Az a veszély viszont fennáll a filmmel kapcsolatban, hogy az előzetes, tulajdonképpen nagyon látványos, és nagyon szerethető, de az egész filmre nézve olyan hatást kelt, mintha annak egy kimerevített változata lenne. Aminek lehet is örülni meg nem is, ezt nézője válogatja.
A regény nagyszerű, ezt nem lehet elvitatni tőle. Nem csak azért, mert ritkán olvasni ennyire dallamos mondatszerkesztésű szöveget, hanem azért is mert nagyon érzéki, és sajátos világa van. Ha rövid szeretnék lenni, akkor úgy fogalmaznék, hogy ez a regény egy kapitányról szól, aki áll a fedélzeten, és fújja őt a szél, ami néha viharos, akár szelíd. A hosszabb, kifejtettebb válasz pedig az lenne, hogy ez a regény felteszi azt a kérdést, hogy egy házasság tekinthető-e birtokviszonynak, illetve azt is, hogy mihez kezdjünk, ha a feleségünk megcsal, de mi túlságosan hűségesek vagyunk ahhoz, hogy tovább álljunk, de még a gyűlölök és szeretek perspektívája is megjelenik.
A film a regényhez kapcsolódva igyekszik átadni ugyanazt a világot, hangulatot megteremteni, ami, véleményem szerint, sikerül is neki. Ugyanakkor felmerül az a kérdés, hogy Störr kapitány szótlansága a filmben mennyire működik jól. Ha a regényt vesszük, akkor az egy nagy monológ, összekuszált idősíkokkal. Tehát elméletben nagyon is jól megcsinált lenne, ha ülne az egyik dokkon és beszélne az életéről. Mégis valamiért elveszítené a film azt az erejét, ami ebben a szótlanságban rejlik. Olyasmit, amitől ez a kapitány egy teljesen más személyiséggé válik, egy kedves, aranyos, tehát szerethető figurává. Miközben a regénybeli olvasó pontosan tudja, hogy egy szörnyeteg. Az egyik kihagyott jelenet is ezt igazolja.
Ez a jelenet talán a leglátványosabb. Störr kapitánynak kigyullad a hajója, és az erre tett reakciója önmagában is érdekes. Hiszen szembe megy a tiszttel, és a saját megérzésére hallgat, annak ellenére, hogy minden logikus érv az ellenkezőjét követeli meg tőle. Az is hozzátartozik, ahogy a hajó utasaival kommunikál. Ez talán nem lényegtelen mozzanat, amikor a kapitány bemegy és rendet tesz. Mivel megkérdőjelezik a döntését, és szembe mennek vele az utasok, kitör a hisztéria, mire az a válasza, hogy előveszi a browningját, majd eldobja, amitől elhallgatnak, és ezt a figyelmet kihasználva megnyugtatja az utasokat, akik esedezve, kérnek bocsánatot érte, és adják vissza fegyverét. Majd arra kéri az ajtó mellett álló urakat, hogy zárják be az ajtót, és ne engedjenek ki senkit.
Az egyik legnagyobb tétje a filmnek, hogy a hosszúsága mennyire releváns. Hiszen a néző figyelmét megdolgoztatja, mivel a látványra fókuszál és a cselekményre kevésbé. Ez által nagyon hamar kiüresedhet, unalmassá válhat. A feleségem történetével mégsem ez történik. Ezzel az eljárásmóddal egy másik perspektívát nyújt a nézőnek. Még hozzá azt a látásmódot, hogy Störr kapitány a saját világában csak áll, és fújja őt a szél, és lát problémákat, érik kudarcok, de nem tesz velük semmit, hagyja, hogy maguktól megoldódjanak, erre utal a hajóbaleset jelenete is, ég a hajó, de várom az esőt, hogy mindent helyrehozzon. Ettől meghaladja az adaptációt, és szinte egy másik a könyvtől idegen filmről beszélhetünk.
Úgy gondolom, hogy A feleségem története nagyon látványos, érzékletes film. A széksorokban pedig joggal érezhetjük Füst Milán regényének szavait, miszerint olyan érzés volt (Störr kapitány kirohanása a feleségével szemben), mintha méz csurogna szét az ereinkben. Ebben mind a film mind a regény nemhogy hasonlítanak, hanem rokoni viszonyban állnak egymással.
