A magyar női kézilabda válogatott megnyerte első középdöntős meccsét

Pécsi Szerkesztőség
Románia ellen játszotta első középdöntős mérkőzését a magyar női kézilabda válogatott a németországi világbajnokságon. Habár az első félidő végére Románia közelebb tudott kerülni, összességében magabiztosan nyert Magyarország.

Borítókép forrása: Pesti Srácok

Sok kiállítás az első félidőben

Jól kezdte a magyar válogatott a meccset, a félidő közepéig 5 góllal is vezetett. Az első játékrész második felében sok ziccer kimaradt magyar részről. Ezért a sorozatos kiállításoknak köszönhetően (Papp Nikolettát, Hársfalvi Júliát és Faragó Lucát állították ki két percen belül), Románia visszajött valamelyest a mérkőzésbe és felzárkóztak két gólra. (18-16)

Tóvizi Petra gólöröme – forrás: Mandiner

Sima lett a vége

Kaotikusan indult a második félidő: Románia többször is egalizálhatta volna az eredményt, azonban Vámos Petra nagyszerű teljesítményének, valamint Janurik Kinga fontos védéseinek köszönhetően a magyar csapat ismét jelentős előnybe tudott kerülni. (24-21)

Kuczora Csenge (fehérben) a román védők szorításában – forrás: MTI fotószerkesztőség

Ettől kezdve pedig a magyar csapat fölénye nem is igazán ingott meg, a románok is elfáradtak. Végül Magyarország öt góllal, 34-29-re győzte le a román válogatottat, ezzel pedig fontos lépést tett a legjobb nyolc közé való továbbjutás felé.
Pénteken folytatás következik Japán ellen.

Női középdöntő, 1. forduló, I. csoport
Magyarország-Románia 34-29 (18-16)

Következő mérkőzés
Magyarország-Japán (2025.12.05., 18:00)