Borítókép forrása: jewbox.hu
Életét ellentmondások keretezték, mindig attól függően, hogy országában az éppen hatalmat gyakorló vezetők hogyan vélekedtek róla és alkotásairól. Ez a hol felkarolt, állami díjakkal kitüntetett lét és ennek ellenkezője, a kitaszítottság kettőssége zenéjét is áthatotta, melyet érdemes újra meghallgatnunk oly módon, hogy tudunk arról a bizonytalan egyensúlyozásról, ami az ő életét jellemezte.
A gyermekként már tehetséget mutató és élete végére tizenöt szimfóniát magáénak tudható zeneszerző Sztálin főtitkárságának idején indult el rögös zenei karrierjén. Az első, korai kegyvesztettséghez Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth című operája járult hozzá, amit 1934-es leningrádi bemutatójakor még ünnepeltek, azonban nem sokkal később Sztálin, a szovjet politikai elit vezetőjeként betiltotta a művet, mivel fenyegetve érezte hatalmát az abban nyersen bemutatott polgári szenvedés láttán. 1936-ban a sztálini terror tetőfokára hágott, aminek következményeképpen Sosztakovics nem egy barátját és hozzátartozóját veszítette el. Habár az egy évvel később komponált V. szimfóniája kompromisszumként konzervatív, nyíltan egyik oldalhoz sem húzó műként formálódott meg, mégis tudható, hogy a zeneszerző közeli barátja, Tuhacsevszkij marsall emléke előtt tiszteleg a darab, akit a diktatórikus rendszer következtében veszített el.
A következő különösen nehéz időszak Sosztakovics életében Zsdanov kultúrpolitikai irányítása alatt következett be, aki 1948 februárjában a zeneművészet világát vette célkeresztbe, a „formalizmus” ellen harcot hirdetve. Szergej Prokofjev munkásságának megnehezítése mellett (akinek a Rómeó és Júlia balett felejthetetlenül szép zenéjét köszönhetjük) Zsdanov Sosztakovics műveit is tiltólistára helyezte, majd nyilvános bocsánatkérésre kényszerítette a nagy zeneszerzőt, aki az elkövetkezendő éveket filmzenék szerzésével töltötte amellett, hogy a rendszernek tetsző módon volt kénytelen alkotni. Később, már az 1960-as években végül ő is tagja lett a Kommunista Pártnak, noha azt, hogy emögött milyen indok, megalkuvás vagy kényszer állt, mind a mai napig homály fedi.
Legtöbbünknek a zeneszerző joggal híres Második keringő című szerzeménye csendül fel a fülében, ha őrá gondolunk. Itthon gyakran hallható szalagavató ünnepségeken, ezzel jelezve, hogy a magyar közönség lelke számára sem közömbös ez a melankolikus, komor szépséget közvetítő zenemű. Talán kevesen tudják, ám a darab eredetileg filmzenének készült. Az 1955-ös Pervyy Eshelon című filmben hallhatta legelőször a nagyközönség ezt a keserédes melódiát. A történet reményteli hangulatát kiválóan megfestő kompozíció a Kazahsztánban zajló „szűz földek” fejlesztési nehézségeinek közepette kibontakozó filmbéli románcot kíséri. Azonban nem ennek az alkotásnak köszönheti világhírét Sosztakovics zenéje, hanem Stanley Kubrick Tágra zárt szemek című filmjének, amelynek főcímdalaként az egész világ megismerte és szívébe zárta a Második keringőt.
Hallgassuk meg a mai napon e neves művész valamely szerzeményét, és hagyjuk, hogy az olykor megható szomorúságot magában hordozó, kettős érzésekből töltekező dallamok átjárják belsőnket, így tisztelegve az ötven évvel ezelőtt elhunyt, sok nehézséget túlélő, mégis kiváló tehetségnek megmaradó orosz zeneszerző előtt.
