Több mérkőzést játszik ma egy focista, mint 70 éve?

Budapesti Szerkesztőség
Nyáron lezárult a klubvilágbajnokság, szeptemberben elindultak a világbajnoki selejtezők, folyamatosan zajlanak a bajnokságok, elkezdődött a Bajnokok Ligája, jövőre itt van újra a VB. Szinte nincsen olyan nap, hogy ne közvetítenének éppen valamilyen focimeccset. Ez azonban régen nem volt így, vagyis ezt mondják. Visszaugrunk 70 évet az időben, hogy megnézzük, Puskás Ferenc éve milyen volt Szoboszlai Dominik idei szezonjához képest.
Borítókép: Molnár Boglárka

1955. november 27. vasárnap, délután egy óra, Budapest. 

A Népstadion lassan megtelik, a nézők elfoglalják helyüket a lelátón. Egy magyar szurkoló rosszalló tekintettel nézi az olasz szurkolókat a szemközti szektorban, egy másik pedig épp egy söröspohárral koccint a mellette ülő ellenfél drukkerrel. A játékosok 30 perc múlva már a stadion zöld gyepén fogják rúgni a bőrt. Puskás Ferenc is a kezdőben van, de ekkor még nem tudja, hogy a második félidőben ő fejeli majd az első gólt, a csapata pedig végül 2–0-s győzelmet arat Olaszország ellen a kalendáriumi év utolsó válogatott meccsén.

Öcsinek sűrű éve volt, ugyanis az év során a magyar válogatott 12 hivatalos mérkőzést játszott, Öcsi ezeken mind kezdő volt. Ezekből öt az Európa-kupa csoportmérkőzése, míg a maradék hét barátságos felkészülési meccs volt.

Az év elején még az 1954-es magyar bajnokságból átnyúló utolsó fordulót is le kellett játszani a Budapesti Honvédnak, ahol a klub kikapott, de így is a tabella élén zárt. Most pedig, november végén a csapat vezeti az idei bajnokságot, kettő hátralévő mérkőzéssel, 19 győzelem, egy vereség, négy döntetlen a mérlegük. Öcsi ezeken a mérkőzéseken is mind pályára lépett.

Az 1954/55-ös Magyar Népköztársasági Kupa során a Honvéd egészen a döntőig menetelt, ahol rekordszámú néző előtt végül alulmaradt és 3–2-re kikapott a Vasastól. És persze ne feledkezzünk meg a Közép-európai Kupáról sem, ahol a Honvéd végül az elődöntőig jutott. Mindkettő versenysorozat esetében Öcsi ugyanúgy az összes meccsen játszott.

Ha összegezzük Puskás Ferenc 1955-ös évét november 30-ig bezárólag, azt látjuk, hogy 47 hivatalos mérkőzésen lépett pályára. 

2025. november 30. vasárnap, délután három óra, London.

A London Stadion lelátóin nyüzsögnek az emberek, a sorok közt látni, ahogy egy West Ham szurkoló éppen próbálja áthámozni magát a már helyüket elfoglalt nézőkön. Pont időben érkezett meg, a meccs ugyanis hamarosan kezdetét veszi. A Liverpool kezdőjében ott van Szoboszlai Dominik is, és a vörösök végül 2–0-ra győzik le az ellenfél csapatát, ezzel a tabella nyolcadik helyére ugranak.

Szoboszlairól is elmondható, hogy eseménydús évet tudhat eddig maga mögött. A Liverpool ebben a naptári évben ugyanis összesen 33 Premier League mérkőzést játszott, amiből 20 a tavalyi győztes szezon része volt, míg 13 az ideihez tartozott. Ezek közül csupán egyetlen egy tavalyi meccsen nem lépett pályára Dominik.

Az FA-kupa tavalyi szezonjában a két meccs közül az egyiken játszott és az FA Community Shield idei meccsén is pályára lépett. Az EFL Cup előző szezonjának három összecsapásából kettőn, a nyár hat barátságos felkészülési mérkőzései közül pedig ötön lépett pályára.

A Bajnokok ligája 2024/25-ös szezonjának idei meccsei közül hármon is pályán volt, a szeptemberben indult szezon eddigi öt meccsén pedig szintén kezdőjátékos volt és minden alkalommal 90 percig a pályán volt a 10-es mezszámot viselő magyar labdarúgó.

A klubmérkőzések mellett a nemzetközi porondon sem volt meccsből hiány. A magyar válogatott idén tíz mérkőzést játszott, melyeken Szoboszlai mindig pályára lépett. Nemzetek Ligája osztályozó és barátságos felkészülési mérkőzés egyaránt kettő-kettő, míg világbajnoki selejtezőből hat darab volt a naptárában.

Végezzük el most is a rövid összeadást és megkapjuk, hogy Szoboszlai idén november 30-ig bezárólag összesen 59 mérkőzésen szerepelt.

A végeredményeket összevetve látjuk, hogy ha egy naptári év körülbelül ugyanakkora szeletét nézzük meg ma és 70 évvel ezelőtt, akkor egy mai labdarúgónak több meccsen kell részt vennie. A számok alapján nem tűnik annyira drasztikusnak a különbség, azonban fontos megemlíteni azt, hogy Öcsi az 1955-ös évben minden hivatalos meccsen pályán volt, legyen itt szó barátságos, tét, nemzetközi vagy klub mérkőzésről. Ezzel szemben Szoboszlai esetében látjuk, hogy nem lépett minden mérkőzésén pályára. Ha utóbbi eseteket is beleszámolnánk, a 12 meccses különbség még nagyobbá válna.

Öcsi oldaláról továbbá azt is meg kell említenünk, hogy bár az elemzésben vizsgált mérkőzések mind hivatalosak voltak, a magyar válogatott 1955-ben további 16 nem hivatalos mérkőzést is játszott különböző hazai és külföldi klupcsapatok ellen (pl. Vadásztölténygyári Vasas 20–0, Kínai főiskolai válogatott 8–0), melyek közül csupán a Sopron válogatott ellen nem lépett pályára Puskás. Ha ezeket is beleszámítanánk az összegzésbe, Öcsi (63) megelőzné Dominikot (59).

A 2025-ös évben Szoboszlai még hat mérkőzésen léphet pályára, míg Puskásnak csak kettő további mérkőzése volt december 31-ig. Ezeket összesítve Szoboszlai a hivatalos mérkőzések számát (65) tekintve 16 meccsel játszana többet, míg Öcsi nem hivatalos mérkőzéseit is beleszámítva a különbség 1 meccsre csökkenne. Tehát az is lehet – ha Szoboszlai egy meccsen nem lép majd pályára –, hogy a két játékos ugyanannyi mérkőzést játszott.

Mi az oka ennek a különbségnek?

70 év alatt nem csak olyan alapvető dolgok változtak meg a futballban, mint a labda mérete vagy alakja, a felszerelések, a pályaviszonyok, hanem maguk a versenysorozatok és azok mennyisége is.

Ma vannak olyan tornák, amelyek Puskásék korában még nem léteztek. Ilyen az Angol Ligakupa, amelyet 1960-ban alapítottak, de ide sorolható a magyar labdarúgó-ligakupa is, ami 2007 és 2015 között működött. És bár a statisztikának nem volt része, de példa az idén visszatérő FIFA klubvilágbajnokság is, amit 2000-ben rendeztek meg először. De megemlíthetjük még a jelenkori UEFA Bajnokok Ligája elődjét, a BEK-et (Bajnokcsapatok Európa-kupája) is, amely 1955 szeptemberében vette kezdetét.

Az egyes versenysorozatok felépítése is megváltozott az évek során, legyen itt szó például a tavalyi szezontól új lebonyolítást kapó Bajnokok Ligájáról vagy a labdarúgó-világbajnokságról, amelyen a 2026-os évtől 48 nemzet csapata vesz majd részt. 

Hazai szempontból az első osztályú bajnokság felépítése is megváltozott, míg 70 éve 26, ma már 33 meccsből áll egy csapat szezonja. De a top ligák esetében is növekedett az egy csapatra jutó mérkőzések száma 1955-höz képest, a spanyol élvonalban 30-ról 38-ra, az olaszoknál 34-ről 38-ra nőtt.

*Az 1955/56-os Oberligában a bajnok csapat által játszott mérkőzések száma a 37.

Az elmúlt egy évben egyre több sportoló, edző és szakértő szólalt fel annak kapcsán, hogy kezd túl sok lenni a futball mérkőzések száma egy naptári évben. A Manchester City Aranylabdás középpályása, Rodri például így nyilatkozott tavaly szeptemberben:

„Úgy gondolom, hogy közel vagyunk hozzá [a sztrájkoláshoz]. Ez a játékosok általános véleménye. Ha ez így marad, el fog jönni az a pillanat, amikor már nem lesz más választásunk. Ez egy olyan dolog, ami aggaszt minket, hiszen mi vagyunk azok, akik szenvednek”.

A játékos arról is beszélt, hogy szerinte évente 40-50 meccs lenne az ideális egy játékos számára, ami ennél több, az már nem jó, és az új változtatásokkal ez akár 70-80-ra is növekedhet, ha a csapat esetleg a döntőig jut egy adott tornán.

Ennek kapcsán Szoboszlai eddigi 59 mérkőzése már nem esik bele az ideális kategóriába, és az évnek még nincsen vége, és idén nem is rendeztek Európa- vagy világbajnokságot, ami tovább növelné a mérkőzések számát.

Egy további probléma, amely a nagyszámú meccsekkel jár, az a sérülések drasztikus növekedése. Magától értetődő, hogy minél többször lép pályára a játékos, annál inkább megterheli az izmait és az esélye is megnő annak, hogy sérülést szenvedjen. A több mérkőzés pedig több edzést kíván maga után, amely szintén a játékosok kimerültségéhez vezethet. A Howden Professional Sport által készített tavalyi kutatás kimutatja, hogy

a 2023/24-es szezonban az öt nagy ligában (Premier League, Bundesliga, La Liga, Serie A, Ligue 1) összesen 4123 sérülés történt, ami a 2020/21-es szezon adataihoz képest több mint 37%-os növekedést jelent.

Végezetül elmondhatjuk, hogy bár az itt leírtak csupán két véletlenül kiválasztott év és játékos által reprezentált adatok, mégis egy jó betekintést adnak számunkra. És hogy a több mérkőzésnek örülnünk kell avagy sem, azt mindenki maga döntse el.