Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Kaphatok pénzt az egyetememtől? Mire? (ELTE)

A diákönkormányzatok tagjain kívül nem sokan vannak tisztában azzal, hogy a tanulmányi és a rendszeres, szociális alapon járó ösztöndíjakon kívül milyen lehetőségeik vannak, ha felsőoktatási vonatkozású pénzszerzési lehetőségről van szó. Mi most cikksorozatunk első részében az ELTE, azon belül pedig leginkább a Bölcsészettudományi Kar kevésbé ismert pályázat-, illetve ösztöndíj-lehetőségeit vesszük számba: lássuk, milyen juttatások járnak kulturális vagy tudományos tevékenység, sportolás, továbbá rendkívüli, szociális vonatkozású esemény kapcsán az intézmény hallgatóinak.

Karrier egy másik szemszögből – érzelmek és észérvek

egyetemi hallgató

“A kemény munka mindig kifizetődik” – tartja a mondás. Nem is szeretnék ezzel vitatkozni, de szívesen rávilágítanék egy másik nézőpontra. Lehet másképpen is karriert építeni? Feltétlen meg kell szakadni a munkában nap, mint nap? – Ilyen kérdésekre kerestük a választ.

Pozitív addikcióm – Így függtem rá az önkéntességre

A szemétszedésen részt vevő csapat

Magyarországon minden századik gyermek állami gondozásban nő fel, ez az arány megközelítőleg 20 ezer fővel egyenlő. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány naponta átlagosan három szuicid tematikájú felkeresést fogad a fiatalok (24 év alattiak) irányából. Az országban minden huszonötödik kutya és minden harmadik macska kóbor állatnak minősül. 3 éve hallottam először ezekről az adatokról. Nem sok ötletem volt arra, hogy mit is tehetnék a különböző társadalmi problémák legalább bizonyos szegmensének az enyhítésére, de elhatároztam, hogy rátalálok arra a formára, amibe egy kis erőfeszítést fektetve én is segíthetek. Végül elmentem önkénteskedni.