
Egy elkeseredett, kirekesztett lélek, akit senki sem képes igazán szeretni – József Attila a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője, akinek művei még ma is aktuálisnak számítanak. Poézise rendkívül összetett, mégis a legközvetlenebb élményt nyújtja az olvasók számára. Élete során sosem talált igazi otthonra, a szerelemben sem állt mellé a szerencse. Végül érzelmei lassan felemésztették egész lényét.
De hogyan jeleníthetjük meg mindezt a színpadon? Az elme belső viszáját, az érzelmek vészes fokozódását…
November 18-án, a soproni Botanikus kertben nyugvó szabadidős központ – név szerint Ligneum – nagytermében minderre választ is kaptunk. A “Kinek írom én ezt” című 70 perces előadás egy emlékezetes élményt nyújtott minden jelenlévő számára.
Hostyinszki Máté, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves próza és színművész szakos hallgatója mesélt nekünk saját dramaturgiájáról, a Déryné Társulatnál töltött szakmai gyakorlatáról, a színészi hivatásáról, és arról, hogyan talált rá saját hangjára, József Attila: Szabad ötletek jegyzéke című művével.


Lépésről lépésre az SZFE felé – Az út kezdete
- J.L: “Hogyan és mikor döntötted el, hogy ezzel a pályával szeretnél foglalkozni?”
- H. Máté: “Igazából tipikusan az a gyerek voltam, akire azt mondták, hogy milyen jó kiállása van, de még nem igazán tudtam mihez kezdjek vele, mert gyerekként persze ezt még fel sem fogja az ember. Először 14-15 éves koromban kerültem be egy amatőr zenés társulatba, illetve drámakörbe, mert akkor a baráti társaságom is ugyanúgy részt vett benne. Így gondoltam miért ne, én is kipróbálom magamat! Egyre nagyobb felelősséget bíztak rám, egyre nagyobb szerepeket kaptam, így azt éreztem számítanak rám és helyt kell állnom. Mivel jó visszajelzéseket kaptam, szépen fokozatosan alakult ki bennem gimnázium végén, hogy akkor én ezzel szeretnék foglalkozni. Más egyetemet például meg se jelöltem.”
- J.L: “Nagyon érdekes! Én viszont több ismerősömtől is hallottam, hogy nagyon nehéz bekerülni az SZFE-re.”
- H.Máté: “Igen, az SZFE-re való bekerüléshez több dolog is szükséges. A tehetség egy adott dolog, de az alázat, a belefektetett munka, meg egy jó nagy adag szerencse a legfontosabbak. Meg persze jókor voltam jó helyen.”
Máté saját dramaturgiája – A Szabad ötletek jegyzéke
Képzésük során a még harmadéves fiatal színészek egy izgalmas feladatot kaptak osztályvezető tanáruktól, Funtek Frigyestől: dolgozzák fel egy 20. századi magyar szerző munkásságát, felépítve ezzel egy egyéni repertoárt a művészi beszéd elnevezésű órájukra.
A tanár úr javaslatára Máté József Attilát választotta. Hosszas munka eredményeként született meg a Szabad ötletek jegyzéke-nek asszociatív anyaga, amelyet a költő verseivel is kiegészített. A szöveget több szempontból is tanulmányozta, formálgatta, hogy egy adott ívet kapjon és tisztán követhető legyen. A fő koncepció az önelemzés volt, ahogy a szerző a gyötrődésből visszavezeti fájdalmait a gyerekkorára.
- H. Máté: “Akárhányszor olvastam, be-be villantak József Attila versei is. Ezek ténylegesen szerepelnek benne egy-egy mondat erejéig, de nagyon sok utalás is van rá, hogy melyik gondolata éppen melyik versre asszociálhat. Itt jött a dolog érdekessége az én dramaturgiámnak. Mivel asszociatív anyag, miért ne jelenhetnének meg benne versek is? Ez hónapról hónapra duzzadt és olyan erős anyag lett belőle, hogy a tanáraim és az osztálytársaim egyöntetűen azt javasolták, hogy legyen belőle valami több.”

Az anyag sikere és erőssége miatt tehát megszületett a koncepció. A fiatal színész az anyag „fűszerezéseként” egy különleges hangszert, a csellót vitte bele az elgondolásba. Szerinte ez a hangszer „páratlanul ki tudja egészíteni ezt a nagyon maszkulin anyagot a maga szép, nőies hangzásával.” Társaként így Pál Olivér, a Zeneakadémia frissen végzett csellista művésze keltette életre a darabot.
“Mindenki szerethető” – A darab fő üzenete
- J.L: Milyen gondolatokat szeretnél átadni a nézőknek, így, hogy többször előadtad már a darabot? Milyen üzenet alakult ki benned?
- H. Máté: “Zsótér Sándor is megnézte a bemutatót – akinek a szavára én nagyon adok – és Ő tudta egy szóban nagyon jól megfogalmazni, hogy a “szerethetőség” a fő üzenet. Egyszer azt tanácsolta, hogy próbáljam meg úgy is előadni, hogy nem erre törekszem, nem ebből fogalmazok. Meglepően más értelmezése lett a dolgoknak. Szerintem nem volt még két ugyanolyan előadás, épp azért, mert az anyag nagyon improvizatív.”
De hogy is látja Ő maga híres magyar költőnket? Milyen kapcsolatban áll a műveivel? – Legutolsó kérdésünkre a színészpalánta egy gyönyörű lezárást biztosított rövid interjúnknak.
- J.L: “Valójában mennyire áll hozzád közel József Attila költészete és munkássága?”
- H. Máté: “Én most szavalok először József Attila verseket. Igazából nagyon sokáig nem mertem hozzányúlni a munkásságához, mert nagyon sok velem ellentétes gondolatú véleményt hallottam itt-ott, a versmondó versenyektől elkezdve a felvételiken át. Tudod, vannak olyan pillanatok, amikor el akarsz olvasni egy könyvet, de azt érzed, hogy még nem, mert még nincs itt az ideje. Nekem József Attila volt az egyik ilyen szerző, akihez sose mertem nyúlni. A másik egyébként Radnóti volt, de ez egy szakmai félénkség inkább. Amikor én úgy gondolom, hogy megérek egy Radnóti versre, akkor majd fogok szavalni Radnótit is, József Attilával is ez volt a helyzet. Persze nagyon sok József Attila verset tudtam fejből világéletemben, de sose mertem magamtól választani. Ez volt számomra a végső löket.”


Az anyaggal való elmélyült munka során Máté a „túlzott ragaszkodás” holtpontját is megélte, ahol már félteni kezdte az anyagot, mintha „tényleg az ő fiam borja lenne” – ennél kifejezőbb fogalmazást pedig nem is találhatott volna a mű egyediségének szemléltetésére.
Mindenáron szerette volna megvalósítani elképzelt koncepcióját, amit véghez is vitt egy csodálatos előadás keretében!

