„Nem akarok balettben, operában vagy olyan helyeken dolgozni, ahol azt mondják: Hé, tartsd életben ezt a dolgot, akkor is, ha már senkit sem érdekel.”
De tényleg igaza van? A rövid válasz természetesen az lenne, hogy nem. Ha hosszabb választ akarunk, akkor elsősorban meg kell értenünk azon iparág elődjét, amiben a színész maga is tevékenykedik.
A színház világa
Először is, vegyük szemügyre azt a világot, aminek a színész az elsők között tekintheti azt, hogy ma már kamera elé tud állni, és milliók nézhetik, ahogy megpróbálja felfalni egy homokféreg.
Már az általános iskolában megtanultuk, hogy az ókori görögök tették maradandóvá ezt a műfajt. Hihetetlen hogy még ennyi év után is érdekli az embereket? Évről évre jelennek meg újak, vagy játszanak vissza régi szeretett darabokat. A világ, a műfaj, amit itt teremtettek az a mai napig megállja a helyét és élteti leszármazottait. Legyen szó operáról, klasszikus vagy modern táncról, koncertekről vagy éppen a filmiparról. Ha ezek nem érdekelnék az embereket, akkor már most jogosan merül fel a kérdés: hogyan lennének akkor színészek? Hogyan lenne a művészúrnak munkája?
Az opera világa
Az opera olyan több száz éves múltra tekint vissza, ami büszkén állta ki az idők próbáját. Máig elismert, megbecsült műfaj, amit sokak inkább művészetnek tekintenek, mint bármi másnak.
Az Európában akkoriban leggazdagabb terület, az észak-itáliai államok nyújtották a legtermékenyebb talajt mindehhez. Létrehozták az első múzeumokat, elkezdték lefordítani a latin és görög nyelvű irodalmat, rendszerezték a görög zene fellelhető írott emlékeit, hangnemeit, hangsorait, és az egyszólamú hangszerkíséretes éneklésre fókuszálódott a figyelem. Az első operák témái az antik görög-római történelem és a mitológia történeteit dolgozzák fel. Ez a világ mindig is a múlt tiszteletéről szólt.
Az opera születését mégis inkább a kerek 1600-as esztendőre datálhatjuk. Ezek a mai értelemben még nem voltak „igazi operák”. Az első, mai szempontok szerint is operának tekinthető művet Claudio Monteverdi írta 1607-ben Orfeo címmel. Ekkor még nem az „opera” szót használták a műfaj megjelölésére, a favola in musica, azaz mese a zenében kifejezéssel illette darabját.
Talán az egyik legnagyobb név, aki ehhez a világhoz kapcsolódik, az Wolfgang Amadeus Mozart. Természetesen napestig lehetne sorolni nagy neveket, műveket, alkotókat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a csodálatos világ ma is köztünk legyen. Mozart és társai művét világszerte játszák nap, mint nap. Lehet egy zenének az alapja, egy játékban egy hang, könyvekben egy utalás. De elkísérhet valakit az oltárhoz, pont úgy, mint valakit élete utolsó földi útjára.
Egy olyan mesebéli álmot hoztak létre, amitől még sose tudtunk búcsút venni.
A balett világa
A balett egy formalizált típusú színpadi tánc, mely eredetileg a XVI- XVII. századból, a francia udvarból származik, és továbbfejlesztése Angliában, Olaszországban, Oroszországban történt.
A korai balett táncosok nem voltak olyan magasan képzettek, mint most. Azonban egy nagyon erős technikai tánccá nőtte ki magát, ami már igényelte a saját szókincs megteremtését. Eredetileg klasszikus zenei kíséretre tervezték. A képzett táncosok által előadott balettek stílusához hozzátartozik még a pantomim és a színjátszás, ami általában zenekari vagy alkalomadtán éneklő kísérettel történik. A történetmesélés itt inkább a testbeszédben mutatkozik meg, sokszor dialógus egyáltalán nem is hangzik el. Mondhatni felesleges. A milliónyi érzelem, amit egy arc vagy egy zene átadhat, nem követel szavakat. A nézőt nem hosszú, mély monológok vagy viccesebb megszólalások vonzzák be, hanem az a megfoghatatlan varázslat és tehetség, amivel ezek a táncosok bírnak.
Talán, ha nem alakul át ilyen szigorú, fegyelmezett műfajjá, akkor a modern színművészet se tartana itt. Hiszen a filmipar is azon az úton jár, amit a balett kövezett ki neki. Olyan ez, mint egy szerkezet tartópillérei: ha nem lenne, minden összedőlne.
No és mi a helyzet manapság?
Hol is vagyunk ma? Egy világban, ahol minden zaj olyan, mint egy zenében egy hang. Minden mozdulat olyan, mint egy tánc eleme. Az életünk egy nagy színház, egy hatalmas vászon, amit ki kell töltenünk. Egész évben számtalan zene, film, táncmozdulat és feltörekvő darab jelenik meg. Nevek, amik elkísérnek minket. Új csillagok ragyognak fel a történelem égboltján.
Talán nem sokaknak ismeretlen az EPIC név. Az évek során az EPIC számos támogató szereplőgárdát és közösségi tagot épített ki a közösségi média platformon, többek között a TikTokon, a Discordon, a YouTube-on, az Instagramon és másokon. Az Epic csapat kiemelkedő tagjai közé tartozik JP Warner hangmérnök, valamint a világ minden tájáról érkező kiemelkedő szereplők, akik közül sokan a TikTokon keresztül hallgattak meg. Hatalmas érdeklődés övezi a projektet, még most is, ennyi év után is képes elvarázsolni minket ez a világ. Az EPIC-ben összefonódik minden, ami a fentiekben említve volt.
Összegve a fentieket:
Így, talán már a kedves olvasó is érti, hogy miért volt egy buta kijelentés az, amit Timothée Chalamet mondott. Egy elkényeztetett fiú, gőgös szavainak hatnak ezek, akit elvakított Hollywood hamiskás csillogása. „Minden tiszteletem a balett és az opera világáé” – tette hozzá gyorsan, mintegy előre számítva a felháborodásra.
A félelmei pedig nem voltak alaptalanok. A nemzeti és regionális operaházak közösségi média-menedzsereinek kreativitása elárasztotta az Instagram- és X-hírfolyamokat. Volt, aki egyszerűen meghívta a színészt egy előadásra. Seattle-ben, ahol éppen a „Carmen” szerepel a műsoron, a hétvégére egy 14%-os kedvezményt kínáló promókódot hirdettek meg az Instagramon. Ez arra a 14 centre utal, amelyet Timothée Chalamet saját becslése szerint nézőszámban vesztett az opera, és a balett kapcsán tett megjegyzése után.
A színésztől most sok rajongó és támogató fordult el, de hogy a jövőben ezek után hogyan fog boldogulni, az még kiderül. Egy valami biztos: az operának mindenki előtt nyitottnak kell lennie, még, ha nem is szól feltétlenül mindenkihez!
