Borítókép: Port.hu
Lucy (Dakota Johnson) hatalmas sikerre tesz szert az Adore nevű személyes társkereső menedzsereként, ahol különböző kritériumok alapján sorolnak embereket egymáshoz. Ezután választják ki a megfelelő partnert az előfizetőknek. A cég célja egyértelmű: minél racionálisabb módon és minél hamarabb párt találni a klienseknek.
Az érzelmi töltet másodrangú, a külsőségen, státuszon és a biológiai szükségleteken van a hangsúly.
Celine Song szép lassan vezet be minket az online társkeresők rideg valóságába. Ahol a férfi attól férfi, hogy száznyolcvan centi felett van, gazdag és sármos. A nő pedig akkor képvisel értéket ha fiatal és szép. Ebben a világban bevett szokás a magasító műtét, illetve a különböző plasztikai beavatkozások. A kifejezetten különleges példányokat (embereket) unikornisoknak hívják, az unikornisok minden kritérium szintjén a legmagasabbat képviselik, és velük ideálisnak számít leélni egy egész életet.
Lucy ezen szemléletmód megrögzött híve. Ezt bizonyítja az, hogy mikor a Pedro Pascal által alakított sármos és gazdag Harry megkörnyékezi, és neki szegezi a kérdést, mi számára igazán fontos egy férfiban. Élből azt válaszolja, hogy az anyagiak, melyek stabilitást biztosítanak. Viszont lelke mélyén igenis hisz az igaz szerelemben ezért nincs partnere jelenleg.
A szerelmi bonyodalomba Harry és Lucy közé beékelődik harmadik félként a pincérként dolgozó, de színészi álmokat dédlegető exe, John (Chris Evans), aki a partnerkeresés – mint üzleti befektetés -szempontjából igencsak a ranglétra alján helyezkedik el.
A perzselő szerelmi háromszög a kapitalizmus kritikáját és a modern párkapcsolatok elhidegülését igyekszik taglalni, kisebb nagyobb sikerrel. Lucy ugyanis bármennyire is erőlködik, nem illik össze az unikornis státuszú Harryvel, aki pedig nem csak vagyonos, hanem kedves, magas és még intelligens is.
Inkább vissza-vissza kacsintgat a volt barátjához, akivel pont az anyagi kilátástalanság miatt szakított.
Lucy hite a cég profiljában lassacskán megrendül. Egészen pontosan akkor, amikor egyik kliense Sophie (Zoe Winters) szexuális bántalmazásnak esik áldozatul, egy olyan férfitól akit ő választott ki neki, minden logikai pontot súlyosan mérlegelve. Lehet, hogy mégsem csak a logika a fontos a párválasztásban?
A többesélyes szerelem kísérletet tesz korunk párválasztási problémáinak újratárgyalására, melyet mélyen átsző a kapitalizmus és a fogyasztás vágya, viszont sajnos ez némiképp kudarcba fullad.
Lucy végül ráébred, hogy a párkapcsolat nem csupán egy jól megtervezett haszonnal járó üzlet, így a film görbe tükröt tart nézőinek és a generációs problémáknak, mint például a Tinder kultúra és a mély megismerés hanyagolása. Mégis, a katarzisa végül elmarad.
A végkifejlet idealisztikus klisék halmaza: Lucy végül a volt barátját választja, mert vele érzi a szerelmet, nem is törődve az esetleges anyagi veszélyekkel. A döntés némiképp infantilizálja Lucy karakterét és mesébe illő túlszínezett végkifejletet biztosít a filmnek, és ami még fontosabb, egyáltalán nem ad hozzá egyedi gondolatot a narratív vonalhoz.
Ilyen végkifejletet már láttunk, minden második Hollywoodi filmben előfordul. Ezért képzelhető el az is, hogy a filmnek nem sikerült olyan átütővé válnia, ugyanis mélyen szeretne szántani, de sajnos a kreatív alapötlet ellenére egy közepes élménynél nem sikerül többet nyújtania.
