Borítókép: Farkas Bertalan saját képe
A vadászat mint generációkon átívelő örökség
Gyerekként beleszületsz egy világba, amelynek jelentőségét talán csak évekkel később érted meg. Van egy egészen másfajta kötődés, amely a hajnali ködben, az erdő illatában és a természet csendjében kovácsolódik össze igazán. Nem a fegyverekkel, és végképp nem a lövéssel kezdődik. Sokkal inkább azzal a gyermeki rácsodálkozással, amikor a szülő kézen fogja a gyermekét, megmutatja, hogy melyik gomba ehető, hogyan susog a tölgyfa a szélben, és miként kell csendben, türelemmel figyelni a vadvilágot.
Ez a fajta nevelés szinte észrevétlenül válik az ember részévé. Nem csupán ismereteket ad, hanem szemléletet formál: megtanít értékelni és óvni mindazt, amit a zöld környezet nyújt. Ezeket az aprónak tűnő részleteket talán csak az veszi figyelembe, akit egészen kis kortól kezdve tudatosan neveltek ebben a közegben. Farkas Bertalan, a Soproni Egyetem erdőmérnök szakos hallgatójának életében is egy hasonló korai kötődés rajzolódik ki, amelyet a családi háttér és az édesapjától kapott útravaló alapozott meg. Beszélgetésünk során Berci felidézte, milyen meghatározó szerepet játszott a családjával közösen átélt első erdei élmény.
„Édesapám hivatásos vadász, mindemellett édesanyám is vadászik. Mindig úgy neveltek, hogy kint legyek a természetben, tiszteljem a vadvilágot, és értékeljem mindazt, amit a természet ad nekünk. Ez szerintem magába foglal mindent. Szerelem volt első látásra, amikor hétévesen édesapámmal együtt mehettem fel a magaslesre.”

Sopron és az erdő kapcsolata
A természet szeretete önmagában is sokat adhat az embernek, de egészen más perspektívát jelent, amikor az élővilág működését már tudatosan, szakmai szemmel is elkezdjük felfedezni. Berci esetében a természet szeretete nem állt meg a családi élményeknél: tanulmányai és későbbi munkája során egyre közelebb került ahhoz, hogy szakmai szempontok alapján is megértse az erdő működését. Sopron ebben különleges szerepet tölt be számára. Kíváncsi voltam, vajon mit tud adni egy ilyen közeg annak, aki már jóval az egyetemi évei előtt otthon érezte magát az erdőben. Berci saját tanulmányi és szakmai útján keresztül mutatta be, hogyan formálta szemléletét az erdészeti képzés és a Soproni Egyetem.
„A tanulmányaim nagyon sokat formáltak a vadászathoz és az erdőhöz alkotott képemben, mivel már a középiskolát a Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban végeztem, és itt szereztem először erdésztechnikus képesítést. A technikusi évek után elkezdtem dolgozni erdészként, de a szakmai tudásomat bővíteni szerettem volna. Fejlődésre vágytam, meg akartam érteni a természet működését, ezért jelentkeztem a Soproni Egyetemre. Mindez egy tudatos építkezés volt az életemben, gyerekkorom óta nagy vágyam volt ezzel foglalkozni. Az egyetem pedig megnyitott egy teljesen másik látásmódot az erdőről és a vadászatról, legfőképpen a türelemre és a kitartásra tanított meg. Sem az erdőnevelésben, sem pedig a vadászatban nem kapkodhat az ember, kitartóan kell dolgozni, időt és energiát nem sajnálva. Bár, hogy ezt megértsem és kamatoztatni tudjam sokat segített édesapám kitartó és hosszadalmas tanítása. Olykor egy plusz tehernek tűnt, majd csak évekkel később jöttem rá arra, hogy miért is kaptam ilyenfajta neveltetést tőle.”

Több mint amit kívülről látunk
A vadászat talán az egyik legmegosztóbb tevékenység, amelyről sokaknak határozott véleménye van, még akkor is, ha valójában csak egy-egy oldalát ismerik. Vannak, akik számára ez egy természethez kötődő életforma és felelősségvállalás, mások elsősorban az állatok elejtésével azonosítják. Pedig ezeknek a hátterében egy sokkal összetettebb világ húzódik meg. Vajon mi az, amit azok látnak a vadászatból, akik valóban ismerik, és mi az, ami a kívülállók számára rejtve marad? Éppen ezért fontosnak tartottam, hogy Berci ne csak a vadászathoz fűződő élményeiről, hanem annak valódi jelentéséről is meséljen nekünk.
„A vadászat megítélése az elmúlt 10-15 évben különösen megromlott, ez véleményem szerint köszönhető a közösségi médiának. Megosztó lett a vadászat, mert a társadalom nagy része nincs tisztában a vadászat szerepével, a tervszerű vadgazdálkodással, azt gondolják, hogy minden szabályozás és elv nélkül csak „gyilkolunk”. Ellenben a vadászat rendkívül szigorú szabályok és tervek alapján zajlik. Elvárják tőlünk, erdészektől, hogy erdőt neveljünk, kirándulóhelyeket, pihenőhelyeket hozzunk létre, ahol az emberek ki tudnak kapcsolódni a családjukkal, barátaikkal vagy egyéb más módon. És valójában tényleg ez a célunk, egy fenntartható erdőgazdálkodással.
Itt jön a hátulütő, erdőt nem tudunk nevelni a vadállomány szabályozása nélkül, mivel, ha egy területen a vadlétszám meghaladja a terület maximális vadeltartó képességét, akkor az erdősítéseinket lerágja vagy éppen kitúrja a vad. Illetve, ha nem szabályoznánk az állományt, akkor a mezőgazdasági vadkár is nagymértékben megnőne, amiből csak azt vennék észre az emberek, hogy megnő a termékek ára a boltban.
De a vadászat nem csak erről szól, hosszú kint töltött órák, várakozás, az állatvilág megfigyelése, megismerése. Az az ember, aki órákat, éjszakákat tölt kint az erdőben megismeri az állatok viselkedését, és a vadász embereken kívül ez nagyon kevés ember számára adatik meg.”


Az erdő tanítása
Felmerül bennem a kérdés, mikor tanulunk meg igazán figyelni? Hiszen már a generációnkra is rendkívüli hatást gyakorol. Igenis meg kell tanulni észrevenni az apró változásokat, felismerni a világ jelzéseit, és elfogadni, hogy nem minden történik a saját tempónk szerint. Egy-egy hosszabb várakozás, a neszek megfigyelése vagy akár egy állat rövid felbukkanása is olyan katartikus élményt jelenthet, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Számomra a legérdekesebb az, hogy a vadvilág mennyi mindenre taníthatja meg az embert anélkül, hogy egyetlen szót is szólna. Amikor arról kérdeztem Bercit, mit jelent számára a csend, a türelem és a várakozás, olyan erdei pillanatokat idézett fel, amelyek jól megmutatják, mit adhat az embernek a természetben töltött idő.
„A csend egyenlő számomra a nyugalommal. Azzal a csenddel, amikor kint az erdőben a lemenő nap sugarai eltűnnek a hegyek mögött, majd a szürkületben a rigók zenéje is elhallgat, és a sötét beálltával már csak egy-egy tücsök ciripelése vagy fülemüle dala töri meg a némaságot.
A türelmet és a várakozást pedig a kint töltött hosszú órák jelentik. Amikor a magaslesen ülve arra várok, hogy esetleg megpillantsak egy őzet vagy egy szarvast. Számtalan olyan hosszú óra és magányosan eltöltött este múlt már el, hogy egyetlen nagyvadat sem láttam. Az erdő azonban ilyenkor sem üres, hiszen mindig látni valamit: fekete rigókat, cinkéket, vagy éppen egy szajkót, amely a földre terített kukoricát cseni el a szóróról.
Mindenkinek kívánom, hogy egyszer tapasztalja meg azt az érzést, amikor a gímszarvas tehén vezeti a borját, vagy egy vaddisznó koca bevezeti a szóróra a pár hetes csíkos malacait, és fel-alá mászkál nyugtalanul, amíg a malacai esznek, mert félti őket és vigyáz rájuk. Az erdő tanít, ezeket a könyvekből nem tanulhatja meg az ember és nem is értheti meg. A vadászat nyugalmat ad, sok esetben még a fegyverem sem kerül megtöltésre, ott csend és nyugalom van, pár órára kikapcsolódom, talán ez az igazi pihenés számomra. A vadászat maga az alázat, az elszántság és az állatvilág tisztelete!”


A szenvedély, amely mindig tovább vezet
Egy örökölt szenvedélyt továbbvinni önmagában is különleges, de talán még fontosabb, hogy az ember közben megtalálja benne a saját útját. Berci történetében a természet iránti szeretet nem állt meg az emlékek szintjén, hanem a jövőre vonatkozó terveiben és a tanulás iránti nyitottságában is tovább él. A jövő azonban új kérdéseket és kihívásokat is tartogat azok számára, akik ezt az életformát választják.
„Ha a természetről és a vadászatról van szó, minden egyes nap tanulok valami újat. A jövőben is ez motivál. Kérdezni nem szégyen, hiszen a megfelelő tudás birtokában bármit elérhet az ember. Sajnos a növekvő társadalmi nyomás miatt arra mindenképp fel kell készülniük a következő generáció vadászainak, hogy megvédjék a hivatásukat. Csak azt tudom nekik tanácsolni, hogy mutassák be minden olyan embernek az erdő és a vadászat azon oldalát, amit én most megfogalmaztam ebben a pár sorban, mutassák meg igazán azt az oldalát a természetnek és a vadászatnak, amit az emberek nem látnak.”

Talán éppen ez adja a tanulság lényegét: a természet iránti vonzalom nem egy egyszeri élmény, hanem egész életen át formálódó kapcsolat. Ha legközelebb a fák között sétálunk, érdemes lesz pár pillanatra megállnunk, zsebre tenni a telefonunkat és csak figyelni. Ahogy James Fenimore Cooper írta: „Az erdő sohasem néma (…), csak meg kell érteni a beszédét.” A családi útravaló, az egyetemen megszerzett tudás és az erdőben gyűjtött tapasztalatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a kapott örökségből saját út váljon. Nyitott szívvel kell járnunk a rengetegben, hogy mi is megtapasztalhassuk ezt az érzést. De addig is, tegyünk meg hát mindent, ami tőlünk telik, hogy ezt a hagyományt továbbra is ápoljuk és támogassuk.

