Borítókép: A legjobb hely a városban te vagy c. kötet, készítette: Bóta Zsófi
Tisza Kata magyar írónő és interkulturális pszichológiai szakértő. A legjobb hely a városban te vagy című 2018-as kötet az írónő első verseskötete, aki ezelőtt regényeiről és prózáiról volt ismert. Verseivel sokak szerint új műfajt hozott létre, a pszicholírát.
Szakítós versek, kicsit másképp
Bár manapság egyre népszerűbb téma a toxikus párkapcsolat bemutatása mind a szórakoztatóiparban, mind az irodalomban, Tisza Kata könyve mégis kivételes módon járja körül a témát.
Elsősorban megdöbbentő nyitottsága foghatja meg az olvasót; a versek nem csak végigkísérik az elengedés folyamatát, hanem egyértelműen, cenzúrázatlanul mutatják be a lírai én személyes tapasztalatait. Tisza Kata mint interkulturális pszichológia szakértő pályája során sokat foglalkozott az érzelmi bántalmazásból való kilépéssel és az azt követő gyógyulással, ez a kötet pedig precíz ötvözése terápiás útmutatásnak és irodalomnak, hiszen a szövegeket mélyen áthatja pszichológiai hozzáértése, mégis egy sokkal emberközelibb, átérezhetőbb atmoszférát teremtenek.
A versek varázsa egyrészt abban rejlik, hogy bárki számára átérezhetők, bármilyen veszteséggel szembesült is életében az ember.
A könyv hat ciklusa ugyanis, melyek végigkísérni látszanak a gyászfolyamat lépéseit, nem egy lineárisan, tökéletesen javuló, idealizált lelkiállapotot mutatnak be, sokkal inkább a hullámzó, csapongó megélést tükrözik; teljesen életszerű, ahogyan helyenként az elválásról való elmélkedésben még fel-felbukkan a hiányérzet, a mély fájdalom.
A ciklusok – akkor is van fejlődés, ha alig észrevehető
Amiért véleményem szerint továbbá elképesztően hasznos és hatásos a könyv, az a tény, hogy bár némelyik vers olvasása közben elszorul az ember torka, mintha az írónővel együtt élné át újra az emlékeket – legyenek ezek sajátaink vagy a lírai éné – a ciklusok haladásából mégiscsak egy egyértelmű fejlődés, egyfajta erőteljes gyógyulás olvasható ki: a lírai én a szemünk láttára ismeri fel és éli meg saját szabadságát, a végleges elszakadás ajándékát, valamint értékeli újra egészségtelen kapcsolatát és azt, vajon mennyiben éri ilyen esetben tényleges veszteség az embert.
A kötet talán abban tér el leginkább a toxikus kapcsolat megszokott ábrázolásától, hogy már a legelső, házasság című ciklus sem idealizálja a kapcsolatot, a lírai én, a nő már elkezdte megtenni felismerését, bár az első szövegek a kapcsolatban utólag egyértelműen látszó hibákat, az elkeseredett hiányérzetet, az elpazarolt időt tárgyalják.
A második ciklus, a válás versei új nézőpontból közelítik meg egy kapcsolat végét, nem az elhagyottság fájdalmát, hanem az elhagyás nehézségét kísérik végig, érdekes módon esetenként az elhagyott fél megélését is olvashatjuk, azt a túl késői megbánást, ami már nem tehet jóvá semmit.
A következő ciklusok, a gyász és a magány, bár címe alapján depresszívebb versekre számítanánk, megmutatják, hogyan kovácsol a gyógyuló nő magányából erőt, majd az ötödik, minták című ciklusban a továbblépés kísérleteit, a szerelmekről, kapcsolatokról való általános elmélkedést olvashatjuk. A kötetnek ez a része talán terápiás szempontból lehet a leghasznosabb, hiszen az életünkben ismétlődő minták felismerése létfontosságú; a továbblépés minden esetben akkor lehet teljes, ha nem ismételjük meg később az egészségtelen működést.
Tisza Kata ezt a felismerést így fogalmazza meg: “…eljön hát a nap amikor tenni kell egy nyelvi különbséget mit nevezünk szerelemnek és mit mérgezésnek”.
A kötet utolsó ciklusát leginkább egy megnyugtató lezárásnak tudnám nevezni, a versekben itt már gyógyító kapcsolatok jelennek meg, a múlt elfogadása és a jövőbe tekintés gyönyörűen bizonyítja, bár egy kapcsolat elvesztését kísérő út néha átláthatatlan, bizonytalan, a haladás biztos és egészséges, minden hullámvölgyével együtt.
Kinek ajánlom?
Ezt a kötetet tartalmát tekintve bátran ajánlanám mindenkinek, akár átélt már hasonló helyzetet, akár nem, a versek ugyanis nem csak az elszakadásról, az önálló élet szépségéről is szólnak, sose lehet tudni, mi lesz az a mondat, vers, gondolat, amelyik megváltoztatja, előmozdítja saját látásmódunkat.
A versek kötetlensége, formája miatt viszont főleg a kortárs költészet kedvelőinek ajánlom, mivel a szövegek gyakrabban hasonlítanak szabadon áramló gondolatfolyamokhoz, mint klasszikus, valahol kezdődő és véget érő versekhez – bár szerintem ez a forma nemhogy nem zavaró, hozzá is ad a könyvben kifejezett függetlenség és szabadság érzéséhez.
