A védőbeszéd – Szókratész a Pinceszínházban

Mindenki szereti, ha igaza van, de nem mindenki meri kideríteni. A vitába bocsátkozás komoly arcvesztéssel járhat vereség esetén, de akár a győzelem is utálatot és irigységet hozhat a fejünkre. Szókratész ezeket a kockázatokat vállalva alkotta meg hitvallását, ami 2424 évvel ezelőtt a halálát is okozta. A védőbeszédéből alkotott monodrámát Makranczi Zalán előadásában tekintettük meg a Ferencvárosi Pinceszínházban.
Itt mindig minden mozog – Dupla CSNK lemezbemutató az Akváriumban

November 14-én megjelent a Csaknekedkislány negyedik nagylemeze, ami a “Most” címet kapta, és a zenekar eddigi legérettebb, legkomolyabb lemeze lett, már csak a koncepcióalbum jellegéből kifolyólag is. Január 9-én és 10-én pedig be is mutatták az albumot az Akvárium klub NagyHalljában. Bár elméletileg mindkét nap műsora teljesen megegyezett, sőt, az előzenekar is ugyanaz volt – a Darage nevű formáció – apró eltérések azért mégis adódtak, és az előadás sem lehet kétszer ugyanolyan.
Hopps, megint baj van! – Megjelent a Zootropolis 2, állati dráma indul

A cikkben a film tartalma is szerepel. Spoiler!
Avatar: Tűz és Hamu – James Cameron lélegzetelállító univerzuma

„Harcos voltam, aki békéről álmodott. De előbb vagy utóbb mindig fel kell ébredni!” – Jake Sully
Az ördög a részletekben – Beton.Hofi: Tarr Béla

November 17-én, az esti órákban megjelent Beton.Hofi legújabb zenéje, amely a Tarr Béla címet kapta, és megjelent a hozzá készült videoklip is, amelyben maga a rendező is felbukkan. A klipet Ladányi Jancsó Jákob rendezte, a forgatások október 18-án és 19-én zajlottak Budapesten és környékén. Volt szerencsém részt venni a forgatás mindkét napján, ezért most adok egy kis betekintést a forgatásba, illetve kiemelnék néhány elemet a klipből, amik talán elsőre nem olyan feltűnőek.
Tények és tévhitek: sosem volt halálos a fűző!

Ha a divattörténetre gondolunk, biztosan megjelenik előttünk a szorosra fűzött, viselőjét fuldoklásra és hátfájdalmakra kényszerítő viktoriánus ruhadarab. Azonban a fűzőről alkotott kép a modernkori ember fejében, csupán a több ezer éves patriarchális rendszer hagyatéka.
Az elmúlás tükrében: Mit gondolunk a halálról?

Tabuk, félelmek és szorongás: a halál ellentmondásos érzelmei, amit hajlamosak vagyunk elfolytani. Az elmúlás lélekig hatoló, bensőséges gondolatokat teremt, de szabad teret adni a kétségeinknek. A Downtown Dialog 2025. november 9-én megtartotta második eseményét a Selah Kávéházban, ahol egy kerekasztal beszélgetés keretein belül Dr. Bajtsi Miklós pszichiáter szakorvos és Kalupka János lelkész közelebb hozta a jelenlévőket a halál gondolatához.
Time Machine Budapest — Ahol a múlt életre kel!

Sokunk természetes környezete Budapest, és jópáran ismerjük a történetét. Azonban hogy éreznétek, ha ténylegesen vissza tudnátok menni az időben, és megelevenedne a szemetek előtt a főváros? Velünk pontosan ez történt a Király utca 26-ban, a Time Machine Budapest látogatásakor.
Simon Márton: Hideg pizza könyvajánló

Mit is jelent “tegeződő viszonyba kerülni a világgal”?
Tigris, tigris – Menny és pokol házassága, William Blake mitológiája

A Szépművészeti Múzeum legújabb időszakos kiállítása a brit művész és kortársai képzőművészeti alkotásait tárja a látogatók elé, a londoni Tate múzeum gyűjteményéből válogatva. Blake versei is már a látomásos líra kiemelkedő darabjai, azonban, ha összevetjük a képzőművészetével lesz ez a nehéz életmű igazán hatásos.