A 2000-es évek utáni magyar film ritkán tér el a bevált formuláktól – a magyar romantikus komédiákkal Dunát lehetne rekeszteni –, esetleg csak a kezdő, feltörekvő alkotók vagy művészfilmesek, akik belenyúlnak más zsánerekbe, esetleg független filmet rendeznek. Rengeteg jó kivételt lehetne mondani, akár csak a most mozikban futó Eltörölni Frankot, de ha egészében nézzük az elmúlt két évtizedet, akkor több romkom-ot látunk, mint eredeti ötletet. A Post Mortem egy próba a magyar horror megalkotására, egy zsánerre, ami a magyar filmtől nagyon is idegen.
Viszont ez az újdonság nem tart sokáig, 10-15 perccel a film kezdete után már elkezd a nézőben dolgozni a tudat, hogy ezt már látta valahol. A zseniális alaphelyzet után – első világháború, spanyolnátha, egy elzárt falu és egy idegen főszereplő – nagyon gyorsan felismerjük a horror zsáner lekopott motívumait. Pedig a Post Mortem-nek minden lehetősége adott volt, főleg ezzel a történelmi kontextussal, hogy a magyar film 2000-es előtti világát – amiben még fontos szerepe volt a pusztának, kisvárosnak, a magyar „nép”-nek (bár nehéz ezt a szót ma már nem negatívan érteni) – egybegyúrja a jelenlegi filmipar tendenciáival. De sajnos a történet és a helyszín is csak egy díszlet az ijesztő elemeknek.
A horror filmeknek nagyon sok fajtája van – slasher, gore, pszicho, found footage stb. –, nehéz általánosságban pálcát törni a műfaj felett, viszont az a fajta horror, amibe a Post Mortem is esne, a történet központú horrorfilm (ilyen pl. Midsommar, Mi, Ördögűző, Nyolcadik utas a halál, Blair Witch stb.), elsősorban történetet akar mesélni, amihez horror elemeket használ fel. Ezzel ellentétben áll a főképp vizualitásra épülő horrorban (pl. Fűrész filmek, Péntek 13, Halloween stb.) háttérbe szorul a történet, és az félelemkeltést a felkavaró képsorokkal éri el. A Post Mortem elsősorban csak ijesztgetni akar, és nem történetet mesélni, ami egy ilyen koncentrált történelmi kontextusban inkább elhibázott lehetőségnek érződik, mintsem tudatos döntésnek. Így a film egyiket se csinálja túl jól, a története nagyon hamar érdekét veszti, a horror elemek pedig inkább csak zavaró elemekké válnak – random bedobált, kidolgozatlan ötleteknek –, és bár a vizualitásra (a magyar filmek kontextusában) nem lehet panasz, mégsem túl eredeti vagy (ténylegesen) ijesztő.
Ezzel ellentében a Post Mortem-nek nagyon sok jó és ijesztő (!) jelenete van, ilyen pl. a lépcső, a pajta, vagy akár a film végi, földbesüllyedő ház jelenet. Ebből egyet emelnék ki: nagyon eltalált pillanat a film vége felé, amikor a főhős a pajta ajtajában áll (a pajta közepén letakart hullák vannak), majd kimegy és mikor visszalép a pajtába, akkor a hullák, szinte egy cirkuszi társulatként, különböző pózokban állnak a pajta közepén. Nagyon groteszk, váratlan (nincs zenei felvezetés sem), és ami a legfontosabb ijesztő. Ugyanígy a film utolsó fél órája – ami miatt kiemelkedő is lehetne ez a film – eredetiségben és megvalósításban is kiemelkedő, főleg a vízalatti és „túlvilági” ábrázolás, viszont ezt egy órányi lassú felvezetés, olcsó jumpscare-ek, és kidolgozatlan történetszálak előzik meg. Ebben az utolsó harmadban, nagyon sok energia és potenciál van, látszik hogy a kreatív energiák nagyobb része ide koncentrálódott, de ez a film egészére nem mondható el.
A film legnagyobb hibája talán, hogy versenyezni akar a Hollywood-i, nagyköltségvetésű horrorfilmekkel. A Post Mortem beáll egy olyan versenybe, ahol mindenképp csak utolsó lehet. Pedig látszanak a saját erősségei, érződik a filmen a saját hang, de ezt elnyomják a klasszikus (klisévé vált) zsánerelemek, amit már láttunk jobban és többször. Az eredetiségét nem vállalja, viszont ez talán a magyar filmipar helyzetéből is adódik, nem feltétlen csak a film hibája.
Általánosan nagy kérdése a magyar filmiparnak, hogy hogyan jusson be a mozikba, úgy hogy közben a hétköznapi mozinéző a pénzéért a lehető legjobb szórakozást igényli. Természetesen itt a „szórakozás” relatív, de úgy gondolom, nem nehéz belátnunk, hogy az adott mozinéző hamarabb dönt egy befutott filmsorozat (brand) újabb része mellett (pl. egy Marvel film, vagy – hogy a horrornál maradjunk – egy Blumhouse produkció), mint egy ismeretlen, kevés bizalommal kecsegtető magyar (vagy más kis költségvetésű, akár művészfilm) film mellett. Itt azért a magyar film helyzete is érdekes kérdés lenne, de ennél jobban úgy gondolom, a Post Mortem kapcsán, nem érdemes belemenni.
Összeségében a Post Mortem olyan, mint egy fotó, aminek a témája zseniálisan el lett kapva, viszont a fókusz, a beállítás, az arányok, és az árnyalatok mind-mind el vannak csúszva, majd ezt az egészet egy szépia filter kompenzálja, és végül az Instagramra lett feltöltve.
borítókép: origo.hu
