Borítókép: Simedblack, pixabay.com
Mi a testképzavar?
Ismersz valakit, aki nem szereti, ahogy kinéz? Aki torznak vagy visszataszítónak látja saját magát, bár ez a környezete számára alaptalannak tűnhet? Esetleg kipécézi egy testrészét, mint az orrát, haját, mellét, amit meg akar változtatni? Esetleg egy tulajdonságát, mint a súlyát, aminek a megszállottjává válik? A testképzavar egy mentális betegség, aminek következtében az érintett önmagáról egy ferde képet alkot, ez pedig rossz hatással van önbecsülésére és lelki világára. Általában ennek a leglátványosabb jele, hogy az illetékes személy rengeteget foglalkozik a kinézetével. Sokat panaszkodik róla, esetleg próbálja megváltoztatni különböző edzésekkel, diétákkal vagy akár más beavatkozási formákkal.
A testképzavar fajtái
A társadalmi megbélyegzés elsősorban a női nemhez társítja a kinézettel való túlzott foglalkozást. Önmagunk túl kövérnek látása gyakran torkollik evészavarokba, mint az anorexia vagy a bulimia, az egyes testrészek felett való megszállottság pedig plasztikai műtétekbe. Azonban, gondolnánk vagy sem, a férfiak is ugyancsak veszélyben vannak. Az International OCD Foundation nemzetközi kutatása alapján míg a nők 60%-át, addig a férfiak 40%-át érinti a testképzavar. Azonban ez a szám lehet magasabb is, hiszen a zavarral járó szégyenérzet elijesztheti az érintetteket attól, hogy felvállalják a problémájukat és segítséget kérjenek. A testképzavar jellemző lehet kozmetikai körökben mozgókra, mint a kozmetikusokra vagy sebészekre. Azoknál a foglalkozásoknál, ahol pedig fontos a kinézet, mint a táncosok vagy a modellek esetében, háromszor annyi eséllyel fordul elő evészavar. A férfiak tekintetében továbbá beszélhetünk egy másfajta, úgynevezett „inverz anorexiáról”, az izomdiszmorfiáról is.
Fordított anorexia
Míg az anorexiában szenvedő ember, akármennyit fogy, sosem látja magát elég soványnak, az izomdiszmorfiás a túlzott edzés és kemény diéta ellenére sem elégszik meg az izomzatával. Aggódik a testzsírszázaléka miatt, önértékét erőnlétéhez vagy testméretéhez köti. Emiatt hajlamos sanyargatni magát, napi többször, egyre extrémebb rutinokkal edzőterembe járni, programokat lemondani a külsejével való foglalkozás miatt, túl szigorú, fehérjére fókuszált diétát tartani, esetleg teljesítményfokozó szerekhez, vagy szteroidokhoz nyúlni, amikre könnyen rá is függhet. Azonban a túlzott terhelés sérülésekhez, szív vagy érrendszeri problémákhoz, a belefektetett idő pedig szociális elszigetelődéshez vezethet, ami csak lejjebb húzza az érintettet a spirálban. Mindez hajlamosabbá teszi a beteget más mentális problémákra is, mint a depresszió, szociális szorongás vagy kényszercselekvések.
Kialakulása
Számos ok állhat egy testképzavar kialakulása mögött. Az izomdiszmorfia előfordulása, akárcsak az evési zavaroké, serdülő-, illetve fiatal felnőttkorban a legjellemzőbb, ahol az ember teste és önértékelése még fejlődik, a negatív megjegyzések azonban érzékenyebben hatnak rá. Gyakran jelenik meg ellenválaszként, ha az egyén esetleg korábban anorexiában szenvedett és ezt akarja ellensúlyozni, avagy túlsúlyos volt, amit ezzel akar megoldani. Családi okok is hozzájárulhatnak az izomdiszmorfia kialakulásához és fenntartásáshoz, amennyiben a szülők nem fogadták el a gyermeket önmagában, túlóvták, esetleg nem volt a fiú előtt egy jó apaminta. Továbbá a média és a társadalom is nyomást helyezhet rájuk azzal az elvárással, hogy erősnek kell lenniük, és minimum kockahasuk legyen. Sokszor nehéz észrevenni, ha valaki izomdiszmorfiában szenved, hiszen a sportolást egyenlővé tesszük az egészséges életmóddal, sőt inkább elvárásként van jelen, így ritkán merül fel az a felvetés, hogy ezt is túlzásba lehet vinni.
Harc az izomdiszmorfia ellen
Az első lépés a felismerés. Gyakran tagadják az érintettek, hogy problémájuk lenne, sokszor külső figyelemfelhívásra is szükségük van. Amennyiben ez megtörténik, érdemes szakemberhez fordulni, aki segíteni tud abban, hogy az izomdiszmorfiás önértékelését fejlessze és elválassza a kinézetétől, valamint hogy megtanítsa érzelmeit más módon levezetni. Továbbá az egyén környezetének támogatása, a nyitottság, empátia és a megszokott nemhez kötött elvárások elengedése is kulcsfontosságú.
Ami pedig a legfontosabb: sose féljen senki segítséget kérni!
