Sam Raimi 2026-os horrorfilmje – véleményem szerint – inkább egy enyhébb hangvételű thriller felé hajózik, mintsem vérfagyasztó horror felé. Mindemellett a félelmetes, túlélő vonal mellé becsatlakozik a vígjáték műfaja is, amelyre viszont azt kell mondanom, hogy egy-egy ponton igenis bevált. A főbb szerepekben Rachel McAdams és Dylan O’Brien látható, ami egy rendkívül érdekes és izgalmas párosításnak minősül. Mellettük természetesen nem hagyhatjuk ki Edyll Ismail, Xavier Samuel, Emma Raimi és Chris Pang nevét sem a listáról.
Hogy a horror és a humor fúziója miként jelenik meg a filmben és valóban beválik-e, nagyon szubjektív. Azonban a következőkben szeretném kiemelni a számomra legemlékezetesebb és figyelemfelkeltőbb pillanatokat. Persze, csak óvatosan!
Linda, a csodabogár – A női önmarcangolás
Rachel Mcadams karaktere tökéletes mintája a kívülálló, mégis a végsőkig törtető nőnek. Több mint hét éve vár munkahelyén a megígért előléptetésre és tehetségének felismerésére, azonban a cég legújabb vezetője – a fiatal, jóképű Bradley Preston (Dylan O’brien) – semmi áron nem adná meg ezt a kiváltságot a legügyetlenebb és legelviselhetetlenebb dolgozójának. Linda igyekezete nem kifizetődő, ezt ő maga is látja és érzi. Mégsem hagyja, hogy a felsőbbrendűség és a férfi anarchizmus megtörje őt. Sorra ismételgeti magában a film egyik legerősebb kulcsmondatát: “Erős nő vagy! Képes vagy rá! Úgy vagy jó, ahogy vagy, Linda!”
Hogy a véletlen, vagy a sors keze játszik az életével, nem tudni. Bradley mégis úgy dönt, hogy a Bangkokba tervezett üzleti útjára a hölgy is elkísérheti. Elvégre bizonyítani akart, itt az alkalom! Linda az első pillanattól kezdve vonakodik, ám mélyen, legbelül tudja, hogy a kezében tartja élete legnagyobb lehetőségét. Épp ezért kétségeit félresöpörve indul a páratlannak tűnő, nagy kalandra… Melynek utolsó túlélői közé tartozik.
Lám, a valódi férfi! – Hatalmi jelkép és társadalmi ranglétra
Édesapja halála fájdalmas seb Bradley számára. Ámde nem annyira, hogy ne fogadja el családi örökségét, a piac élén száguldó cégük vezetői pozícióját. A dolgozók közé lépve első pillanattól érződik a hatalomvágy, a gátlástalanság és a rettentő gőg – egy szóval a filmekben előszeretettel ábrázolt elit réteg minden létező hátulütője. A Linda iránti látványos feszengése és undora azonban minden tulajdonságán túlmutat. A hölgy vonzalma viszont semmivel sem apad iránta, amely a való világban is létező, női kötődési problémák tökéletes lenyomatát képezi.
A bangkoki repülőút zavartalan, jókedvű hangulatát egy kavargó szélvihar zavarja meg. A gépen utazó társaság eleinte el sem tudja képzelni, hogy életük utolsó perceit számlálhatják. A vihar azonban egyre nagyobb lesz, a masszív szerkezet pedig megadja magát a természet törvényeinek.
Linda egy lakatlan szigeten ébred, zavartan, mégis legbelül izgatottan fedezi fel a homokos part minden szegletét. Ekkor talál rá a második, és rajta kívül az egyetlen túlélőre, Bradley-re. Itt merülne fel az igazi morális kérdés – Megéri-e megmenteni? Megérdemli, hogy megmentsék? Főszereplőnk viszont nem gondolkodik. Profi módjára építi fel a kis táborhelyük, amely életben tartja őket. Mintha erre született volna. Egy igazi túlélőnek. Az ősi emberi ösztönök a film ezen pontján kezdenek felszínre bukni, pedig még közel sem csúcsosodnak ki.
“Nem jön segítség. Egyszerűen el kell fogadnunk, hogy mostantól így állnak a dolgok.” – Linda Liddle
Élelem, víz és menedék.
Az emberi szükségletek alapjai, ami reményt ad. A film tökéletesen játszik a kiszolgáltatottság és a korlátok feszetegésének érzetével. Vissza kell térnünk a kiindulási ponthoz, az állati ösztönökhöz. Linda és Bradley kiszakadt a biztonságos világból, ami egyszerűen összezavarja az elme és a test működését. A férfi eleinte ellenkezik, megrögzötten kapaszkodik rangjához és elveihez, mégis hamar rá kellett ébrednie, hogy egyedül napokon belül meghalna. Így lám, erősebb az ösztön a józan észnél és a férfi által felállított értékrendnél.
A mű hangulata igazán feszengő. A kellemes, élénk színek nyugodt hangulata tökéletes prezentálása a mögötte megbúvó képmutatásnak. A szereplők látszólag zökkenőmentes kapcsolata már-már idilli képet festhet, viszont minden apró pillanatban megbújik a kockázat. A film épp ezzel a “semmi sem biztos” érzéssel kavarja össze a nézőt, ami zseniálisan működik a történet előrehaladtával. A későbbi képsorokban meg is mutatkozik a két ember valódi arca: a férfi erős kétsége és rettegése, tökéletes ellentétben van a nő nyugalmával, biztonságérzetével és a szabadsággal, amire már olyan régóta vágyott. Olyannyira, hogy az örök életet tervezi szíve plátói, elérhetetlen szerelmével, Bradley-vel.
A szörnyek nem maguktól születnek, hanem teremtik őket!
A rendező bár mellékszálként, de betekintést nyújt a karakterek múltjába. Bradley látszólag fényűző és tökéletes élete lehetséges, hogy mégsem olyan zökkenőmentes, Linda előző tapasztalataiból pedig számos fontos és megrázó tény kerül felszínre. A két főszereplő ebben a pillanatban a legsebezhetőbb, a legnyitottabb egymás felé, mely felüdülést kelt egy másodpercre a nézőkben.
Viszont nem engedhetjük, hogy a felszín megtévesszen! Gyakran hallani a mai világban a fő mondatot, miszerint “Nem tudhatod, mikor ül melléd egy valódi gyilkos”. Ez az alkotás fantasztikusan játszik a karakterek elesett, védtelen álarcával, ami mögött valódi, húsvér bosszú és őrület rejlik. Rachel Mcadams személyét látni egy ilyen szerepben egyenesen felüdülés, újdonság és izgalom. Dylan O’brien már sokszor bizonyított hasonló környezetben, a színésznőtől viszont igazi meglepetés volt számomra.
A forgatókönyv sikerességének (vagy éppen sikertelenségének) szempontjából muszáj pár szóra kitérnem a látványvilág apró elemeire is, melyek őszinteségemmel élve – számomra nagy csalódást okoztak. Számos jelenet eszméletlenül erős hatást keltett volna, amennyiben a megoldást kissé átformálják. Sok jelenet már magától a látványtól volt nevetséges, nem pedig a benne rejlő poéntól. Mind a széltől bomló repülőgép, mind a feszültségkeltő véres, valódi klasszikus horror elemek sikeresebb képet mutattak volna, kevesebb és finomabb CGI-jal.
Összességében azonban elmondható, hogy Sam Raimi egy kellően érdekes filmet készített a Gonosz halott széria mellé, azonban bátorkodom kifejteni, hogy közel sem kaptam meg azt a csodafaktort és lélegzetelállító élményt, mint amit vártam a filmtől. Az érték és a társadalomkritika egyaránt jelen van, megfelelően átjön, viszont személy szerint jobban esett volna egy kellően magas szintű, kiemelkedő képi világ is a történet mellé.
Akik viszont érdeklődnek a sötétebb hangvételű kalandfilmek és az emberi belső értékek viszálya iránt, azoknak kifejezetten ajánlom a művet! Az alkotás már az interneten és a Disney + oldalán is elérhető.
