Az Életmód rovat egy igen tarka közösség, tele különböző érdeklődésű emberekkel. Az eltérő témák, amelyek a mindennapokban foglalkoztatnak minket, az olvasási szokásainkon is alakítottak, így cikksorozatunkban a könyveké a főszerep. Háromhavonta rendszeresen jelentkezünk az elmúlt hónapok kedvenc könyveivel, egyfajta „ajánlócsokrot” készítve ezzel, a sok műfaj között válogatva.
„Soha semmi nem végleges. Minden nap más. Hát nem jobb azért megtenni valamit, mert úgy döntöttél? És nem azért, mert kénytelen vagy?”
A fiatal házaspár, Stan és Charmaine a gazdasági válság sújtotta Amerikában próbál boldogulni. Utolsó lehetőségük a gyanús Pozitron Projekten való részvétel, amely egy külvilágtól elzárt városban kínálja fel nekik elvesztett áloméletüket. Cserébe a város lakóiként egy hónapig civilként, egy hónapig pedig börtönbe vonulva kell élniük, ez idő alatt pedig házukban a „váltótársuk” lakik. A váltótárssal nem érintkezhetnek, nem hagyhatják el megszabott helyüket, egyszóval csak legyenek mintapolgárok!
Ám a projektről hamarosan kiderül, hogy az emberiség megmentéséért bármit képesek feláldozni – akár az emberséget is. A jövőbeli disztópikus Államokban a választás szabadsága többé már nem alapjog. Atwood regénye nekünk szegezi a kérdést: mi marad belőlünk, ha életünk egyre több részét birtokolják, és mi mennyit, milyen jogon birtokolhatunk másokból?
„A lakás is olyan lehet, mint az emberi test. Abban őrzöd azt, amit csak magadnak és az általad kiválasztottaknak tartogatsz. Nem adod bárkinek, nem engedsz be bárkit. Ez így van jól. S amíg azt hiszed, te kontrollálod, addig nem leszel se átjáróház – bármilyen értelemben –, se magatehetetlen – leginkább orvosi értelemben.”
Ha a nyolcadik kerület mesélni tudna… De várjunk csak: ebben a kötetben pontosan ez történik! Pál Dániel Levente, a tősgyökeres nyóckeres szépirodalmi köntösbe bújtatja a Józsefvárosban át,- vagy éppenséggel túlélt történeteit. Ez a könyv rendkívül gazdag; lapozgatásakor mi magunk is együtt sírunk és nevetünk az íróval. Belvárosi libsiknek, külvárosi pronyóknak és vidéki suhancoknak egyaránt kötelező olvasmány! „…vagy például, hogy hogyan írják rovásírással, hogy liberális.”
„…Az agyában kavargó káosz közepette hirtelen szörnyű, elviselhetetlen gondolat villant fel tűrhetetlen világossággal: ugyanígy szenvedtek éveken át, nap nap után ezek az emberek, akik most fekete árnyékként feküdtek a holdvilágban. Hogyan történhetett meg, hogy több mint húsz éven át ő, Andrej Jefimics nem tudott és nem akart tudni erről? Nem ismerte a szenvedést, fogalma sem volt a fájdalomról, ennyiben tehát nem volt hibás – mondta magának, de lelkiismerete ugyanolyan kérlelhetetlenül és durván válaszolt, mint Nyikita; és Andrej Jefimics tarkójától a sarkáig jéggé dermedt iszonyatában.”
A 6-os számú kórterem egy társadalmon kívülre eső hely, amit senki se látogat. Bomlott elmék, rothadó szagok, erőszak és elhagyatottság jellemzi. Csehov roppant jól használja a fekete humort és az iróniát a történet és a korabeli orosz társadalom sötét és nyomasztó aurája lefestésére. Andrej Jefimics Ragin, a vidéki orvos évek óta mellőzi mind az épületet, mind a lakosait, akiknek így a mentális és fizikai épségük egyre csak romlik. A meglepő fordulat azonban mégis egy váratlan látogatás következménye lesz. Hogy mi is ez a fordulat, valamint hogy milyen körülmények között élnek a 6-os számú kórterem állandó lakosai, azt csak a novella elolvasásával tudhatjátok meg.
„Töretlen irányban az alkoholizmus felé. Nyomás a fejben, tompa – hol erősebb, hol gyengébb – feszültség az egész szervezetben, a gyomortól a szívig és a dobhártyáig, reflextevékenység, bizalom a memóriában, gépies munka, hit a tévedhetetlenségben; hogy úgy-sem hibázok, amikor el kell döntenem, hogy a beteg baját merrefelé keressem. . . Vegetáció. Mint a zuzmók élete a sarki hidegben. Alkalmazkodás ahhoz a perspektívához, hogy a lét úgyis rövidebb, mint amilyennek természetesen kellene lennie.”
Szilvási Lajos regénye a 20. század Budapestjét mutatja be egy lelkileg összetört és kiábrándult orvos szempontjából. Az alkoholizmusba temetkező tehetséges férfi lelki utazását és önmagával való küzdelmeit figyelhetjük meg a lapok sorain keresztül. Az orvosnak szembe kell néznie múltjával és rendbe kell hoznia életét, hogy új értelmet nyerjen sorsa és motivációt találjon munkája elvégzéséhez. A könyv elgondolkodtató és párhuzamba hozható saját életünk nehézségeivel, valamint képet alkot a múlt század magyar fővárosáról is.
„A modern élet egész berendezkedése olyan, hogy bármi áron elkerüljük a magányt, pedig néha érdemes szembenézni vele. Minél távolabbra száműzzük magunktól, annál nehezebben birkózunk meg vele, és annál félelmetesebbnek tűnik.”
Biztos többen is éreztük már úgy, hogy elegünk van mindenből és mindenkiből. Legszívesebben elvonulnánk valahova, vennénk néhány nagy levegőt, és élveznénk a csendet meg a természetet. Ezek az ábrándok természetesen legtöbbször nem válnak valóra, de ha mégis, akkor a kezdeti nagy világjáró ábrándok egy-két napos kempingezésre redukálódnak. Nem úgy, mint Christopher Knight esetében, aki pontosan azt tette, amit gondolt: elment világgá, és ez 27 évébe került. Hogyan lehet túlélni ennyi időt emberi kontaktus nélkül? Mi késztet valakit arra, hogy egyik napról a másikra elvágja magát a külvilágtól, és mi tartja vissza attól, hogy visszatérjen? Ezek a kérdések fogalmazódnak meg bennünk, és többek között ezeket tette fel az író, Michael Finkel is, amikor interjút készített Christopherrel.
„A pszichogén tünetek mindig úgy működnek, mint a visszatükröződés. Vagyis mi magunk hozzuk létre őket. Mivel félünk a szorongástól, szorongani kezdünk. Mivel félek a fáradtságtól, kimerültséget generálok magamban. Olyan ez, mint amikor a bringán ülve egy jókora pocsolya felé közeledünk, és az elménk különös módon, mivel szeretné megúszni, hogy nyakig sárosak legyünk, egyenesen keresztülvezet minket rajta. Vagy, ha nem akarok sárga citromra gondolni, egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből.”
Rafael Santandreu az egyik legismertebb spanyol pszichológus. A Rózsaszínben a világ című könyvében a modern pszichológia módszereit és gyakorlatait használva, példák segítségével világítja rá az olvasókat arra, hogy a gondolkodásmódunk és a hozzáállásunk mennyire befolyásolja a boldogságunkat és a saját lelki egészségünket. A részek végén található „Mit tanultunk ebben a fejezetben?” című kis táblázatok röviden és tömören összefoglalják, mik a fontosabb gondolatok, így később ezeket visszaolvasva feleleveníthetjük magunkban a könyv tartalmát, hogy ne felejtsük el továbbra is rózsaszínben látni a világot.
„Minden áldozat mellett ott volt a gesztenyeember, mintha valami groteszk üzenetet hordozna.”
Gesztenye. Egy ártalmatlan termés, ebben a skandináv krimiben azonban mégis nyugtalanítóvá válik. Koppenhága külvárosának utcáin gyilkos jár, aki minden bűncselekménye helyszínén ott hagy egy gesztenyeembert.
Naia Thulin, egy ambíciókkal teli, fiatal nő kapja meg az ügyet, amely akár előrelépésként is szolgálhat karrierjében. Thulin küzd a saját démonaival, miközben legyőzni kényszerül a brutális gyilkost is. Társa, Mark Hess sem könnyíti meg dolgát, makacs és egocentrikus jellemével. Miközben a misztikus és kegyetlen gyilkost üldözik, szembetalálják magukat a dán politika és szociális ellátórendszer hibáival, továbbá a bűnüldözés aggasztó akadályaival is.
Habár a könyv E/3-ban írodik, Sveistrup ügyel arra, hogy amint más-más szereplőre helyeződik a fókusz, annak szókincsét és stílusát tükrözze. Míg Thulin kedves, női hangnemet üt meg, addig férfi munkatársait kissé alpáribb stílus jellemzi.
Ezt a könyvet nem lehet letenni: tele van fordulatokkal, és folytonosan olyan csavarok történnek benne, amelyek miatt az egészen addig olvasottakat újra kell értelmeznünk.
Borítókép és képek: Kukla Zsuzsanna Dóra
Grafikák: Glavánovits Martin
Cikkírók: Tóth Viktória, Czender Tamás, Bánfi Veronika, Szász Alexandra, Halmai Tifani Zoé, Kollár Tímea Aranka
