Nyár, jó idő, strandolás – Mit jelent ez szépségápolás terén?

Szépségápolás nyáron, borítókép

Egy ideje beköszöntött a nyári szezon, sorra kerülnek elő a fürdőruhák, talán az első fesztivált is megjártuk már, és a nyaralás napja sem tűnik olyan távolinak. Azonban az utazások és önfeledt programok szervezése közepette érdemes időt szakítanunk valamire, ami semmiségnek tűnhet, mégis kifejezetten fontos a forró hónapokban. Ez pedig a nyári bőr- és szépségápolás.

Budapest Park – Élvezetek egy forró nyári napon

„Hagyd kint a valóságot” – így szól a Park szlogenje. Ez Július 1-én, pénteken meg is valósult. A 4S Street zenekar, majd pedig Rúzsa Magdi lépett színpadra. A határon túli magyarok fergeteges produkcióját láthattuk.

Budapesti helyek és programok, melyeket a budapestiek sem ismernek

Budapesti helyek és programok borítókép

Nyár, hőség, korlátlan szabadidő. Az életünkbe ugyanazok a strandok, ugyanazok az utcák és ugyanazok a lángosok térnek vissza állandóan. Az ország szívében élünk, lehetőségeinket mégsem vagyunk hajlandóak megismerni. A városban töltött éveink során felhalmoztunk néhány biztos pontot a fejünkben létező, személyspecifikus budapesti térképünkön. Ezeket a helyeket már kitapasztaltuk és nem akarjuk megcsalni őket az ismeretlennel. Cikkünkben mégis igyekszünk kedvet csinálni az újdonságok befogadásához és olyan tippekkel szolgálni, amelyek eddig felfedezetlenek és érdekesek lehetnek!

Menjünk valamerre? – 5+1 nyári programlehetőség Nyíregyházán

Nyíregyháza főtere madártávlatból

Sokak számára Nyíregyháza nem több, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye, azonban a Nyírség fővárosa az év bármely időszakában, így nyáron is számtalan élményt rejt magában. Ezt bizonyítja, hogy 2010 és 2019 között nem kevesebb mint 100%-kal növekedett a vendégforgalom a városban. Összeszedtünk 5+1 nyári programlehetőséget, amelyet kár lenne kihagyni, ha az ország keleti részében járunk.