A “big history” manapság népszerű történészi és irodalmi irányzat, mely az egyes kiemelkedő személyek vagy események helyett a történelem evolúciós léptékű folyamataira fókuszál. Sok előképe közül a francia Annales mozgalmat, azon belül is Fernand Braudelt emelném ki, aki a történelem “felületi” és “mély” szintekre osztásával, valamint gazdasági-társadalmi szemléletével megalapozta a big history nagyívű, természettudományos narratíváját. A műfaj művelői közé tartoznak Jared Diamond, Oded Galor vagy Siddhartha Mukherjee, azonban központi alakja a mai napig Yuval Noah Harari történész-biológus, akinek Sapiens című könyve kötelező olvasmány a nagy kérdések filozófusai számára. Nem meglepő, hogy a Homo sapiens Grand Tour is nagymértékben épít rá.
Az előadás
A darab két előember, Kael (Ivanics Tamás) és Mort (Csapó Attila) utazásán keresztül mutatja be az emberi történelmet egészen a kezdetektől. A szafarivezető narrátor, Luna (Szvetnyik Kata) jelenléte egy madáchi trióhoz hasonlatossá teszi a szereposztást, azonban nyoma sincs a 19. századra jellemző hegeli dialektikának vagy az értelmet adó küzdés paradigmájának. A darabon egyértelműen vonul végig az ember belső, biológiai konfliktusa, mely a vágy és a valóság között feszül.
A narratív megoldások közül kiemelkedőnek tartom azt, hogy a történelem előrehaladtával az előadás igényessége is emelkedik. Míg az elején az ősemberek artikulálatlan üvöltése és Luna okoskodó, bornírt poénjai jelentik a művészetet, a kifejezésmód fokozatosan fejlődik. Az ősemberek megtanulnak beszélni, szónokolni, verselni, énekelni, az erőltetettség helyét pedig átveszi a dráma és a mélyebb gondolatok. Természetesen a szokásos pinceszínházas csattanó sem hiányzik a végéről, ami jobban meglepett, mint kellett volna.
Az infotainment diadala
Harari Sapiense az infotainment (informatív szórakoztatás) műfajába esik, amely az olvasmányosság oltárán olykor feláldozza a rigorózus tudományt. Nem tudománytalan, nem állít vagy sugall megalapozatlan elméleteket, csupán néhol egyszerűsítésekkel kell élnie, hogy a kedves olvasó ne váljon meg tőle a harmadik oldalon. Az infotainment rendkívül fontos láncszemét képezi a tudományos kommunikációnak azáltal, hogy élvezetes formában vezet be egy tudományterületbe. Aztán akit érdekel, mélyebben is belemerülhet a témába.
A Sapiens kritikusai ezért teljesen alaptalanul rónak fel Hararinak olyan szükségszerű útlevágásokat, minthogy a csimpánz az unokatestvérünk, a Homo sapiens “átcsoportosította” az izmait aggyá, vagy hogy néhol az evolúció tudatos folyamatnak van beállítva. Érdekes módon azok az antropológusok és evolúcióbiológusok, akik ezek miatt ostorozzák a szerzőt, az egekbe magasztalják a pénz születéséről és a kapitalizmus kialakulásáról szóló részt. Pedig egyes gazdaságtörténészek csak a szemüket forgatják, amikor Harari a barterkereskedelemből vezeti le a pénzt, és meg sem említi az államot mint a fedezet és a bizalom letéteményesét. Ez is csak azt mutatja, mennyire nem értenek egyes tudósok mások szakterületéhez, hisz még a területen belül sem egyértelmű minden.
A Homo sapiens Grand Tour csak még jobban kiszélesíti a kört, az infotainmentből tudomány inspirálta kabarét alkotva. Lehet, hogy valaki épp emiatt veszi le majd újra a polcról a Sapienset, elindítva egy megállíthatatlan, tudásszomjas spirált. Azért nem sorjázom én sem a darabban megjelenő történelmi pontatlanságokat (bár viszket a tenyerem), mert tudom, hogy nem a tudományosság volt a cél. Na jó, egyet muszáj. Attól még, hogy a történelemben javarészt a patriarchátus volt jellemző, nem igaz, hogy a női vezetők békésebbek vagy igazságosabbak lettek volna. Igen, el voltak nyomva a nők és részben még ma is, de a bachofeni romantizálás senkit nem visz előre.
Személyes vélemény
Kevés olyan könyv van, amit annyiszor előveszek, mint a Sapiens. Majdhogynem kívülről tudom, ezért kevésbé ütöttek a darab nagy felismerései, és közhelyként hatott a “történelmi látomás”. Persze ez inkább személyes probléma, a publikum láthatóan nagyon élvezte az előadást. Mivel színházi kritikáimban szinte mindig hivatkozom Hararira valamilyen formában, az a szolipszista érzetem is támadt, hogy ezt a darabot nekem dedikálták.
A játék szó szerint izzadtságszagú volt. Az ősemberektől elvárható intenzív mozgás a mamutbundában nyilván megizzasztotta a tisztelt művészurakat, és ha én ezt a második sorból ennyire éreztem, minden tiszteletem Szvetnyik Katáé, aki rezzenéstelen arccal állt helyt az oroszlánszag barlangjában.
Harari egyik legnagyobb erénye az arányosság ethoszának képviselete, amely nem torzítja el a történelmet a közelmúlt javára, hanem megadja a szót a kognitív és a mezőgazdasági forradalom kevéssé ismert korszakának is. Ehhez a Homo sapiens Grand Tour is tartotta magát, a kabaré tudományos jellege miatt pedig csak ajánlani tudom a megtekintését a Ferencvárosi Pinceszínházban.
