Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Gerevich József szemfényveztő művészet előadása

Nem adhatok mást, csak mi lényegem? – Gerevich József előadása az alkotás lélektanáról

Október elején rendezték meg a 27. Nemzetközi Könyvfesztivált Budapesten. A könyvvásárlás és dedikálás öröme mellett rengeteg izgalmas beszélgetést is meghallgathattunk. Előadásokból és könyvbemutatókból sem volt hiány, a pénteki napon például Gerevich József pszichiáter beszélt a Szemfényvesztő művészet című könyvéről, annak témájáról – az alkotás lélektanáról.

Borítókép: artisbusiness.hu

A műalkotásokkal való találkozások során kérdések merülnek fel az emberben – kezdte előadását. És miközben ezekre a kérdésekre keressük a választ, egy láthatatlan világ tárul fel előttünk. Fel is vetett pár kérdést, melyeket képekkel illusztrált. Elsőként Van Gogh két festményét vetítette ki, mindkettő 1-1 széket ábrázolt. Az egyik kép címe Van Gogh széke, a másiké Gauguin széke. Nem mondok újdonságot, ha azt állítom, a székekben általában ülni szoktak. Főleg a fenti címek ismeretében számíthatunk arra, hogy valaki helyet is foglal az ülőalkalmatosságokon. Ezek a székek viszont üresen ülnek állnak. Előadónk nem ragadt le a festményeknél, más területről is hozott ráhangolódásra alkalmas történeteket. Liszt Ferenc, kora legnagyobb zongoravirtuóza ritkán játszotta saját darabjait, míg Bach ezt sokszor megtette, annak ellenére, hogy a hétköznapi életben szemérmes embernek tartották.

Van Gogh széke és Gauguin széke
Van Gogh széke és Gauguin széke. Kép: kulturpara.blog.hu

Az említett példákból különböző emberek, különböző mentalitások rajzolódnak ki. Gerevich József állítása, hogy minden szerző benne van a művében, de nem mindenki egyforma módon. Fokozatok vannak, hiszen míg Frida Kahlo saját magát is lefestette, személyes traumáját, betegségét, kezelőorvosát komponálta alkotásába, addig Munch híres, Sikoly című képén már kevésbé direkt módon ábrázolta saját pánikrohamát.

De a modern művészetben is fellelhető a személyesség problémája. Ott van például Banksy, akinek karrierje úgy indult, hogy egy képre (ami nem is a sajátja volt) felakasztott egy szalagot, majd eltűnt. Azóta is alkot, mindig előáll valami újjal, de a mai napig csak találgatásokat lelünk arra vonatkozólag, vajon ki is lehet ő.

A vallomásos művészetet mértékétől függően is kategorizálta Gerevich, erre azonban most nem térnék ki. Inkább nézzük meg azt, milyen személyes motivációk uralhatják a művészetet. Hiszen – mint ahogy ez az előadásban is elhangzott – a műalkotás megszületéséhez tehetség és motiváció szükséges, utóbbinak pedig „személyesnek illik lennie”, hogy hatással legyen a befogadóra.

Az első ilyen személyes motiváció a vágyteljesítés, amikoris egy be nem teljesült akaratot jelenít meg a művész. Erre Gerevich három példát is hozott. Az első Berény Róbert. Ő a Csellózó nő című festményén saját feleségét ábrázolta, aki bár kiváló csellista volt, a házasság megkötése után soha többé nem vette elő hangszerét. Viszont ami a való életben elmarad, az a művészetben megtörténik: Berény festményén a felesége újra csellózik. Hasonló Goya és Gauguin esete. Előbbi a szerelme viszonzását, utóbbi a boldog életét festette meg – egyik sem teljesült be a valóságban.

A második motivációt az „idő reszketéseként” írta le Gerevich. Ezek az alkotások akkor születnek, amikor a művésznek már „nincs vesztenivalója”, ezáltal egy teljesen más módon, új perspektívából tud létrehozni egy műalkotást. Jellemzően a halál előtti, utolsó művekre jellemző ez, mint például Picasso utolsó önarcképe, amely merőben különbözik az előtte festettektől, azoknál sokkal élettelenebb arcot ábrázol.

Picasso utolsó önarcképe
Picasso utolsó önarcképe. Kép: alkotasutca.hu

Nem ritka az sem, hogy valaki nem a nagyközönségnek, hanem egy konkrét személynek üzen az alkotásával. Ennek sokféle oka lehet, a szerelmi vallomástól kezdve a sértettségből fakadó megtorlásig. Utóbbira jó példa az az eset, amikor Zola a A mesterműben kiparodizálta Cézanne-t. A festő ezek után hosszú ideig nem vette kezébe az ecsetet, évekkel későbbi alkotásában azonban revansot vett az írón: mindenkinek megfelelni akaró bohócként ábrázolta az őt korábban kiparodizáló Zolát.

Gerevich kitért pár további kategóriára is, többek között a találkozásélményekből fakadó alkotásokra és a traumatikus tapasztalatokból születő művekre. Elkülönített önvizsgálatalapú szerzeményeket is, például Karinthy Utazás a koponyám körül című regényét, melyben az író agydaganatáról számol be. Vita tárgya, hogy mennyire érdemes összemosni a művészt a művészetével, ezért előfordulhat, hogy nem igazán tudtál azonosulni ezzel a nézőponttal.. Ha viszont szimpatikus számodra ez a megközelítés és kíváncsivá tett a beszámolónk, akkor Gerevich József Szemfényvesztő művészet című kötetében részletesebb és tartalmasabb leírást kaphatsz mindarról, ami a Könyvfesztiválon elhangzott.