A Magyar menyegzőről szóló véleménycikkem elején meg kell említsem, hogy Káel Csaba műve az utóbbi csaknem egy év első magyar alkotása, amely a legnézettebb film lett a nyitóhétvégéjén (utoljára 2025 februárjában történt hasonló, akkor a Lakos Nóra rendezte Véletlenül írtam egy könyvet végzett a nézettségi lista élén), egyben pedig az ötödik legjobban nyitó alkotás lett a magyar filmtörténelemben 30 509 nézővel. A film népszerűségét tehát kár lenne elvitatni, de nézzük meg, vajon felér-e minőségben a hatalmas számokhoz.
A cselekmény röviden
András és Péter két budapesti fiatalember, akik a 70-es évek végén a fővárosból Erdélybe utaznak. Útjukat két cél motiválja: néhány ortodox szentkép, amelyek segítségével beindíthatják zenei karrierjüket Nyugaton, illetve András unokatestvérének lakodalma. A fiúk már érkezésükkor bonyodalmak sorát indítják el, és alaposan felkavarják a kis kalotaszegi falu állóvizét. A romantikus és kalandos történetszálakat néptáncos betétek és autentikus magyar népzene színesíti, egyedi módon bemutatva a hazai néphagyományt. A főbb szerepeket Kovács Tamás, Törőcsik Franciska, Kövesi Zsombor, Rohonyi Barnabás és Anger Zsolt alakítják.
Ami tetszett
Az alkotás érdemeit kár lenne elvitatni, ugyanis van neki pár. Kifejezetten szép operatőri munka, remek jelmezek és díszletek jellemzik – legyen szó a lakodalom népviselet-kavalkádjáról, vagy a budapesti egyetemi néptáncegyesületről, minden korhű és eredetinek tűnő. Kiemelném továbbá a néptáncos jelenetek fényképezését is, ami véleményem szerint szintén nem sikerült rosszul. A humor és a vígjátéki elemek is működnek, noha gyakran önismétlőek (például a pálinkával kapcsolatosak, amikből a kelleténél jóval több jutott). Emellett, az atmoszférateremtés is kiemelkedő, mind a díszlet, mind a jelmezek remekül működnek, ráadásul megcsodálhatjuk a magyar népművészet remekjeit is.
Ami kevésbé tetszett
Az első dolog, amit kiemelnék, az a történetvezetés. Amikor a fő konfliktus szálai kibontakoztak, fejben megtippeltem a történet végét, és nem tévedtem túl nagyot. Emellett, a karakterek gyakran túl sztereotipikusak voltak (korrupt román rendőr, ízesen beszélő, folyton pálinkázó férfiak), és minden lépésüket ki lehetett számítani. A lakodalom alatt a folyamatos pálinkáspohár-törések és a verekedés sem érte el célját, valamint a szülők túl könnyen bocsátottak meg.
Számos rész nem érződött életszerűnek, és a párbeszédek sem segítettek ezen. Fontosnak tartom továbbá kihangsúlyozni a Securitate, azaz a román titkosrendőrség szerepének lekicsinylését – számos történetelemnek jóval nagyobb súlya lett volna, ha a valósághoz hűek és hitelesen kezelik a besúgók jelentette fenyegetést.
Összefoglalás
Vegyes érzések kavarognak bennem a film kapcsán – egyszerre jár a fejemben a gyönyörű fényképezés és a sablonos történetvezetés. Mindenesetre, aki szereti a néptáncot, a népzenét és az erdélyi kultúrát, annak tudom ajánlani a Magyar menyegzőt, mivel ezek hamisítatlanul benne vannak. Ugyanakkor, aki fordulatos történetet és működő karaktereket keres, nem itt fogja megtalálni.
