A kép forrása: F. Scott Fitzgerald
Az elveszett nemzedék
Az első világháború borzalmait átélt, és annak következményeképpen kiábrándult írói nemzedék tagjaként Fitzgerald novelláit sem a könnyedség jellemezte. Mondatai tiszták és szépen csendülők. Ám egy olyan mélységet hordoznak magukban, amely tele van fel nem oldott feszültséggel, ki nem mondott szavakkal.
“All good writing is swimming under water and holding your breath.”
Így fogalmazta meg a huszadik század egyik legnagyobb novellaírója azt, ahogyan egy mondanivalótól súlyos, jelentőséget hordozó írás olyan érzést kelt az emberben, mint mikor víz alatt tartja vissza a lélegzetét. A várakozás, a friss levegő iránti vágy az, ami értelmet ad egy szövegnek, amely a mindennapok feszültségeit nem kapcsolja ki, hanem továbbviszi azokat, új nézőpontot kínál, és elvisz egy olyan utazásra, amely során nem biztos, hogy kioltásra lel a feszültségforrás.
hangzik el a párbeszéd a narrátor és Gatsby között, aki nem tesz le reménytelennek tűnő szerelméről. Nem akarja elhinni, hogy az életben vannak olyan pillanatok és korszakok, amelyek valóban sosem térnek vissza. Teljes szívével hiszi, – a realitáshoz közelebb álló Nick-kel szemben – hogy hőn áhított szerelmével még nem veszítette el a közös jövő reménységét. Ez is egy olyan párbeszéd-részlet a regényben, amely két ellentétes nézőpontot egymással szembeállítva lehetőséget ad az olvasónak arra, hogy ő maga töprengjen el azon, vajon kinek is van itt igaza (ha egyáltalán igaza van valamelyiküknek). Fitzgerald regényeiben éppen ez a különleges. Ő nem oldja fel az ellentét okozta feszültséget, hanem hagyja, hogy az olvasó leljen rá a maga igazára.
A nagy Gatsby
Az 1925-ben megjelent A nagy Gatsby. Fitzgerald harmadik jelentős műve volt (a jazz-korszakot kritizáló Az Édentől messze és a szerelemből való fájdalmas kiábrándulás folyamatát fejtegető Szépek és átkozottak című alkotásai után).
A nagy Gatsby főszereplője egy luxusvillában élő, hamis csillogással teli életet élő férfi, aki a nagy amerikai álom és szerelem lelket tipró beteljesületlenségét képviseli a regényben. Ahogyan Fitzgerald más regényei és novellái, úgy ez az alkotás is számos olyan mondatból épül fel, amely gondolkodásra késztet, legyen szó akár értékeink újragondolásáról, akár döntéseink felülvizsgálatáról.
„Magatartásunk alapja lehet kemény szikla vagy süppedékes mocsár, de bizonyos határon túl ez az alap sem számít.” – mondja a regény narrátora, a Yale Egyetemen végzett, első világháborús veterán, Nick. Ez a mondat egy olyan igazat tükröz, amely az emberi személyiség állandóságában keresi a hibát, és egy olyan lehetőséget ajánl fel, amely szerint nem perdöntő az az alap, mondhatni személyiség-bázis, amellyel az emberek rendelkeznek. Szeretjük azt hinni, hogy ha jól vannak lehelyezve az alapok, akkor azok – bármily nehéz is legyen egy adott életszituáció – ki fognak tartani, megóvva bennünket a teljes összeomlástól. Azonban Fitzgerald narrátora itt felhívja arra a figyelmet, hogy ez nem feltétlen van így.
„ – Én nem kérnék túl sokat tőle a helyedben – kockáztattam meg. – A múltat nem lehet megismételni.
– A múltat nem lehet megismételni? – kiáltott fel hitetlenkedve. – Miért ne lehetne?” –
hangzik el a párbeszéd a narrátor és Gatsby között, aki nem tesz le reménytelennek tűnő szerelméről. Nem akarja elhinni, hogy az életben vannak olyan pillanatok és korszakok, amelyek valóban sosem térnek vissza. Teljes szívével hiszi, – a realitáshoz közelebb álló Nick-kel szemben – hogy hőn áhított szerelmével még nem veszítette el a közös jövő reménységét. Ez is egy olyan párbeszéd-részlet a regényben, amely két ellentétes nézőpontot egymással szembeállítva lehetőséget ad az olvasónak arra, hogy ő maga töprengjen el azon, vajon kinek is van itt igaza (ha egyáltalán igaza van valamelyiküknek). Fitzgerald regényeiben éppen ez a különleges. Ő nem oldja fel az ellentét okozta feszültséget, hanem hagyja, hogy az olvasó leljen rá a maga igazára.
Ez csupán két idézet Fitzgerald rendkívüli regényéből, amelynek egyik magyar fordítója Máthé Elek. Két szemelvény, amely egyszerre önmagában is értelmes tanács az emberi életet és az emberi mivoltot kutató olvasó számára, egyben pedig csalogató, hogy nem bánja meg, aki esélyt ad a több, mint száz éve megírt, de ma is nagy igazságokat tartalmazó regénynek.
