Címvédésre hajt a Sopron Basket – 2025/26 szezon beharangozó

Budapesti Szerkesztőség
2025-ben két év után ismét felért a csúcsra a Sopron Basket a Tippmix Női NB1/A-ban, miután egy kiélezett párharcban 3-2-es összesítéssel győzte le a Diósgyőri VTK csapatát. Nem meglepő, hogy a városban ismét kosárlabdaláz uralkodik, a szurkolók pedig az idei szezon kapcsán is hasonló sikerekben reménykednek. Teljes joggal, ugyanis a csapat kerete szokás szerint a legerősebbek közé sorolható.

Borítókép:  Sopron Basket / Tóth Zsombor

Távozó kulcsemberek és visszavonuló ikon

A drukkerek számára talán a legszomorúbb hír a közönségkedvenc Varga Alíz távozása. A 24 éves játékos új impulzusok reményében az NKA Universitas Pécs csapatához szerződött.

12 soproni szezon után bejelentette visszavonulását a szerb-magyar erőcsatár, Jelena Brooks. A játékos 2007 és 2010 között volt először a Sopron játékosa, majd egy orosz kitérő után a 2012/13-mas szezont ismét a hűség városában kezdte meg. Egy év után visszatért Oroszországba, de kipróbálhatta magát a WNBA-ben szereplő Washington Mystics csapatában is, valamint játszott a spanyol és a török élvonalban. 2017-ben tért vissza jelenlegi csapatához, ami jelen állás szerint karrierje utolsó állomását jelenti. 

,,A Sopron Basket a második otthonom lett, a város, a klub és a fantasztikus szurkolók a családomat jelentették jóban, rosszban. Nagyon hálás vagyok, rengeteget tanulhattam a kosárlabdában Oroszországban, Spanyolországban és Törökországban, de a szívem mindig is Sopron felé húzott.” – fogalmazott Brooks az Instagram-bejegyzésében.

Kép: Brooks Instagramon közölt képe

A légiósok közül az amerikai center, Jacinta Monroe, a görög hátvéd, Pinelopi Pavlopoulou és az ausztrál irányító, Stephanie Reid távozott.

Délszláv és kanadai érkezők

Irányító posztra a 2001-es születésű Nika Mühl érkezett. A horvát játékost 2024-ben a Seattle Storm draftolta, ahol 16 WNBA mérkőzésen lépett pályára. Egy súlyos térdsérülés következtében közel egy év kihagyásra kényszerült, azonban reménykedik benne, hogy Sopronban ismét a maximumot tudja nyújtani. 

Egy éves szerződést írt alá a kanadai Tara Wallack. A 4-es poszton bevethető, 22 éves játékos egyenesen Washingtonból érkezik a Sopron Baskethez. A 2024/25-ös szezonban 12,5 pontot, 6,7 lepattanót és 2,6 gólpasszt átlagolt 43,5%-os mezőnymutatóval.

Visszatért a csapathoz a fiatal szerb tehetség, Jovana Jevtovic. A 192 centiméter magas center 2023-ban igazolt Sopronba, egy szezon után azonban a Sopron Baskettől átkerült a Darazsakhoz. A kosárlabdát követők nyáron Miskolcon is találkozhattak vele, hiszen az U20-as B divíziós tornán képviselte hazáját. 

,,Szeretnék szintet lépni, ezért keményen kell dolgoznom, készen kell állnom az Euroligára és a magyar bajnokságra is. Nehéz szezonra számítok.” – nyilatkozta Jevtovic a felkészülési időszak során.

Kép: Friskovec, Jevtovic, Brooks és Mühl kreatív fotózáson Forrás: Sopron Basket / Tóth Zsombor

Marad a csapat gerince

A rajongók legnagyobb örömére a tavalyi szezon legjobbjának választott Böröndy Vivien és válogatott-beli csapattársa, Papp Klaudia is sárga-zöldben kezdi meg a 2025/26-os idényt. A tavalyi bajnok csapatból továbbá Sitku Zsuzsannának és a szlovén Friskovec Zalának szurkolhat a soproni publikum.

A keretet olyan fiatal magyar tehetségek erősítik, mint Laczkó Sára, Rokob Zora és Sinka-Pálinkás Szofi, akik a múlt heti, Vasas elleni mérkőzésen egytől-egyig be is mutatkozhattak a Sopron Basket felnőtt csapatában.

Továbbra is Gáspár Dávid irányítja majd a soproni gárdát, aki a tavalyi szezon végén 2027-ig meghosszabbította a szerződését a csapat élén.

Jól kapta el a rajtot a Sopron Basket

Szeptember 27-én, a Tippmix Női NB1/A első fordulójában meglehetősen sima mérkőzésen, 103-48-ra győzött a Sopron a Vasas Akadémia ellen. A találkozó szépsége hazai szempontból, hogy minden soproni játékos feliratkozott a pontszerzők listájára. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a debütáns Sinka-Pálinkás Szofi a maga 17 pontjával, 5/5-ös triplamutatójával, így megérdemelten vehette át a mérkőzés emberének járó díjat.

A második fordulóban a Ceglédet győzte le a Sopron 95-52 arányban, szintén hazai pályán. 

Kép: Mühl és Mayr párharca / Forrás: Sopron Basket / Tóth Zsombor 

Hosszú szezon elé nézünk 

A magyar bajnoki cím megvédése és a kupa elhódítása mellett a Sopron Basket kitűzheti céljául a lehető legfényesebb Euroliga visszatérést is, amihez azonban emberfeletti energiára, koncentrációra és persze a szurkolói támogatásra is nagy szüksége lesz.

A magyar bajnokság következő fordulójában a csapat a Dávid Kornél KA-t fogadja a Novomatic Arénában szombaton 18 órakor.

Az Euroligában a B jelű csoportban az olasz Beretta Famila Schio, a francia Flammes Carolo Basket és a Juhász Dorkát is a soraiban tudó Galatasaray lesznek a Sopron ellenfelei. A lányok a sorozatot hazai pályán a Flammes Carolo ellen kezdik meg, október 8-án, szerdán 18 órakor.