Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

ELTE Média Állásbörze

Mire jó a kommédia? – ELTE Média Állásbörze riport

Átlagos egyetemi párbeszéd: Melyik szakra jársz? Kommunikáció és médiára. És ezzel milyen munkát tudsz végezni? Ez nem egy büfé ruhatár szak? - a válasz Cikkünkből kiderül.

Ebben az évben is megrendezésre került az ELTE Média állásbörze, ahol számos neves cég mutatkozott be. A cél pedig nem más volt, mint a gyakornoki programok bemutatása, amikből később akár álláslehetőség is lehet. A kapcsolatépítés a hallgatók és a munkáltatók között elkezdődött, mindezt egy jó hangulatú közvetlen beszélgetés keretében.

Először egy volt ELTE médiás, Munk Veronika, a Telex alapító főszerkesztője beszélt nekünk gyakornoki programjukról, melynek célja megtalálni a Telex új munkatársait. Három pozícióra várják a jelentkezéseket, újságíró, közösségi média szerkesztő és fotós. Kiemelte, hogy az sem meglepő, ha valaki 9 hónap gyakornoki képzés után teljes állásban helyezkedik el náluk. Akit érdekel bármelyik lehetőség október 21.éig még jelentkezhet, minden információ megtalálható a Telex oldalán bővebben.

Blikk, Glamour, Kiskegyed és Geo… Mi a közös ezekben az újságokban?

A Ringier Axel Springer kiadó. “Jó, de akit nem Győzike érdekel, az mit keres itt?” – tette fel a kérdést Szirmay Dávid, aki a Blikknél gyakornokként kezdte, mára pedig az újság főszerkesztője. Sztárvilág, aktualitások, sport, életmód. Itt bárki megtalálhatja a hozzá közelálló témát, amiben ki tud teljesedni.

Az előadást Babos Kitti a Glamour magazin online felelős szerkesztője folytatta. “Láttátok az ördög Pradát visel című filmet? Nyugi, ez nem olyan!” Ez egy olyan női magazin, ahol bármiről lehet írni, ami egy nő életében témaként felmerülhet. Divat, életmód, szépségápolás vagy akár komoly társadalmi kérdések. Lányként ez egy igazi álommunka. De fiúként sem kell megijedni, az ő jelentkezésüket is várják, ha ki szeretnék próbálni magukat a női témák útvesztőjében.

Lady Gaga, Shawn Mendes, Billie Eilish, Soulwave, Krúbi, Republic. Ismerősek ezek a nevek?

A Universal Music Hungary a nemzetközi előadók hazai sajtó megjelenéseivel és magyar hírességek koncertjeinek szervezésével foglalkozik, így gyakornoki programjuk is ezen a folyamatokba enged betekintést. Várják annak a jelentkezését, aki szívesen segítene Budapest Parkos koncertek szervezésében vagy éppen sajtó anyagot készítene külföldi és hazai hírességekről.

Ha valaki a rendezvényszervezésre szeretne specializálódni, akkor a Wim Group kínál neki megfelelő gyakornoki programot. A leghíresebb márkájuk a World is Mine, amivel sokszor azonosítják is őket. Csifári Máté az egyik alapító tag mutatta be a céget. Ez egy fiatal baráti közösség, akik érzelmileg kötődnek a rendezvényekhez. Szívügyük a munkájuk, ezért olyan gyakornokot keresnek, aki ugyanígy szívvel-lélekkel tudja segíteni őket.

Bemutatkozott még a Trend Fm is, ami egy tematikus gazdasági és kulturális rádió. Műsoraikban beszélnek még többek között külpolitikai kérdésekről, környezetvédelemről, ingatlanpiacról is. Így nem fenyeget az az akadály, hogy ide csak gazdasági végzettséggel kerülhet be az ember. Egyrészt mert más témában is meg lehet szólalni, másrészt pedig szociális média felületek kezelésére is lehet hozzájuk jelentkezni.

Az eseményen jelen volt még a Forbes magazin, a Magyar Hang és a We love Balaton, akik szintén újságíró gyakornokot keresnek. Az állásbörzén felsorolt lehetőségek mellett más kapuk is nyitva állnak a médiások előtt. Filmes pálya, televíziózás, marketing. Így tehát a kérdésekre a kérdésekre a válasz: A kommunikáció és médiatudomány nem egy büfé ruhatár szak, több út is nyitva áll a friss diplomások előtt és csak rajtuk múlik melyikben mélyednek el és teljesednek ki.