Mestra és Erysichthon (VIII. könyv, 727)
Mestra Erysichthon thesszáliai király lánya volt. A király kapzsi volt és nem tisztelte az isteneket, ezért kivágta Ceres (Déméter) szent tölgyfáját a neki szentelt ligetben. A tölgyben egy nimfa lakott, aki vérzett és jajgatott eközben, de Erysichthont nem érdekelte. Még az őt megállítani próbáló egyik szolgáját is lenyakazta a fejszével, és saját kezűleg döntötte ki a fát.
Ceres úgy döntött, megbünteti a királyt. Egyik nimfáját elküldte Szkítiába, az Éhség barlangjához, aki azt a parancsot kapta, hogy bújjon bele a királyba. Erysichthon éppen aludt, amikor az Éhség telefújta torkát, ajkát, és ereit, és a király hamar étkekről kezdett álmodni. Amikor felkelt, gyötrő étlenségében óriási lakomát hozatott magának, de minél többet evett, annál nagyobb volt az éhsége. Miután népeknek, városoknak elegendő ételt fogyasztott el és minden vagyonát ennivalóra cserélte, végül a lányát, Mestrát is eladta mohóságában.
Mestra már a tengerparton állt, várva, hogy gazdája elhajózzon vele, amikor segítséget kért Neptunustól (Poszeidón). A tengeristen korábban megbecstelenítette a lányt, ezért most bűntudatból úgy érezte, segítenie kell rajta, és egy férfi halásszá változtatta Mestrát. A rabszolgatartót rászedve Mestra visszamenekült apjához, aki kihasználva lánya képességét, még számtalanszor eladta őt ételért. Mestra pedig hol kancává, hol madárrá, bikává vagy szarvassá változva, de mindig megszökött az aktuális vásárlótól, és visszatért apjához. Egy napon azonban már nem volt kihez: Erysichthon mérhetetlen falánkságában saját testéből kezdett falatozni, „testét a szegény kevesítve kívánva növelni”. A király felemésztette magát, Mestra pedig alakváltó képességeivel szabad lett, hogy azt tegyen, amit szeretne.
Iphis (IX. könyv, 666)
Élt Krétán, Knósszosz közelében egy szegény földműves, aki erényes ember hírében állt. Egy nap figyelmeztette terhes feleségét: ha lánya születik, a gyermeknek meg kell halnia. A feleséget a szülése előtte egyiptomi istenek, köztük Ízisz (akit a görögöknél Ioként, a Zeusz által tehénné változtatott királylányként tisztelnek) látogatták meg. Ígéretet tettek, hogy bár lány születik, anyján kívül mindenki fiúnak fogja látni. Az újszülöttet Iphisnek keresztelték, ami lány- és fiúnév egyaránt lehet. (Ovidius ezt egy későbbi történetben be is bizonyítja, amikor szerelmi reménytelensége folytán Iphis, egy ifjú férfi felakasztja magát gőgös szerelme kapujára.)
Amikor a kislány felcseperedett, Ianthe személyében feleséget jelölt ki számára apja. Iphisnek még tetszett is volna az ötlet, hiszen Ianthével szerelmesek voltak egymásba, csak hát ő is látta az eset technikai korlátait, és hogy előbb-utóbb úgyis kiderül felesége számára, hogy ő valójában nő. Anyjával húzták-halasztották az esküvőt, betegségre, égi jelekre hivatkozva, de végül már nem tudtak mit kitalálni. Kétségbeesésükben elmentek Ízisz templomába imádkozni, az istennő pedig jószándékúan, immár ténylegesen férfivá változtatta Iphist, így lehetővé téve boldog házasságát Ianthével.
Caeneus (XII. könyv, 146)
Hasonló motívumok jelennek meg Caenis történetében, mint Mestránál. Ő is egy gyönyörű thesszál királylány volt, akit Neptunus megbecstelenített, majd amikor más nőre vágyott, felajánlotta a lánynak, hogy kívánjon valamit. Caenis azt akarta, hogy soha többé ne történhessen meg vele ez a gyalázat, ezért azt kérte az istentől, hogy váljon férfivá. Neptunus teljesítette a kérését, így lett a neve Caeneus. Ráadásul sérthetetlenséget is kapott a tengerek urától, így legendás harcos vált belőle.
Később egy véres harcba torkollott menyegző kapcsán tűnik fel Caeneus. A vőlegény Pirithous féltestvéreit, a kentaurokat is meghívta a lagzira, akik közül az egyik – már illuminált állapotban – túl komolyan vette a menyasszonyrablást. Az ebből kikerekedő harc a kentaurok és az emberek között már halomnyi halottat eredményezett, mire feltűnt Caeneus, és szintén egy jó adag kentaurral végzett. A félig ló, félig ember lények egyike provokálta Caeneust, hogy ő mindig is asszony marad, inkább maradjon otthon fonogatni, mire ő haragosan leszúrta a nagyszájút. Erre a kentaurok mindannyian rárontottak, de sérthetetlen testét nem fogta sem gerely, sem kard; nem lehetett megsebezni.
Ekkor a kentaurok azt találták ki, hogy tövestül kitépett vastag fákat és hegyormokat dobálnak a hősre, ezáltal elvágva a levegőtől, és megfojtják. Bár a kétalakúak nem túl elmés lények (olykor akkora súlyt próbálnak felemelni, hogy összerogynak alatta és meghalnak), annál erősebbek, és jelen esetben ténylegesen bevált a taktikájuk. Egyes változatok szerint Caeneus megfulladt a halom alján, mások szerint vörös tollú madárrá változott és elrepült.
