Diána nem cirkuszos családba született, ám miután szülei kiskorában felismerték, hogy lányuk kifejezetten igényli a mozgást, először jazzbalett órákra vitték, majd egy gyerekeknek szóló cirkuszi foglalkozáshoz vezetett az útja. Több eszközt is kipróbált, légtornát, zsonglőrködést, akrobatikát, ám végül az aerial silk lett az első számú befutó, több évig csak azzal foglakozott. Azóta Diána megtanult gólyalábazni és tűzzsonglőrködni is, és attól sem idegenkedik, hogy beülőbe bújjon, és több méter magasságból lógva a vertikális tánc különleges műfaját mutassa be a publikumnak.
A Freak Fusion Cabaret-val (később ennek a társulatnak a magjából lettek az Inspirál Cirkuszközpont alapítói) vett részt először varieté előadásokban, majd egyre több társulattal lépett fel, és ahogy ő fogalmazott: “szépen lassan a civil életem mellet az előadóművészet is elkezdett az életem részévé válni”. Diána már tanítja is, hogyan kell az aerial silkkel bánni, úgy gondolja, nem a veleszületett tehetségen múlik, hogy valaki el tudja -e sajátítani ezeket a skilleket, hanem elsősorban – mint annyi minden – kitartás kérdése.
Érdekesség, hogy ahhoz, hogy valaki neves cirkuszi társulatoknál lépjen fel, nincsen feltétlen szükség “papírra”. Nem csak Diánának, de sok más artista ismerősének, kollégájának nincs, vagy hamarabb szerezte meg tudását, mint hogy az artistaképzőt elvégezte volna.
Lapszámbemutatónkon megtudtuk, hogy ahogy többféle filmműfaj, úgyanígy különböző cirkusz műfajok is léteznek. A klasszikus cirkuszi előadások, amik a vándorcirkuszokkal egyidősek, alapvetően a trükkökre, a truvájra és csillogásra épülnek, míg az újcirkusz célja alapvetően a történetmesélés, ami párosul, és kölcsönösen kiegészül az előbbiekkel. Ezek fókuszába kerülhet egy gyerekeknek szóló mese, de ugyanígy egy olyan, mély mondanivalóval bíró történet is, amiből elsősorban a felnőttek vihetnek haza gondolkodni valót magukkal. Akár első ránézésre megmondhatjuk, hogy az előadás, amire beülünk, melyik iskolát képviseli, hiszen míg a klasszikus cirkuszban a művészek feltűnő, csillogó, vibráló jelmezekbe bújnak, addig az újcirkuszok előadóit sokszor visszafogottabb, akár hétköznapi viseletben is láthatjuk.
A katarzis és a tapsvihar mellett persze ez is munka, ami néha megerőltető tud lenni, Diána egyszer egy írországi felvonuláson majd egy órát töltött el egy kínai rúdon lógva, miközben ugyanazt az ötperces zenét hallgatta újra és újra. Egy ilyen felvonuláson a fellépő művész a közönség rezdüléseire figyel, az alakítja a produkcióját, improvizál. Amikor viszont egy előadás zajlik, és sok fellépő egyszerre szerepel a színpadon, akkor fontos az előre megírt koreográfia – Diána az, akiről bármikor lehet lesni, hiszen mindig tudja, mi a következő lépés.
Arról azonban, hogy milyen a fellépés előtti lámpaláz, nem sokat tudott mesélni, hiszen mivel a rendszeres fellépések mellett tizenöt éven keresztül versenyszerűen furulyázott, a színpad egészen kiskorától kezdve a második otthona volt. Annak ellenére, hogy a rutin miatt attól már nem tart, hogy egy-egy gyakorlatot a közönség előtt fog elrontani, amikor a rivaldafénybe áll, azért mindig azt érzi, hogy “nagyon meg szeretné mutatni”.
Az sem egy magától értetődő kérdés, hogy ezek a különleges szakmát űző emberek milyen ruhákba bújva mutatják meg, hogy mit tudnak. Például egy szoknyás jelmez nagyon jól tud mutatni a fények között, ám Diána megosztotta velünk, hogy bizony légtornázás közben nem éppen a legpraktikusabb viselet, mert könnyen beakad, ráadásul ha fejjel lefelé lóg, a közönség könnyen rájön, hogy a szoknyát a nyakunkon viselni nem a legelőnyösebb. Ám a jelmezekkel, textúrákkal való játék nem csak érdekes lehet, de van, hogy többlet jelentést is hordoz, a Flock Project: Eco Flight előadás premierjének alkalmával Diána és a többi fellépő olyan különleges ruhákban lépett fel, amik újrahasznosított anyagokból készültek: a hatalmas szoknyák műanyag zacskókból és fóliákból, derekuk tejes dobozokból, a mellények pedig zöldséghálóból lettek megalkotva – persze mindig szem előtt tartva a legfontosabbat: hogy tudjanak benne szabadon mozogni.
Koreográfust ritkán kérnek fel, a művészek a performanszokat maguk állítják össze, építőkritikát pedig bármikor kérhetnek egymástól. A kollégák inspirálják is egymást a különböző trükkökkel, akár több száz kilométerrel arrébról is, Diána például van, hogy egy külföldi artista Instagram videójában látja meg először azt a részletet, amit később a saját produkciójába is beemel.
Arra, hogy milyen könnyen lehet ebben a szakmában kiégni, azt a választ kaptuk, hogy ha az embernek sikerül megtartania a változatosságot, akkor a lelkesedés is megmarad. Ez például azoknak lehet nehéz, akik olyan cirkuszokban lépnek fel, ahol egy-egy előadást akár százszor is megtartanak, ugyanazon a helyen, ugyanazt. Őt mindenesetre manapság ettől nem kell féltenünk, hiszen amikor nem egy vertikális tánc műsorral lép fel, akkor gólyalábas akrobatikával kápráztatja el a közönséget.
A lapszámbemutató szűk egy órás beszélgetése a cirkuszosok összetett, de végeredményben határozottan csillogó világáról nem csak érdekes és különleges élmény volt a hallgatóság számára, de a kedvünket is meghozta, hogy jegyet váltsunk akár egy klasszikus, akár egy újcirkusz előadásra. Járjatok ti is cirkuszba!
