László Attila koncertezés közben

László Attila: „Meg akarok maradni embernek”

László Attilát, az akkor még csak tizennégy éves fiút 2011-ben az RTL Klub által sugárzott Csillag születik című műsornak köszönhetően egy ország ismerte meg. Ekkor még csak tíz éves voltam, s bár óriási vágyam volt találkozni vele, elmenni koncertjére, ez csak tíz év múlva valósulhatott meg. Egy interjúval egybekötve viszont még nagyobb élmény volt! Csillag Születik már nincs, de örömmel konstatáltam, hogy Attila tíz év elteltével is ugyanaz a srác maradt.

Nagyon fiatal voltál még, sőt igazából gyerek amikor belecsöppentél a sztárvilágba. Azt tapasztalom, hogy akiknek szintén ilyen fiatalon indul be a karrierjük, azokkal sok esetben elszáll a ló. Mit gondolsz, veled ez miért nem így történt? Rengeteg benned az alázat és ez tiszteletreméltó, illetve példaértékű.

Én nagyon próbálok erre figyelni, hogy az emberség megmaradjon. Engem a szüleim mindig erre tanítottak, mindig ezt mondták, hogy sose akarjak több lenni annál, ami vagyok. Bárhová visz az élet, bármilyen magasságba mindig próbáljak meg embernek maradni. Ez egy tudatos dolog részemről, hogy meg akarok maradni embernek és nem akarom, hogy a gépszíj elkapjon, elszaladjon a ló velem.

Amikor gyerekként úgy döntöttél, hogy benevezel a Csillag Születik című műsorba, akkor a környezeted támogatott, vagy inkább azt mondták várj még ezzel egy kicsit, mikor nagyobb leszel? Ezt persze annak ellenére kérdem, hogy tudható volt, hogy egy nagy tehetség vagy.

Leghamarabb a szüleimmel döntöttük el, hogy indulok ezen a versenyen, utána pedig az osztálytársakkal. Nagyon örültek neki, hogy kimegyek Magyarországra és megpróbálom külföldön az életet, illetve ott próbálok meg érvényesülni. Nem éreztem olyat, hogy bárki is azt gondolta volna, hogy ez túl korai. Aki tudta és ismert engem, az azt mondta, hogy meg kell próbálni és csinálni kell. Én amúgy is mindig zenéltem, mindig is énekeltem a suliban is, otthon is. Így a zene, zenélés nem volt új számomra.

A dalszövegeket te magad írod, ezt egy pillanatnyi állapot ihleti, vagy a puszta kötelességtudat?

Az rossz lenne, ha kötelességtudatból kellene, énekeljek, vagy dalt írjak. Attól szép a zene, maga a zenei világ, hogy ez egy eszköz, amivel az ember közölni tud, dalba foglalja, és abban mondja el a gondolatait. Ez egy nagyon szép eszköz arra, hogy az ember a gondolatait, a lelki világát ki tudja írni magából, olyan történéseket leírni, amiket átélt, vagy szeretné, hogy megtörténjenek. A rossz és jó dolgokról is egyaránt tudni kell írni. Tehát a dalírás az jön belülről, az egy közlés. Ahogy a festő sem azért fest, mert festeni kell, hanem mert belülről érzi, hogy ezt most le akarja festeni. Én is így vagyok a dalírással.

Sok feldolgozásod van, és igazán kevés saját dalod. Mi ennek az oka?

Tény, hogy a koncertjeim nagy részét a feldolgozások töltik ki, és kevés saját dalt énekelek, amit bánok. Tudom magamban, hogy többet kéne, csak sokszor vagyok nagy dilemmában azzal kapcsolatban, hogy saját dalt énekeljek-e, vagy nem, mert azt nem ismerik annyira. Szeretném azt elérni és változtatni, hogy majd egyszer tényleg László Attila legyek, és csak ő. Ha önálló estjeim vannak, akkor több a saját szerzemény, kicsit kapnak belőlem is.  Ez a rendezvénytől is függ.

A tehetséged ellenére szintén nagyon kevés sajtómegjelenésed van, hogy érint téged az, hogy nem emelnek fel az égig?

Nem is szeretném, hogy felemeljenek. A mai világban az aki a médiában felkapott, az csak celeb tud lenni sajnos. Én nem szeretném, hogy olyan dolgokról legyek hírhedt, ismert, ami nem én vagyok, hanem csak egy elferdített kép rólam. Ezért is örülök, hogy elkerült a média, a bulvár. Tudatosan is próbálok figyelni erre. Tudom, hogy ez a nehezebbik út, mikor az ember a tehetséggel próbál érvényesülni. Én ezt az utat választottam és nem érdekel, hogy nem vagyok egy felkapott celeb.

Bár én nem Erdélyben születtem, de ott vannak az gyökereim, az összes, és piszkosul nehéz elhagyni azt valahányszor otthon járok. Az Otthonom csak egy van című dalodban pont erről a kötödésről, vágyakozásról énekelsz. Mennyi idő, és persze milyen érzés volt feldolgozni azt, hogy tizennégy évesen ott kellett hagynod az otthonodat?

Tizennégy évesen kicsit könnyebb volt átállni. Ahogy kijöttem Budapestre a Csillag születik miatt, nagyon élveztem, hogy körülvesznek a kamerák, fények és az emberek. Emiatt olyan volt mintha egy tündérvilágba cseppentem volna, így éreztem magamat akkor. Nem úgy fogtam fel, hogy elszakadtam az otthonomtól. Mindig is haza húz, húzott a szívem, mert akárhogy van, ha az ember ott született, ott nőtt fel, az az otthona, azt nem felejti. Nagyon szeretek itt Magyarországon is lenni, jól érzem magam itt. A legtöbb fellépésem itt van, itt van lehetőségem rá. 

Gyakran jársz haza Erdélybe koncertezni?

A pandémiának köszönhetően ritkán tudok ott lenni, jelenleg nem olyan egyszerű ott játszani, fellépni. Amikor nincs pandémia akkor szoktak lenni turnéjaim, volt több állomásos erdélyi turné, teljesen meghitt az egész. Szeretek odajárni, szeretem az ottani közönséget. Inkább turnézni megyek, mert egy alkalomra messze van, így mindig próbálok turnét szervezni.

Az éneklés és zeneszerzés mellett foglalkozol mással is?

Nem foglalkozok mással, nem is terveztem. Nekem csak a zene létezik, ez az életem, ez vagyok én, ez László Attila.

Van-e még erre az évre nézve kisebb, vagy nagyobb projekted?

Projekt csak annyi van, hogy szeretném, ha még fellépések lennének, nem záródna le az ország nagyon. Most még ilyen nagyobb projekteket, fellépéseket szervezni nehéz. Vannak fellépéseim, hívnak is és magamnak is próbálok szervezni. Kisebb projektek is vannak. Tavasszal megjelent egy új lemezem, az egy nagyobb projektnek tudható be. Ősszel pedig meglátjuk, mint alakul, hogy alakul.

A repertoárod zöme lassú, melankolikus, lírai dalokból épül fel, illetve a feldolgozásaid is ilyenek. A jövőben tervezel ettől eltérni vagy “ez vagy te”? Ebben találod meg önmagad?

Szeretem a lírikus dalokat, ez áll közel hozzám, ez vagyok én. Mindig is ezeket a dalokat szerettem, de bevallom, néha pörgős dalok is kellenek. Talán ez vagyok én, a lírikus, romantikus srác.