Keresés
Close this search box.

Legyél te is hallgatós! Jelentkezz hozzánk március 3-ig!

Birodalom egy panellakásban

A Móricz Zsigmond körtéren található Óvóhely nevéhez híven kulturális bunkerként szolgál a betévedő vendégek számára. Különösképpen az alternatív- és amatőrszíntársulatok szerelmesei találnak kedvükre való elfoglaltságokat a számos igényt kielégítő italkínálat mellett. Január 28-án sem volt ez másként Varga-Amár Rudolf rendezése, a Vaksötét lárma kapcsán, melynek megtekintésére februárban és márciusban is lesz lehetőség.

A szerző-rendező által királydrámaként aposztrofált alkotás középpontjában a tömegpszichózis kérdésköre áll. Adott egy diszfunkcionális család, melyben az apa képtelen ellátni családfői feladatait. Nem tudjuk, hogy látássérültsége és téveszméi mióta uralkodtak el rajta, kizárólag a következményeket látjuk. Miközben a saját fia gyámsága alá helyezték, meggyőződése, hogy egy meg nem nevezett középkori birodalom uralkodója, aki ellen elsőszülött gyermeke idegen erőkkel esküdött össze a trón megszerzése érdekében. A feleség ismeretlen ideje elköltözött. Palamedes egymaga kell szembenézzen apja ápolásával, és húga, Octavia elzárkózására is megoldást kell találnia. A helyzet kezelése érdekében, felfogad egy ápolót, akit vélhetően a családsegítőn keresztül ismer meg, nem fűzik személyes szálak a jelenlévőkhöz, azonban a képzeletbeli világban Negro, egy Itáliából hazahívott lovag szerepét kényszerül betölteni. Nagy felelősséget tesznek a vállára, hiszen egyik pillanatról a másikra felkérik helytartónak.

Ahogyan az lenni szokott, az új szereplő feltűnése felborítja az eltolódott ellensúlyt. Szembe kell nézni a stabilan fennálló rendszer helyett valami meghatározatlan újnak a beköszöntével. A következetesen Negrónak szólított ápoló megtesz minden tőle telhetőt, hogy megőrizze józanságát, azonban az őt körülvevő közeg, nemigen engedi, hogy kimaradjon a lakás egészét leuraló szerepjátékból. Stratégiája lényege, hogy azonos távolságot tartson a család tagjaitól és az őket támogató szomszédságban élő özvegyasszonytól, továbbá fel kívánja hívni figyelmüket a néhány négyzetméteren elterülő birodalom valótlanságára.

Hőseink teszik a maguk lépéseit, melyeket időnként zenei betétek szakítanak meg, amikor rendre feltűnik a halál egy atipikus ábrázolása, ahol az elkerülhetetlen vég leginkább a görög mitológia nimfáira emlékeztet. Rendkívül termékeny megoldás, hiszen az elmúlás egyszerre ölthet rémítő és hitegető alakot annak függvényében, hogy az egyén mennyire elégedett az életével. Hasonlóan kreatív ötlet a sajátos térkezelés. Mintha félúton helyezkedne el a reálistól és metaforikustól. A nézőnek lehetősége van beleérezni abba a helyzetbe, ahol a dolgok önmaguktól eltérő jelentést vesznek fel egy mentális zavar következtében, mely feltételezhetően skizofréniának tekinthető, azonban a darab során nem kerül megnevezésre.

A cselekmény teljes egészében következetesnek mondható. Elsősorban a négy főszereplő körül forog. Az apa karaktere kitűnik a maga mozdíthatatlanságával, paradox módon ő tűnik biztos pontnak, még pedig azért, mert végső leépülése bármikor bekövetkezhet, azonban kellően lassú a kór lefolyása ahhoz, hogy állapota változatlannak tűnjön. Vele szemben Negro a legdinamikusabb figura. Esetében az a különösképpen érdekes, ahogy idegenként kitanulja a panellakást alkotó mesterséges világ szabályait és mégis a normativitás képviselője tud maradni. Octavia radikálisan eltérő utat követ. Számára az autentikus lét megvalósítása a tét, melyhez úgy érzi, az egyedüli lehetőség, ha Negrót, a családi szerepjátékot hozzá hasonló mértékben elutasító személyként  szövetségesévé teszi, és elszökik szorongató otthonából. Végül, de nem utolsó sorban elérkezünk Palamedes karakteréhez. Belekényszerült abba a szituációba, hogy átvegye a családfő szerepét, azonban erre nem érzett magában kellő erőt. Ő az, aki a legtöbb síkon mozog a karakterek között. Legelemibb önmagát a pszichológusával folytatott párbeszédek során valósítja meg, Negro felfogadásakor külső nézőpontot vesz fel, partnerségben az ápolóval felül kíván emelkedni apja birodalomról szőtt képzelgésén, az uralkodó színe előtt eljátssza a maga szerepét, bizonyítani kívánja hűségét a trónhoz, és mindeközben benne is felüti fejét az elmebaj. Kényszerképzetében ő az az isten, aki az apa számára tökéletes világot teremt.

Fentiekből jól látszik, hogy a Vaksötét lárma komplex kérdéseket és viszonyokat megmozgató mű. A relatíve kevés szereplő ellenére képes kitölteni a rendelkezésére álló kereteket. Egy ígéretes színházi pálya első lépéseinek lehetünk szemtanúi, érdemes megtekinteni, és bízni a hasonlóan színvonalas folytatásban.