Borítókép:montessori.org.au
A Gyermekek Háza és egy új pedagógiai irányzat születése
Első óvodáját, a Casa dei Bambinit (Gyermekek Háza) a 20. század elején alapította Róma külvárosában, egy bérházban. Az itt szerzett tapasztalatait foglalta össze Il metodo della pedagogia scientifica című művében, amely a korabeli gyermeknevelésben egy új irányzatot képviselt. Montessori módszertani írásában a felvilágosodás kori filozófus, Jean-Jacques Rousseau szabadságról alkotott gondolatai bontakoznak ki, majd fejlődnek tovább egy olyan szemléletté, amelynek célja a gyermekek fejlődésének és jólétének optimalizálása.
A gyermeki önállóság és szabadság kapcsolata
Az új hangot megütő elmélet egyik legfontosabb pillére a gyermeki önállóság, mely a szabadsággal kéz a kézben jár. Egyfelől szükséges kiküszöbölni a kisgyermekek személyiségfejlődésének útjában álló nehézségeket, másfelől viszont hagyni kell őket a saját ritmusukban lélegezni. Hagyni kell, hogy megtalálják azt, ami foglalkoztatja őket, hiszen ezzel nő az önbizalmuk, kifejlődik a kezdeményezőkészségük. Montessori fontosnak tartotta, hogy a gyermek cselekvőképessége álljon a nevelés középpontjában, mégpedig egy felnőtt biztonságot nyújtó jelenlétében: a fókusz az önálló kibontakozáson legyen, de a fejlődés menetét kísérje óvó figyelemmel egy hozzáértő felnőtt.
A szabadság határai az oktatásban
A szabadságnak azonban határai vannak egy nevelési intézményben – ezt Montessori is világosan látta. John Stuart Mill brit filozófus „szabadság elve” alapján a gyermekek csak addig cselekedhetnek szabadon, amíg ezzel nem ártanak másoknak és nem veszélyeztetik saját vagy társaik biztonságát. Montessori szerint a szabad lét egy nevelő közegben – ezen elvet figyelembe véve – a felnőttek felől érkező nyílt utasítások hiányát jelenti. Ez ugyan magában hordozza a személyes felelősséget és az egyedi, kizárólag az adott gyermeki lélekre vonatkozó fejlődési út kiteljesedését, mégis hangsúlyozza: csak addig cselekedhet szabadon egy gyermek a csoportban, míg azzal másoknak kárt nem okoz.
Hogyan adható meg tehát a gyermekeknek a szabadság úgy, hogy közben célirányosan fejlődniük is kell az életben? Maria Montessori, hosszú, gyerekek között eltöltött éveiben megtalálta erre a választ:
,,Szabadságot adni munkaalkalom nélkül értelmetlen lenne, mert a munkaalkalom nélkül szabadjára engedett gyermek éppúgy tönkremegy szellemileg, mint ahogy az újszülött éhen hal, ha nem táplálják.”
– olvasható Montessori: Módszerem Kézikönyve című nagyszabású művében, mely 1930-ban jelent meg Budapesten.
A nevelő szerepe és a közösség tisztelete
Az olasz pedagógus tápláléknak nevezte a munkalehetőséget, az aktív tevékenykedés lelket felemelő gyökerét. Felismerte, hogy nemcsak a felnőttek, a ,,nagyok” keresik az élet rejtelmes értelmét, hanem a gyermekek is vágynak arra, hogy hasznosan töltsék idejüket, miközben tapasztalataik észrevétlenül is formálják őket. Az, hogy milyen tapasztalokkal gazdagodnak a világ gyermekei, természetesen nagyban múlik az őket körülvevő embereken, de különösen a nevelőkön. Ők azok, akiknek hivatásuk olyan kihívásokat állítani a gyermekek elé, melyek nemcsak magasabbra emelik őket, de egyben megtanítják, hogyan legyenek tekintettel másokra, hogyan tiszteljék társaikat a saját érdekérvényesítésükkel békés összhangban.
Montessori üzenete számunkra
Emlékezzünk Montessori szavaira, és adjunk minél több alkalmat a gyermekeknek arra, hogy megmutathassák, mire képesek valójában velünk és nélkülünk! Az egyedülálló Montessori-módszer intő útmutatásai mentén, legyünk mellettük útjukon, de adjunk nekik esélyt arra, hogy önálló döntéseket is hozhassanak az élet örök labirintusában!
