3 + 1 dolog, amit a svédektől tanulhatunk

Soproni Szerkesztőség
Svédország egy rendkívül sokszínű nemzet. Életmódjuk nemcsak emiatt izgalmas, hanem amiatt is, hogyan ötvözik a tradíciókat a jövő megoldásaival. Utazásom során sok újdonságra lettem figyelmes.

Borítókép: saját kép

Fenntartható közlekedés

Rögtön a reptérről a városba érkezve feltűnt a svéd kerékpár- és rollerkultúra. Ez idáig úgy gondoltam, csak a hollandok ragaszkodnak ilyen mértékben a kerékpáros közlekedéshez, de kellemesen csalódtam, hiszen a svédek is hasonlóan fenntarthatóan gondolkodnak. Az egész belváros környékét jellemezték a külön elhelyezett biciklitárolók (még azok is annak voltak használva, amik nem feltétlen arra lettek kitalálva) illetve, ami még ennél is szembetűnőbb volt, azok a külön kerékpár- és rollerező sávok, valamint a rollereknek fenntartott parkolók. Ez a dedikált infrastruktúra is jól mutatja a zöld közlekedés prioritását.

Ott tartózkodásom alatt kiderült, hogy a helyiek előszeretettel hagyják otthon az autójukat. Még a csípős hideg ellenére is minden reggel nyeregbe pattannak,  vagy előveszik a rollerüket, és elegáns szövetkabátjukban, aktatáskával a kezükben indulnak el a munkahelyükre. Ennek köszönhetően rendkívül kevés autó van forgalomban, és még azok többsége is inkább elektromos meghajtású. 

Délelőtt és délután is “Fika”

Legkedvesebb emlékem (ottlétem során) talán a Fika szokás megismerése volt. Valójában ez az angoloktól ismert Tea Time-ra hasonlít, annyiban különbözik, hogy milyen időpontban és mit fogyasztanak. Svédországban nagyjából reggel 9 és 11 óra között tartják a Fika-szünetet, ami kávézást és sütizést foglal magába. Ez az időszak a társasági együttlétről, beszélgetésről és a lelassulásról szól. Ezt a nap folyamán megismétlik, nagyjából olyan 14 és 15 óra között. Kulcsfontosságú szerepe van ebben a süteménynek is, hiszen – ahogy nekem is mondták – anélkül a Fika nem teljes. A svédek büszkék saját fahéjas csigájukra, a kanelbulle-re, amely egy lágy kelttészta, fonott vagy feltekert formában. Megkülönböztető jegye a gyöngycukorral történő díszítés. Október 4-én még külön „Kanelbullens dag” (fahéjas csiga napja) is van Svédországban.

Ezek mellett megkóstolhattam a svédek másik kedvenc sütijét, a kärleksmums-t. Ez az édesség pedig egy kakaós piskótakocka, a tetején csokimázzal és kókuszreszelékkel. Neve magyarra fordítva “szeretetteljes finomságot” jelent. 

Fika-szünet / saját kép

“Mysig Stund”

Svédországra jellemző a kemény és hosszú tél, vannak hónapok amikor, az ország nagy része egyáltalán nem jut természetes fényhez. Ezért is fontos a svédeknek a mys (meghittség) koncepció. Ebbe beletartozik az a szokás, hogy lámpákat vagy gyertyát helyeznek az ablakokba, ezzel kompenzálják a napfény hiányát, ami barátságosabb és biztonságosabb hangulatot kölcsönöz az utcáknak és saját otthonaiknak. Fontosnak tartják, különösen azoknál a lakásoknál, ahol nincs függöny (vagy csak kevés), hogy a lámpa ne “engedje be” a kinti sötétséget. Ezt a jelenséget fényfüggöny-hatásnak hívják, mivel a belső megvilágítás megnehezíti a belátást kívülről, ezzel is teljes komfortérzetet biztosítva a bent lévőknek.

Belvárosi utca / saját kép

+ 1  Készpénzmentes társadalom

A svéd gazdaságban a papírpénz használatának gyors hanyatlása megosztó témának számít. Míg itthon és más országokban még mindig vitatott, hogy van-e szükség készpénzre a digitális fizetési módok mellett, addig Svédországban ez már egy lezajlott folyamat. 

Városszerte a kártyás fizetést részesítik előnyben, több helyen meg is jelenik az “Only Card” felirat. Miért előrehaladó ez a hozzáállás?  Elsősorban a kártyás tranzakciók minden pénzmozgást átláthatóbbá tesznek a vállalkozások és a könyvelés számára. Ez jelentősen csökkenti az adócsalás és a feketegazdaság esélyét. Valamint a bankok részéről is gördülékenyebb és olcsóbb a pénz kezelése.

A fogyasztók nagy része már használja a mobiltelefonjáról elérhető digitális pénztárcát, amivel másodpercek alatt tudnak bármit fizetni. A – szinte mindig – kéznél lévő telefonunk vagy okosóránk segítségével pedig megkerülhető a különféle bankjegyek keresgélése, ami így a sorban állás idejét is csökkenti. Svédországnak már szinte a teljes infrastruktúrája támogatja a kártyás tranzakciókat, ez azt jelenti: az ország minden pontján lehetőség van digitális fizetésre.