Undorodik a pihenőben lévő székektől, ezért nem eszik ott. Inkább a konyha melletti folyosón harap bele a szendvicsbe. Fintorog a fali újságon lévő kép miatt. A munkatársai mosolyognak. Sétál, a szabályzatoknál kinyújtja a nyelvét, mintha hagyma ragadt volna az orrára, és azt szeretné elérni. Elmegy a tükörhöz, de nem látja, pedig érzi, hogy ott van. Vasrúdak feszítik szét a gyomrát.
Az olajos húspogácsa körül buborékok ütődnek egymáshoz. Késik a dresszing. Egymásra pakolom, majd rajta hagyom a spatulán. Még félórám van a műszakomból, de nem akarom elhagyni a konyhát. Dolgozom éjjel is, csak ne kelljen a folyosóra mennem. Nem akarom a vörös salsa szószt a falon, nem akarom az odaégett uborka szagot.
Újra tölti a ketchupot, emiatt nem végez, ezért még mindig nem szedhetem rá a zsemlékre. A spatulán lévő hústorony körül megáll az olaj. Zöld színe van, amit nem igazán értek, de egyre jobban érdekel, hogy milyen alkoholt ihatnak, hogy ilyesmi szivárgásra képesek. Zolitól, akinek két centivel lejjebb van a bal szeme, megkérdezném, hogy szerinte melyik ital tudja kiváltani, de az asztalokat törölgeti kint a vendégtérben. Valószínűleg valami kevert félét mondana, de én inkább a sörre és a borra szavazok.
A műszakvezető visszadobja konyhára a szendvicset. Látom, hogy körberágta a vendég, középen biztos talált egy hajszálat. Általában ezt szokták. Higgadtan szedem a zsemlékre a húspogácsákat. Ha idegesek körülöttem, akkor csak behunyom a szemem, áramszünet van, csend, nagyranőtt tehén az étterem előtt. Két lábon jön be az étterembe, és a talpaival megnyugtat mindenkit.
Az elkészült szendvicsek már be vannak csomagolva. Egy hús a padlón csillog. Kezemre húzok egy nejlon kesztyűt és felveszem. Lehet, hogy szólnom kéne a többieknek, hogy az egyikben nincsen hús, de inkább nem keltek pánikot, mert az is lehet, hogy két órája ott van. Megeshet, hogy ez még az előző vendég panasza volt. Ki tudja ezt számontartani.
Balázs, a műszakvezető, elviszi a szendvicset, és annyira mosolyog, hogy a szeméhez ér a szája. A vendég elégedetten távozik a pulttól. A konyha asztalát nézem, ezt a behorpadt fémasztalt. Ebben a gödörben játszhatnak barátságos mérkőzést a különbőző szennyeződések. Azt hiszem, ezt még a Ricsi csinálta, mielőtt felmondott. Azt már nem tudom, miért, de olyasmi rémlik, hogy felállt az asztalra, és addig mondta, hogy tengeri uborka akar lenni, amíg el nem hitte magáról, hogy az.
A kasszasorhoz megyek, hogy engedjek egy kis kólát, mert elkezdett fájni a fejem a melegtől, de az egyik vendégen rajta marad a szemem. Azt látom, hogy apró karokat habzsol. Közelebb kellene menni, mert így bármi lehet. Leengedem az üditőt, és ahogy visszanézek a vendég szeméből látom kimászni az apró alkarokat.
Iszom, még van két percem. Valahogy a negyvenötödik másodpercnél jár a monitor órája, amikor sikoly hallatszik. Hátranézek, de semmi érdekeset nem veszek észre. Jön Balázs, és felfelé mutogat. A vendég, mint egy gömbhal fent rekedt a plafonon. Természetesen nem gond, ha túlórázom. Megyek, viszem a seprűt és a lapátot.
