árujukat ott adták el, így Lisszabon gazdag és virágzó városnak számított.
A jólétet és a gazdagságot azonban szó szerint a földig rombolta az 1755-ös nagy földrengés, mely Európa legnagyobb természeti katasztrófái közé tartozik mind a mai napig. A rengések ereje akkora volt, hogy még az Egyesült Államokban, sőt, Magyarországon is érzékelték őket. A várost végül az újító szellemiségű nemes, Pombal márki tervei alapján, és az ő vezetésével építették újjá, ekkor alakult ki néhány negyed jellegzetes építészeti stílusa is. A második világháború alatt Portugália semleges volt, így a város kikötője gyakran helyszíne volt kémjátszmáknak, de sokan innen menekültek az Egyesült Államokba és Kanadába is. A városban robbant ki az 1974-es szegfűs forradalom, mely során a portugálok vérontás nélkül leváltották 1932 óta hatalmon lévő, nacionalista diktatúrát folytató kormányukat, és új alapokra helyezték az ország alkotmányát. 1998-ban Lisszabon világkiállítást rendezett, melyen 132 napig több mint 160 ország képviseltette magát.
„What to do” – Tipikus lisszaboni és portugál specialitások
Fado
A portugál kultúra egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb tényezője a fado, amellyel bár az egész ország területén találkozhatunk, mégis a fővárosban van a legnagyobb hagyománya. A fado nem más, mint egy tipikus hangszínen, és zenei kísérettel előadott portugál nyelvű népi ének. A hatást, amelyet kelt, melankólikusként, szomorúként, ugyanakkor reménykeltőként, és szerelmesként jellemzik – a portugál nyelvben a „saudade” kifejezést használják ennek az érzésnek a leírására. A hangszerkíséret általában egy spanyol gitárból és/vagy tizenkéthúros portugál gitárból áll. A műfaj legjelentősebb, világhírű előadója Amalia Rodrigues volt, aki világkörüli turnékon népszerűsítette a fado-t, és több mint százezer lemezét értékesítették. A portugál fado zene (mind a lisszaboni, mind a coimbrai irányzata) 2011 óta az UNESCO szellemi kulturális világörökségének része. Lisszabonban a fado bárok városszerte megtalálhatóak – ezeken a helyeken a legtöbben egy pohár bor társaságában élvezik a gitárral kísért dallamokat.
Pastel de nata
Portugália nemzeti édessége szintén Lisszabonhoz kötődik, a főváros egyik kerületében találták fel.
Magyarul gyakran portugál krémes néven emlegetik, egy leveles tészta kosárkába töltött tojássárgája-krémmel készült sütemény. A 18. század elején készítették először Belém település kolostorában. A nemzetközi nyelvekben gyakran használt „Pastel de Belém” elnevezés téves, mivel ez egy eredetvédett kifejezés – a Fábricia Pastéis de Belém cukrászüzemben készült pastel de nata nevezhető így egyedül, míg a világ többi részén készült ételre a már említett megnevezés használatos.
Galo de Barcelos
A portugál népművészet egyik legjellegzetesebb megtestesülése ez a kakas, amelyet kis szobor formájában szuvenírként egész Lisszabonban megvásárolhatunk, ugyanakkor népi szőtteseken, és a tipikus portugál csempefestészetben is gyakorta megjelenik. Ennek oka egy népmese, mely szerint ez a fekete kakas megmentette egy ezüstlopásért ártatlanul halálra ítélt férfi életét Barcelos városában. A legenda szerint a csodálatos megmenekülése után oltárt épített a Kakas szimbólumával Szűz Máriának és Szent Jakabnak szentelve. Az eredeti oltár a lisszaboni Nemzeti Múzeumban látható, a színes Barcelosi Kakas pedig napjainkra az ország egyik szimbólumává vált.
Látnivalók Lisszabonban
A portugál főváros számos attrakciót kínál – a legismertebbek az óceánra néző Belém-bástya, amely az UNESCO Világörökség része, egyben a világ egyik legtöbbet fotózott épülete; a Kereskedők tere (portugálul Praca do Comércio) Lisszabon leghíresebb tere, mely eredetileg a tengeren érkező méltóságok fogadására épült, és az Atlanti-óceán határolja. Bár megsemmisült a földrengés alatt, Pombal márki újraépítette, ma az Ő szobra is megtalálható itt. Az Alfama negyed tipikus portugál látképet kínál, míg a Nemzeti Opera kékre festett épülete is impozáns látványt nyújt. Most viszont kiemelünk pár olyan látványosságot, melyek különleges módon adják át Lisszabon és Portugália kultúráját, és a „saudade” életérzést.
Oceanário de Lisboa
Európa egyik legnagyobb beltéri akváriumát az 1998-as világkiállítás alkalmából építették, ma is az expo korábbi helyszíne, a Parque das Nacoes (a Nemzet Parkja) mellett található, egy része víz alatt.
A kiállítás célja, hogy bemutassa Portugália sós vizeinek élővilágát. Mind a Földközi-tenger, mind az óceán jellegzetes fajai megtalálhatóak itt – azonban nemcsak halak, rákok és puhatestűek, hanem a partok madarai (lundák, szulák), és tengeri vidrák is élnek az Oceanário tartályaiban. Az egyik legnagyobb látványosság egy jókora holdhal: ez a faj alapvetően az óceánok fenekének közelében fordul elő, és ritkán kerül a felszínre. A világon összesen csupán négy akváriumban tartják speciális igényei miatt. Az érdeklődők fado-t is hallgathatnak itt, mivel az élőlények bemutatása mellett a portugál kultúra népszerűsítése ugyancsak a hely céljai között szerepel.
Nemzeti Csempemúzeum
A portugál népművészet egyik leghíresebb ága a csempék festése, melynek a világon talán nincs is máshol akkora jelentősége, mint itt. A múzeum anyaga a 16. századtól napjainkig öleli fel a festett csempéket. A festések termenként változnak – az egyik teremben egy középkori krónikára hasonlító képeket pingáltak a csempékre, míg máshol Portugália különböző régióinak mintáit tekinthetjük meg az árkádok alatt sétálva.
Lisszabonban gyakran találkozhatunk festett csempékkel, akár csak az utcán sétálva is szembejöhetnek velünk, a házak falát gyakorta díszítik ilyen módon. A hagyomány a Portugáliához tartozó óceáni szigetcsoportra, Madeirára eredeztethető, a nagy földrajzi felfedezések idején jutott el Lisszabonba, majd a nagy földrengés utáni újjáépítés dekorációs elemeinek szerves részét képezte.
Habár a múzeum a város külső kerületében található, megéri az utat – a kertjében sétálva magában az épületben is gyönyörködhetünk.
Mercado da Baixa
Lisszabon egyik legendás piaca, ahol kóstolót kaphatunk a portugál mentalitásból és ételekből. A helyi kereskedők már kora hajnalban kinyitják standjaikat, és ügyelnek arra, hogy az áru mindig friss legyen, mivel naponta több mint tízezer ember fordul meg az asztalok között. A legkeresettebb árucikkek az alapvető élelmiszerek mellett a hagyományos portugál kolbászok, sonkák és szalámik, valamint a tenger gyümölcsei, melyek a város melletti vizekből származnak. Azonban nem csak ételt kaphatunk itt – hagyományos festett csempék, ékszerek, jellegzetes madeirai szőnyegek, portói borok, citrusfélékből készült rövid italok, sőt, még népviselet is akad a színes forgatagban.
Közel található hozzá a Feira da Ladra (A tolvajok piaca) bolhapiac. Ez a hely a gyűjtők paradicsoma, szobrok, festmények, és más képzőművészeti alkotások garmadáját találjuk itt, de ha valaki bakelit lemezek, régi könyvek vagy térképek iránt érdeklődik, annak sem kell csalódnia, mivel a helyiek által csak „Ladra”-ként emlegetett helyen ezekből is bőséges választékot találunk.
Ginjinha bárok
Lisszabon ikonikus itala a ginjinha nevezetű meggylikőr, amely egy speciális meggyfajta, a ginja erjesztésével jön létre. Az erjesztett ginja levét citrusfélékkel és fahéjjal ízesítik, majd a kész italt néhány szem meggy társaságában palackozzák. Természetesen ennek is számos verziója létezik, a déli, algarvei változat például sokkal markánsabb, fűszeresebb ízű, míg az északi, Oeste régióban készülő ginjinha alkoholtartalma magasabb.
Lisszabonban mindkét változat megkóstolható, de kipróbálhatunk más verziókat is, illetve több fajta likőrt – a portugálok legismertebb export italai a bor mellett ugyanis a számos fajta gyümölcsből és gyógynövényből készülő likőrök. Kedvelt még az elsősorban gyógynövényekből álló, Közép-Portugália hegyeiből származó Beirão, a bor alapú, brandyhez hasonló medronho, és a Madeira szigetéről származó, cukornád, többféle gyümölcs és méz felhasználásával készülő poncha. A ginjinha bárok elsősorban ezeket az italokat szolgálják fel, jellegzetességük emellett a cikkben korábban említett festett csempés dekoráció, a tradicionális portugál népzenei aláfestés és az, hogy általában csokoládét ajánlanak az italok mellé – az étcsokoládé ugyanis nagyon jól passzol a ginjinha savasságához. A főváros legrégebbi ilyen helye 1840-ben nyílt meg, a diktatúra 1974-es bukása után gombamód szaporodni kezdtek a ginja bárok, ma pedig szinte nincs is olyan utcája a belső kerületeknek, ahol ne lenne legalább egy.
Összefoglalva láthatjuk, hogy Lisszabon egy igazi mediterrán metropolisz, ahol Portugália kultúrája egyedi módon keveredik az egykori afrikai és latin-amerikai portugál gyarmatokéval. A látogatót az építészet, a gasztronómia remekei és a vízpartok közelsége is könnyen rabul ejtheti, de ha szórakozni szeretne, akkor sem kell csalódnia, hiszen a sokszínű piacok, egyedi múzeumok, vagy igazi „saudade” hangulatú bárok és éttermek remek lehetőséget kínálnak erre. Ha egyszer eljutunk oda, csak üljünk fel a hagyományos sárga villamosok egyikére, és vágjunk neki a városnak – az új kultúrák felfedezése és a szemkápráztató látvány garantált.
