A székely és a komisszár – “Elvásik a veres csillag” az Újszínház színpadán

„Kényesen kell a bidestojással bánni, mert ha nem, kijön a szaga. Hát így van ez a komisszárokkal is.” – mondja a főhős Tánczos-Csuda Mózes, Mózsi, az Újszínház Elvásik a veres csillag című előadásában. A Wass Albert regényéből készült színpadi adaptáció a népi mesélés, és az örök székely igazságok mentén vezeti be a nézőket a II. világháború utáni Székelyföld világába.

Radnóti igazsága a QJÚB tolmácsolásában: Ázott hajában hét halott bogár ragyog

boritokep

A QJÚB formáció november 9-én mutatta be a Vecsei H. Miklós által rendezett behatárolhatatlan műfajú, a színház és koncert határmezsgyéjén billegő darabot. A harmadik éve működő zenészekből, illetve képzőművészekből álló társulás Csoóri Sándor és Pilinszky János után, most Radnóti Miklós életművét közvetíti a közönségnek sajátos esztétikával élve.

Pénztárcabarát könyvvásár Budapesten

Könyv borítókép

20 forintos könyv akciót hirdet a PAKK Adománybolt November 9-én tíz és délután négy óra között. Ez egy remek lehetőség, hogy olcsón beszerezhessétek a következő olvasmányotokat.

A visszatérő gyöngyszem: újra színpadon a Nyomorultak

borítókép

Mikor legutóbb a címben említett musicalről írtunk a Hallgató hasábjain, akkor sajnálatos búcsúját említettük – szerencsére idén ősszel visszatért a Madách Színház színpadára a mű, nem is akárhogyan! A teljesen megváltozott szereposztás ugyanúgy Szirtes Tamás rendezésében mutatkozott be, és maradandó élményt okoztak a nézőknek.

Innen minden másnak tűnik, ugorj a Balatonba – Analog Balaton: Repedés albumkritika

Az Analog Balaton albummegjelenési metódusa egy nem egészen megszokott jelenség a magyar zeneiparban: a nagy sikert arató LENT debütlemezük mondhatni kényszerből jött létre még 2021-ben a Hangfoglaló programtámogatás által; az újonnan megjelent Repedést pedig két részletben kapta meg a közönség, mivel az album egyik része már 2022-ben megjelent a Csússz le EP keretein belül. Fő kérdéseim épp emiatt a lemez első meghallgatásai során azok voltak, hogy ez a fajta megjelenés miként befolyásolhatja az album megítélését és hogy ettől az előítélettől elvonatkoztatva valójában milyen is ez a lemez?

Pillanatok az öröklétnek – az immerzív Monet kiállításon jártunk

Monet

Claude Monet az impresszionizmus talán legnagyobb alakjának nevezhető. Munkássága rengeteg új művészeti ág alapját képezi, nem mellesleg egyedülálló stílusa mind a mai napig emberek százát nyűgözi le. Monet világába a BOK sportcsarnokban rendezett kiállítás keretein belül volt lehetőségünk betekintést nyerni, és egészen konkrétan a részévé válni a festő ’impresszióinak’.

Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára 

Fanni és Miklós

Idén novemberben 80 éve, hogy Radnóti Miklóst Abdánál kegyetlen módon megölték. A háború vége után holttestével együtt megtalálták a noteszét, benne utolsó verseivel. Cikkünkben Radnóti életéről és költészetéről emlékezünk meg.

Jöttünk, láttunk, írtunk – Megnéztük a Veni vidi vici-t

Veni Vidi Vici

A Bem Mozi jóvoltából szerkesztőségünk két tagja részt vehetett egy általunk választott film vetítésén. Hamar eldöntöttük, hogy valami számunkra új és mondanivalóval bíró alkotást fogunk megnézni.
Egy igazán aktuális, társadalomkritikával átitatott film, a Veni vidi vici (2024) premier előtti vetítésén jártunk, ami ahogy a címe is sejteti, a gazdag, korrupt és bármit megtehetek mentalitású emberek világába enged betekintést. És, hogy mit tanultunk belőle és miért ajánljuk, a cikkből kiderül.