Az írófejedelem
Herczeg Ferenc közelmúltbeli beemelése az érettségi tananyagba és ezáltal a szűkebb körű irodalmi kánonba újra felszínre emelte a művészeti értékének kérdését. A Horthy-korszak népszerű ponyvaíróját ma talán egy RTL-es sorozathoz vagy egy Netflixes kasszasikerhez lehetne hasonlítani. Gondolatvilágában sekély, olykor giccses, szellemi táplálékként elégtelen. Mindazonáltal egy percig sem unalmas, állandóan történik valami, és üres esztétikájában és fogyaszthatóságában mégis kielégítő. A színdarabok trappista sajtja.
A léha, boldogtalan és unatkozó felső osztályok életét bemutató dráma ma is népszerű műfaj, leginkább az eat-the-rich filmek tekintetében. A romlott dzsentri, akinek dologtalanságában az ördög ad munkát, Herczeg darabjaiban visszatérő hős, viszont jellemének kibontása helyett életének részleteiben ragadunk le, ami három fő csoportot képez: költekezés, megcsalás és evés. Minden szintézis, ami ezeket bármennyire is magyarázza bornírt, a néző magára van hagyva a jelenségek értelmezésében. Az értéket az esztétika, az egzotikum és az izgalom adja.
A Kék róka
Már az első percekben érezni: itt nem realista történetmesélést kapunk, hanem egy gondolatkísérletet arról, hogyan torzul a bizalom, ha túl sokat akarunk tudni egymásról. Számomra a szereplők nem hús-vér figurák voltak, hanem mozgó színfoltok. Pál hideg, a racionalitás és az önámítás határán egyensúlyozik, míg Cecília alakja inkább változó forma, mint stabil karakter – egyszer lágy, máskor éles karakter. Éppen ettől működik: a nézőnek nem kell szeretnie vagy elítélnie őket, elég figyelnie, hogyan ütköznek egymásnak.
Finom irónia működteti, nem a poén, hanem a felismerés ereje. A féltékenység nem drámai robbanás, hanem lassú torzulás: egy apró szögváltozás, amitől a karakterek jól bepozicionált rendszere instabillá válik. A rendezés modern eszközökkel nyúl a klasszikus szöveghez, de nem akarja megváltoztatni azt, inkább keretet ad neki. A díszlet vizuálisan gazdag, erős színek és fények tudatos használata révén úgy érződik, hogy a tér folyamatosan mesél, nem hagy sok csendet.
A Kék róka számomra nem adott válaszokat. Ehelyett kérdéseket hagyott bennem: mennyit ér az őszinteség, ha közben elveszítjük a játékot? Hol kezdődik a bizalom, és mikor válik birtoklássá? Ez az előadás nem magyaráz, hanem elgondolkodtat.
