Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Mik is azok a bevásárló közösségek? – Bemutatjuk a Szatyorboltot!

A bevásárlóközösségek (szatyor közösségek) olyan önkéntes alapon szerveződő csoportok, amelyekben a helyi élelmiszer termelők és vásárlók kapcsolatba kerülnek. Céljuk lehet a helyi kistermelők számára piac biztosítása, a vásárlók egészséges élelmiszerrel való ellátása, illetve a fenntartható életmód propagálása.

A Szatyorbolt koncepciója egy bevásárló közösségből nőtte ki magát, ami 13 évvel ezelőtt indult itt Budapesten, tudatos városlakók és környékbeli termelők összefogásával. Három évvel később, vagyis tíz éve, megnyílt az első Szatyorbolt a Gyulai Pál utcában. Az a célunk, hogy azokhoz, akik egy kicsit egészségesebben, fenntarthatóbban szeretnének élni és étkezni eljuttassuk a környékbeli, kíméletesen termesztett zöldségeket, gyümölcsöket és minden olyan alapvető élelmiszert, ami a mindennapi életben szükséges. – foglalta össze Szalai Zita, a Szatyorbolt logisztikai- és szervezési felelőse, akivel a fenntartható étkezésről és az alternatív vásárlásról beszélgettünk a novemberben nyílt Margit körúti üzletükben.

Margit körúti Szatyorbolt, Fotó: Gábos Orsolya

A Szatyorbolt koncepciója mögött elsősorban az volt a fontosabb szempont, hogy környezettudatos legyen és fenntartható vagy inkább a kistermelők támogatása volt hangsúlyosabb?

A bevásárló közösségek koncepciója azon alapul, hogy közvetlenül a termelőktől az asztalokig jut el a termék, lecsökkentve ezzel a szállítási útvonalat, ezzel csökkentve a károsanyag kibocsátást. Emellett kiemelt cél volt az is, hogy olyan termelői élelmiszer legyen, ami a környezetünket is kíméli. A termesztés során nem használnak semmiféle olyan vegyi anyagokat, amik károsíthatják akár a természetet, akár a mi egészségünket. A másik nagyon fontos fenntarthatóságra építő elmélet az élelmiszer-pazarlás csökkentése. Azt promotáljuk, hogy annyit vásároljunk egy hétre, amennyire valóban szükségünk van, ne vegyünk feleslegesen élelmiszert. Ez a vásárló pénztárcájának is jó és a termelőknek is kedvező, hiszen könnyebben meg tudják tervezni, hogy mennyit kell termelniük egy évre. Így teszünk az ellen is, hogy az élelmiszer ne kerüljön a szemétbe, hanem elfogyasztásra kerüljön.

Említetted, hogy a szállítási távolság mértéke és a termelés módja miatt is sokkal környezetbarátabb nálatok vásárolni, mint egy hagyományos üzletben. Van valamilyen becslésetek arra vonatkozóan, hogy mennyivel csökkenti valaki például a karbonlábnyomát vagy a hulladéktermelését azzal, hogy nálatok vásárol?

Erre nem tudunk pontos becsléseket mondani, mi ezt nem kifejezetten követjük le. A termékeink többsége, főleg a friss termékek, Budapest 70 kilométeres körzetéből érkeznek, nem külföldről, ez jelentős különbség. A szárazáruknál is a saját éghajlatunkon megtermelhető termékeket helyezzük előtérbe, ezeknek a fogyasztását javasoljuk.  A külföldi áruk esetében azt tartjuk szem előtt, hogy milyen forrásból származik, hogy a termelőket támogassuk. Nálunk kifejezetten csak fair trade és bio címkével ellátott termékeket lehet vásárolni.

Tudtok olyan kistermelőről, akinek annyira sokat segít az, hogy ti léteztek, hogy nélkületek akár az egzisztenciájuk is veszélybe kerülhetne?

Amikor a Szatyorbolt elindult, akkor még a termelők is újak voltak, akkor indították el a saját gazdaságukat, termelési folyamatukat. Akkor ez egy nagy lehetőség volt nekik, hiszen nem kellett foglalkozniuk azzal, hogy megkeressék a saját piacukat. Az elmúlt évek során viszont eléggé elterjedt lett a fenntarthatóság, a bio élelmiszerek fogyasztása. Szerencsére nagyon sok termelői piac, biopiac alakult. Ezért mára már van nekik más felvásárlói közegük is, nem kifejezetten csak a bevásárló közösségek. Ennek ellenére még mindig dolgozunk olyan termelőkkel, akik csak egy piacon és nálunk árusítják a termékeiket. Ezért lehet, hogy romlana az ő megélhetésük, hogyha mi nem léteznénk.

Margit körúti Szatyorbolt, Fotó: Gábos Orsolya

Akkor azt lehet mondani, hogy ti segítettetek kezdő kistermelőknek az elindulásban?

Igen, piacot adtunk azoknak a termelőknek, akik abban az időben indították el a kisgazdaságukat.

Azóta is törekedtek arra, hogy támogassátok a kezdő kisgazdákat és partnerségre lépjetek velük?

Igen, volt ilyen kezdeményezésünk, de kapacitás hiányában nem tudtuk annyira befuttatni, mint amennyire szerettük volna, de mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy olyan termelőknek, gazdaságoknak biztosítsunk felvásárló piacot, akik újak. Ami még emelett elsődleges szempont, hogy a szociális társadalmi vállalással létrejött gazdaságoknak megjelenési lehetőséget adjunk. Most pont felvettük a kapcsolatot egy újonnan induló gazdasággal, amely valószínűleg nálunk fogja értékesíteni a termékeit.

Szerintetek az az üzleti modell, amit ti képviseltek, legalább részben megoldást jelenthet a klímaváltozásra?

Az üzleti modell, az egy társadalmi vállalkozási struktúra. Teljes mértékben biztos, hogy nem jelenthet megoldást a jelenlegi klímaválságra, hiszen a nagyipari cégek vállalásait nem tudja kiváltani. Szerintünk a fenntarthatóság az nem fekete és fehér, nem mondhatjuk azt, hogy A vagy B verzió lesz a működőképes koncepció. Mi mutatunk egy utat, egy alternatívát, és mindenki a lehetőségei szerint el tudja dönteni, hogy mi az, amit fontosnak talál. Amit mi képviselünk, hogy közeli forrásból étkezzünk, hogy lehetőség van csomagolásmentesen vásárolni, ez egy lehetőség, de nem teljesen fedi le a fenntarthatóság minden területét.

Korábban említetted, hogy a fenntarthatóság és a bioétkezés kezd népszerű lenni, elterjedni. El tudtok képzelni olyan jövőképet, amelyben a Szatyorbolthoz hasonló üzletek átvennék a szupermarketek és a hagyományos boltok szerepét?

Az elmúlt évek során megfigyelhető lett egy olyan tendencia, hogy egyre inkább elterjednek a termelői élelmiszerek vagy akár a bioélelmiszerek. Én nem gondolom azt, hogy át tudja venni a nagy szupermarketek szerepét, hiszen nem tudnánk olyan nagy mennyiségben ellátni a vásárlókat. De szerintem egyre inkább elterjed az alternatív vásárlás, és egyre több olyan vállalkozás alakul, akik erre a modellre, vagy hasonló modellre építkeznek és sikeresen megállják a helyüket a jelenlegi piacon.

Margit körúti Szatyorbolt, Fotó: Gábos Orsolya

Bizonyára mindenki szívesen vásárolna környezettudatosan úgy, hogy közben a hazai kistermelőket is segíti, de mit jelent ez a vásárlók pénztárcájára nézve? Mennyivel drágább nálatok vásárolni, mint egy szupermarketben?

Nem összehasonlítható a kettő. Mi szezonalitásra építkezünk, csak és kizárólag azok a termékek találhatók meg, amik ugye szezonjában teremnek, semmilyen mesterséges körülmények között növesztett zöldséget vagy gyümölcsöt nem árusítunk, a szupermarketek igen. Továbbá, mivel mi kis mennyiségben árulunk termékeket, nem hasonlítható össze a cikkeink ára egy óriási mennyiségeket árusító üzlettel. Természetesen nálunk vásárolni egy nagyobb fokú tervezést igényel pénzügyileg is, nem ugyanazokon az összegeken megvásárolhatóak egy ilyen boltban a termékek, mint egy szupermarketben, viszont amihez hozzájutnak a vásárlók, annak a minősége sokkal magasabb szintű. Az emberek pénze szavazat, mindenki el tudja dönteni, hogyan és mire költi el. Fontos kiemelni még, hogy nálunk csak olyan áruk vannak, amik kíméletes termesztésből származnak, ami szintén nem jellemző a szupermarketekben megtalálható zöldségekre, gyümölcsökre, ez is más árkategóriába sorolja a dolgokat. A bio piaccal összehasonlítva, viszont teljes mértékben versenyképes áron árusítjuk a termékeket. Ezenfelül mi azt helyezzük előtérbe, hogy tervezd meg, hogy mit eszel, és akkor nem veszel felesleges dolgokat. Lehet, hogy egy szupermarketben jó áron vásárolható az élelmiszer, de ott az emberek gyakran rákényszerülnek, hogy többet vegyenek meg valamiből, mint amennyire szükségük van, ez pedig pazarlás. Mi szeretnénk, ha az emberek tudatosan vásárolnának és minél kevesebb étel végezné a kukában.

Kijelenthető, hogy az itt vásárolt élelmiszer alapvetően egészségesebb, mint a szupermarketekben megvásárolhatóak?

Az átlag termékeknél jobb minőségűek, illetve igen, olyan módon vannak termesztve, hogy biztosak lehetünk benne, hogy nincsenek benne olyan anyagok, amik az egészségünkre károsak lehetnek.

Csak bizonyos cikkek érhetőek el nálatok vagy akár egy teljes heti bevásárlás is meg tud nálatok valósulni?

Teljes mértékben meg tud valósulni. Mi minden alapvető élelmiszert kínálunk, tejterméket, pékárut, zöldséget, gyümölcsöt, hústermékeket, füstölt árut, mindenféle szárazárut, üdítőket, mindent. Csak sokkal kisebb a kínálatunk, tehát ha mondjuk lisztet szeretnél vásárolni, akkor lehet, hogy kettő darab termelőtől találsz lisztet és nem 23-tól. De minden alapvető élelmiszer megtalálható.

Margit körúti Szatyorbolt, Fotó: Gábos Orsolya

Ez a Margit körúti üzlet a második boltotok, ami megnyílt. Terveztek a jövőben tovább terjeszkedni, növekedni?

Nem tervezünk tovább terjeszkedni jelenleg. Igazából ez a második bolt is annak az eredménye, hogy a pandémia alatt annyira megnövekedett az igény az ilyen jellegű bevásárlási lehetőségre, hogy egy üzlet nem bírta el azt a keresletet. Próbáltunk egy olyan megoldást nyújtani a vásárlóinknak, amik az ő kényelmüket szolgálják, ezért is van a II. kerületben az üzlet, mert azt vettük észre, hogy ezen a környéken nagyon sok közösségi tagunk él. Illetve mivel a másik üzlet Pesten van a Gyulai Pál utcában, gondoltuk jó ötlet a második boltot Budán nyitni, hogy a város mindkét oldala ki legyen szolgálva.

A szolgáltatásotok elérhető teljes Budapesten vagy vannak olyan külső régiók, ahova nem értek el?

Teljes Budapest területén. A két üzletünk a Margit körúton, illetve a Gyulai Pál utcában található, de van házhozszállítási szolgáltatásunk, illetve átvevő pontjaink is. Bevásárlóközösségként az a célunk, hogy a vásárlóhoz minél közelebb jussunk el, ezért a két bolton kívül még Budapesten belül van három átadópontunk, a XIII. kerületben, illetve a XI. kerületben kettő. Emellett vidéken is jelen vagyunk, Etyeken és Budaörsön is van átadópontunk.

Milyen hosszú távú terveitek vannak, milyen eredményeket szeretnétek elérni, illetve hol látjátok öt év múlva a Szatyorboltot?

Mi társadalmi vállalkozási formában működünk, ezért a profitorientáltság nem prioritás. Mi a tevékenységeinkbe visszaforgatjuk a keletkező profitot, ebből a szempontból nem is elvárható túl nagy növekedés egy ilyen társadalmi vállalkozástól. Azt szeretnénk, hogy öt év múlva is működjön ez a koncepció, hogy működőképes legyen, hogy egyre több közösségi tagunk legyen, illetve, hogy továbbra is a legminőségibb élelmiszereket tudjuk kínálni a vásárlóinknak. Szeretnénk, hogy megmaradjon az a kistermelői piac Magyarországon, ami most már elég szépen alakul, fejlődik. Mi azt reméljük, hogy öt év múlva még nagyobb piaca lesz a magyar szezonális élelmiszereknek.

Sok sikert kívánunk ezen célok eléréshez!

Köszönjük szépen!

Borítókép: Gábos Orsolya